Utak, állomások…
Két dolog lehetek neked.
Lehetek állomás és lehetek végállomás.
Lehetek megálló, amely a célhoz vezet – és lehetek a cél is, amely megnyugvást ad. Lehetek kapu, mely további utakra nyílik és lehetek az érkezés is, mely új térben, új kalandokhoz visz.
Amikor felülsz a vonatra, pontosan tudod, hogy hova szeretnél utazni, mi a végső célod. Egyszerűen tudod. Már úgy szállsz fel, hogy ott lapul a jegyed a zsebedben. Aztán állomásokon át visz az út és egyik állomás sem kihagyható. Egymás után érinteni mind, nem kikerülni, áthaladni rajt, érkezni majd búcsút inteni… s végül, ha megérkeztünk, a végállomáson kiszállni a vonatból és tovább menni… ilyen az utazás.
Élvezni kell a szépségét a tájnak és minden állomásnak. Lenne értelme másként?
Hazudsz magadnak akkor is, ha tudod, hogy még nem érkeztél meg és mégis végállomásnak akarsz látni. De hazudsz akkor is, ha egy állomáson vesztegelve elhiteted magaddal, hogy a végállomás nem létezik…. hazudsz akkor is, ha azt hiszed, az utazás soha nem ér véget és nem hiszel abban, hogy valaha is célhoz érsz, vagy akkor is, ha már megérkeztél, de csak ücsörögsz egy helyben és nem mersz leszállni, mert nem hiszed el, hogy már itt vagy…
Nem a kétség, nem a fájdalom, nem a bánat az üzemanyag. Nem az visz előre. Hanem a tűz, a lángolás, a szenvedély, az öröm, a játékosság, ami belülről fűt és hajt. Miért fékeznéd magad? Miért ne élnéd meg minden állomás szépségét? Miért akarnál megállás és pihenés nélkül, fejvesztve rohanni a célig?
Mi lenne, ha elkezdenéd élvezni az utazást? Mi lenne, ha megállnál egy pillanatra és gyönyörködnél a tájban? Mi lenne, ha boldog örömmel érkeznél minden állomásra és amikor tovább kell haladnod, megköszönnéd ezt az ajándékot és könnyedén, csak előre tekintve, haladnál tovább?
Lehet, hogy csak állomás vagyok. De akkor is ajándék, akkor is gyönyör, akkor is szépség, akkor is boldogság…
Lépcsőfok, mely feljebb visz és kapu, mely új utat nyit. Amely nélkül nem érnél el a célhoz és én sem az enyémhez. Mert a megváltott jegyben benne van a teljes út és minden érintett állomás…
Zentai Anna
Fotó: Töreky László – Tapolcai Újság