Szeptemberi csillagüzenetek

Az őszi napéjegyenlőség szeptember 23-án éjszaka – kora hajnalban köszönt ránk, amivel új kapu nyílik meg. Addig is, a hónap nagy részében a nyárutó fényeit élvezhetjük, a természet bőséges áldásait betakaríthatjuk.

A Nap az Oroszlán csillagképből indul és a Szűz csillagai alá lép ebben a hónapban. A Szűz csillagzat a felső égboltról az alsóba lép, a mélységek felé indul el, a Fény keresésére, amelyet csakis belül találhatunk meg! Ez az elindulás, ez az új kezdet, ez a belső utazás-élmény jelenik meg szeptember havában. Ugyanakkor, ha a Nap felől nézünk otthonunkra, a Föld bolygóra – vagyis az isteni fény szemszögéből -, akkor azt láthatjuk, hogy a Föld a Vízöntő csillagkép jövőbe ömlő vizének csillaghulláma alatt jár, egészen 13-ig és közben 11-én már a Halak csillagképbe lép. Vagyis szeptember 13-ig a jövő tisztázásának van ideje. Teret készíteni a jövő érkező minőségeinek, tisztázni azt, hogyan tovább, megtisztulni bármitől, ami nem teljesít ki, illetve táplálni éltető erővel azt, ami a jövőben kiteljesedést adhat. 11-től aztán a múlt visszatérő minőségei jelennek meg újra, hogy a jelen helyzetei megoldódjanak és éljük az egységet.

A szeptemberi csillag-és bolygóaktiválódások elsőre nem mutatnak olyan sűrű, eseménydús időszakot, mint más hónapokban, mégis lesznek, főleg a hónap második felében, komoly történések. (Októbertől pedig sokkal élménydúsabb, energikusabb idők jönnek még.) Lássuk, milyen fényüzenetek érkeznek!

3-án a Vénusz elvonul a Hydra csillagkép alfa csillaga felett, így érdemes mélyen befelé, önmagunkra figyelni és ösztönös reakcióinkra, illetve tudatosabban élni ezekkel. A mély ösztönvilág érzékelése, ezzel való bánásmódunk kerül előtérbe. A női minőség és az igaz vágyak által lép most működésbe a mélység.

5-én a Vénusz a Regulus csillaggal áll együtt, az Oroszlán ragyogó szívével! A feltételek nélküli szeretet áramlása van jelen! Érdemes megélni, átélni, beleengedni magunkat! Érdemes figyelni arra, hogy elsősorban önmagunkat tanuljuk meg újra és még jobban szeretni, így tudunk kapcsolódni másokkal és megszeretni másokat is. Jelenlegi folyamatainkat tekintve, bármi is dolgozott eddig bennünk, bármire láttunk rá – társainknak most csakis a szeretetet érdemes kivinni a felszínre, a külvilágba! Észrevehető az is, hogy mi az a szeretet-erő, ami éltet és életben, működésben tart dolgokat az életünkben.

7-én a Mars és az Aldebaran csillag együttállása nagyon erőteljes motivációt ad az isteni minőség meglátásán keresztül! Az Aldebaran Bika szeme, amely a Tejútra néz, ezzel az előrelátó, lényeglátó minőséggel töltődik fel az erőt adó Mars. A férfi minőség képessége ez a tisztánlátásra, az isteni-magasabb rendű irány meglátására. Az akarat párosul a felfelé látással. Most mindannyian érezhetjük, melyek a követendő, igazán kiteljesítő minőségek.

14-én a Nap és a Denebola csillag együttállása történik meg, az Oroszlán nemző részénél. Óriási kreatív, alkotó, létrehozó, teremtő erő rejlik ezekben a napokban! Bármit szeretnénk megalkotni, ennek most eljött az ideje. Fényt teremtünk, a világosság által alkotunk! Ugyanezen a napon a Nap egyben megérkezik a Szűz (Virgo) csillagkép alá.

20-án a Nap már az Alaraph csillaggal áll együtt, amely a Szűz ellépő, mélybe induló részének lábfeje, béta csillaga. Ez a nagy elindulások, lépések, útra indulások, kezdetek ideje! Elindulunk a Fény keresésére, a belső világba. Most is fontos, hogy bármilyen impulzus ér bennünket kívülről, arra önmagunkban keressük a választ, az okot, a megoldást!

