Vénusz a Bika jegyében

Vénusz a Bika jegyében

sandro botticelli v.sz.

A tegnapi napon, 14-én a Vénusz megérkezett saját birodalmába, uralmi területére, a Zodiákus kör Bika nevű körszeletébe. Május 9-ig fog itt tartózkodni és ez idő alatt együttáll majd a szintén itt haladó Uránusszal. Vajon minek van ideje ebben az időszakban?

A Zodiákus jelek szimbolikáját látva is érezhetjük, hogy az eddig elvetett és csírázó magokból most egyre szélesebb, egyre jobban gyarapodó, bővülő, egyre stabilabbá váló létformák jönnek létre, a szavak bármely értelmében. A Bika a föld időszaka, az anyagé, az anyagban való megjelenésé és gyarapodásé. Minden, amit eddig elindítottunk (gondolat, érzés, rezgés, energia), most formába öntődik és gyarapodik, működővé és élővé válik, virágozni és teremni kezd. Minden olyan tevékenység, amely a földdel, virágokkal, növényekkel, illetve amely a szépséggel, a léleknek és a szemnek kellemessel kapcsolatos, most időszerűvé válik.

A Vénusz a termékenység és ősbizalom princípiuma, a szépség, harmónia, a női minőség és az emberi kapcsolatok, a vágyak planétája is. A szerelem, mint érzés nem tartozik hozzá, hiszen nem vizes, hanem földies jellegű, így a szerelem a Holdhoz és Neptunuszhoz tartozik elsőként (részben a Plútóhoz is), a Vénuszban viszont a szerelem testi vonatkozása megjelenik vágyként, érzéki nőiségként és általában véve emberi kapcsolódásként, ezért tartozik hozzá a párkapcsolat területe is. Az anyagban való megszentelődésről árulkodik a Vénusz jelképe – nem véletlenül szükséges egy nő ahhoz, hogy egy ház otthonná váljon, hogy egy szoba ne csak praktikus, hanem kellemes érzésű is legyen, hogy egy gyermek testet öltsön, növekedjen, vagy hogy egy szellemi mag, egy gondolat vagy ötlet meg tudjon valósulni.

vénusz

A bika Vénusz időszakában rendkívüli termékenységgel vagyunk megáldva, bármibe kezdünk, az eredményesebb lesz, könnyebben válik valóra az anyag síkján. A harmónia és szépség megteremtése, élése, élvezése előtérbe kerül. A Bika idején megtanuljuk, hogy földi életünket élvezni jöttünk és nem csupán túlélni, elszenvedni. Előtérbe kerülnek a művészetek és a kapcsolatok, a szerelmek és a testi örömök. Mindenképpen meg akarja élni a lélek valahogyan az anyag, a test szépségét és örömeit, így érdemes ennek teret biztosítani akár azzal, hogy szép dolgokkal vesszük körül magunkat, vagy még inkább azzal, hogy szép dolgokat alkotunk – fontossá válnak a női tevékenységek, az alkotás, a kreativitás, a kézimunka, de a zene és a tánc is.

Önmunkáink során a női minták és a párkapcsolati minták működtetése van soron, illetve a bizalom meglétének kérdésköre, a bizalom és önbizalom megerősítése. Előkerülhet az anyagi bőség témája is, a pénz és a vagyon, amely témákkal kapcsolatban minden szűkségtudatot most ideje elhagyni és ráhangolódni az eleve jelen lévő, korlátlan bőségre!

A biztonság fogalma is erősen van jelen, de a biztonság valójában nem kívülről és másoktól eredő dolog, hanem a bőség meglétének következménye! Vonatkozik ez mind az anyagi, mind az érzelmi biztonságra (a lelki-érzelmi biztonságot már a szemben lévő, Bikát kiegészítő Skorpió jelképezi). Vagyis ahhoz, hogy biztonságban érezzük magunkat, az kell, hogy azt éljük, amiben eleve termékenyek vagyunk! Anyagi biztonság esetén ezek azok a tevékenységek, amelyekben örömöt lelünk, amelyek feltöltenek. Lelki bizalom esetén ezek azok a kapcsolatok és élethelyzetek, az a létállapot, amelyben valóban jól érezzük magunkat. Minden más, ami csak viszi az energiát, nem fog bőséget hozni, vagy csak ideig-óráig élvezhetőt, ami eltűnik.

Fontossá válik most, hogy figyeljünk a testünkre és a vágyainkra, hogy az anyag síkján is megadjuk magunknak azt, amit szeretnénk, de mértékletességgel tartva az egészséges határokat, nem túlzásokba esve.

A Vénusz ereje Aphrodité istennőben jelenik meg.  Az önmagában teljes, minden függéstől, manipulációtól, kétségtől és félelemtől mentes, szépséges női minőség nem véletlenül vonzó, hiszen önnön lényének csodáját éli. A nő is akkor a legszebb és akkor boldog, amikor önazonos. Éli és élvezi nőiségét, női mivoltát.

A most induló vénuszi ciklusban kiemeltnek számít majd április 22-23, mert 23-án kora hajnalban a Vénusz az Uránusszal fog együttállni. Az Uránusz a tudattágítás és ez általi szabaddá válás bolygója, a korlátlanság, függésmentesség, szabadság. Ez a pár nap így rendkívül alkalmas arra, hogy minden, a nőiséggel, párkapcsolattal, bizalommal és biztonsággal kapcsolatos téves hitrendszerünket, negatív mintánkat megtisztítsunk. Hogy felszabadítsuk vágyainkat és nőiségünket (az urak a számukra ideális nő képét, mintáját), hogy BIRTOKLÁS ÉS RAGASZKODÁS NÉLKÜL ÉLJÜK A KAPCSOLATOKAT, A VARÁZSLATOT, A SZÉPSÉGET ÉS A BŐSÉGET! Ezek a napok kiemelten hozzák majd azt a tanítást és élményt, hogy a függések nélkül megélt, tiszta kapcsolódások azok, amelyek valóban boldoggá tesznek! Ebből már csak tovább ered a testi, lelki és szellemi egészségünk is.

Május elsején és másodikán rendkívül érzéki, szerelemmel fűtött napok jönnek, hiszen ekkor a Vénusz a Lilithtel áll együtt, amely ugyan nem bolygó, csak energetikai pont, de erejét érezhetjük. A tiszta női minőség, amelyben ott rezeg az öntudatosság, méltóság és az igaz vágyak követésének ereje, válik most érezhetővé és meg is mutatkozhat, irányt adva a tovább vezető úton. Aki önmagával tisztában van és ismeri a lelkét (‘lelkiismeret’), különösen erősen érezheti e hívásokat. Aki még nem érti önnön működését, azokat találhatja meg ‘kísértés’nek titulált érzet, amely valójában szintén iránymutatás, de nem rossz irányba, hanem épp ellenkezőleg: ösztönzés lehet arra, hogy kilépjen önhazugságaiból, megnyissa az elme korlátait és felülírva régi dogmákat, engedje élni önmagát. Adott esetben fontos lehet az önsajnálat és egyéb szenvedésprogramok kitisztítása és tudatos meghaladása is.

Lényegében tehát a bika Vénusz időszaka az élet minden örömének, szépségének, élvezetének megélésével érkezik! Minden olyan negatív érzés és gondolat, kétség és rosszallás, ami ezen túl felmerül bennünk, csak a múlt még kidolgozatlan rezgése, amelytől ideje megszabadulni!

A Vénusz amellett, hogy a Bika jelében halad, csillagképileg majd csak május 2-án ér a Bikába, addig is a Kos csillagkép alatt halad. A Kos fénye ragyog hát most a Vénusz által – ezért érezhetjük mostantól, főként kapcsolati téren és teremtéseinket tekintve, hogy távoli, vágyott célok hívnak bennünket, melyek felé kellő akaraterővel, hittel, tudatossággal tudunk menetelni!

Zentai Anna

Kép: Sandro Botticelli: Vénusz születése illeve Google

Az írásokkal kapcsolatos minden kérdést, észrevételt meg lehet írni e-mailben, a Kapcsolat linken található címen.

A 2021-es év második harmadévére szóló, részletes asztrozófiai útmutató megrendelhető a Kapcsolat linken található címen (részletek a Blog oldalon). Számlázási cím megadása kötelező!