22-én a Vénusz bolygó is eléri a Denebola csillagot és rendkívül termékeny napok jönnek! Most a teremtés, termékenység, alkotás, anyagba öntés, szépítés ideje van, harmonikus új világot létrehozni, bizalommal alkotni.

23-án a Mars bolygó és a Rigel csillag együttállása ismét igazi belső elindulásra ad lehetőséget. Nimród, a szakrális uralkodó első lábfeje a Rigel, amellyel a belső (spirituális, önismereti) útra lép. Megerősíti ez az idő az önvizsgálat, az önismeret hangsúlyát! Most nagyon nagy lehetőség rejlik abban, ha nem kifelé tekintünk, hanem önmagunk működéseit felfedezve, valódi megoldásokat találunk!

27-én a Vénusz is eléri az Alaraph csillagot, így a női minőség elindulása, Fény felé lépése történik meg. Párkapcsolatokban is érezhető lesz ez a belső elmélyülés és új kezdet.

Bolygófényszögek, dióhéjban

10-én délben teljesedik ki a telihold, amely hatványozott teremtő erőket mozgatva, kapcsolati tisztításokat léptet működésbe. 11-én egzakt a Nap-Uránusz trigon, amely már ekkor aktív. Élethelyzetünk és kapcsolatrendszerünk teljes átlátását és gyógyulást, felszabadulást hozhat ez a pár nap, egyben terhek lerakása által szabadulunk azoktól a minőségektől, amelyekhez eddig ragaszkodtunk, kötődtünk – kötődés helyett kapcsolódások, bizonytalanság helyett bizalom, kétségek helyett erő születhet. Inspirációt kapunk a szabad, tiszta, szárnyaló létezésre, melyet terheink letételével fogunk tudni megvalósítani.

16-án Vénusz-Mars kvadrát által értünk meg fontos kapcsolati működéseket, férfi-nő viszonyok működését. 17-re virradóan ugyanekkor a Nap-Neptunusz szembenállás által világosan ráláthatunk mindarra, ami eddig el volt ködösítve, fátyolozva, felbukkannak az elrejtett titkok, rejtélyek. Ha feloldjuk az áldozati szerepjátszmákat, az egység és harmónia állapotába jutunk.

19-én a Nap-Plútó trigonnal újabb, erőteljes inspirációk érkeznek, hogy életünk alakulását a saját kezünkbe vegyük! 20-án a Vénusz-Uránusz trigon kifejezetten segíti a vágyaink szabad, korlátmentes megélését, a párkapcsolati mintázatok tisztulását, az anyagtól való szabadulást a szellem és lélek javára, a nehézségek helyett a könnyed létezés élését.

23-án az őszi napéjegyenlőség üzeneteiről később részletesen írok. Ekkor, a Nap-Merkúr együttállás fényében érdemes megbeszélni a számunkra fontos dolgokat, a számunkra fontos személyekkel. A párkapcsolat és a társas viszonyok, illetve a külsőségek, a felszínen látható világ kerülnek előtérbe.

24-én a Vénusz-Neptunusz szembenállás test és lélek, anyag és érzelem, vágy és képzelet, báj és intimitás, művészet és ihlet, béke és harmónia egységes megélésének igényét hozza el. Nagy erők kapcsolódnak hozzá, amelyek mind arra játszanak, hogy a kapcsolatok és a női minták rendeződjenek.

25-én az újhold erőteljes, új kapcsolati kezdeteket, rendrakás általi harmóniát, belső hazatalálás üzenetét is mutatja. A Serleg csillagkép alatt nem csak tudásszomjat olt a lélekbe, de az égi párok egyesülésében is új korszakot nyit.

26-án a Merkúr-Vénusz együttállás és annak Plútó bolygóval való trigon fényszöge egyszerre teljesedik ki! Itt ér energetikai tetőpontjára az a folyamat, amely párkapcsolati-társas viszonyokban transzformál és új minőséget indít el. Békét és egyensúlyt hozó, ám mélységes beszélgetések, mély megértések, rendeződések és rendszerváltások történnek meg. A Nap és a Jupiter szembenállása az igazságokra világít rá!

28-án a Mars-Szaturnusz trigon segít kilépni a komfortzónából, bátran nekivágni vágyaink teljesítésének, elkezdeni valamit, vagy kiállni valamiért, ami már időtálló értékekről szól. Akaraterő és céltudatosság együttes ereje ez, motiváció egy magasabb életminőség élésére.

Zentai Anna

Kép: Pinterest