Párkapcsolat, szerelem, boldogság vagy boldogtalanság? – Kérdésekre a válaszok

Örök kedvenc témáitok: szerelem, párkapcsolat, házasság, válás, szakítás, boldogság, boldogtalanság, igazi, nemigazi ésatöbbi… Kérdésekre a válaszok!

20200114_202252

Tehát akkor az örök kedvenc témáitok és az utóbbi időszakban beérkezett kérdések, levelek megválaszolása következik, lényegretörően. Ikrek Vénusz van még mindig, így mostanában mindkét oldalról megérthetjük a kapcsolati működéseket és mindegyik fél megéléseit. Megértőek lehetünk minden egyes szereplő helyzetét illetően, kivétel nélkül! Sokféle kérdés dolgozik bennetek: létezik az igazi? Ha igen, miért nincs velem? Lehetek még boldog az életemben? Mitől függ a boldogság? Mitől függ a tartósság? Miért csalt meg, miért hagyott el? Visszajön még? Velem marad? Ő az, vagy nem ő az? Merre, hogyan tovább? Menjek, vagy maradjak? Kit válasszak? Hogyan találom meg? Hogyan lesz sikeres és boldog a kapcsolatom? stb. Induljunk az elejétől!

Alaptétel: mindenkiben ott él a vágy, egy igazán mélyről eredő, elemi erővel jelenlévő vágy arra, hogy megtalálja az igazi társát és boldog szerelemben élje le vele az életét.

Ahogyan figyelem az embereket, több táborra oszlanak: van, aki nem hiszi el, hogy létezik az igazi, a tökéletes. Gyorsan tovább is lapoz, elhúzott szájjal, fejet csóválva. Mert ilyen csak a mesében van. Szerinte. Én pedig azt látom, hogy ez egyszerűen azért van, mert annyi sérülés érte a múltban (akár már az élete kezdetén, magzatként, csecsemőként, gyermekként, amire tudatosan nem emlékszik), hogy ezek miatt bezárta a szívét és nem meri megnyitni, nem mer hinni, hátha újra csalódni fog. Ezek a negatív élmények negatív hitrendszereket hoznak létre (lásd pl.: “igazi csak a mesében van”, “az igazi egy illúzió”, “soha nem lehet tökéletes”, “úgyis mindig van valami” stb.). De ettől az igazi társ és a tökéletes kapcsolat még létezik és követeli a létjogos működését is, hála Istennek. Itt meg kell említsem, hogy tökéletességen nem azt értjük, hogy egy ember kívül, vagy belül hibátlanul tökéletes. Hanem azt, hogy én magam tökéletesnek látom és érzem őt, a hibáival együtt és amit vele megélek, az számomra A Tökéletes! Van aztán a másik tábor, aki hiszi, hogy ez létezik, de sorozatos sikertelenségek érik ennek megvalósításával kapcsolatban. Ezért is elbizonytalanodik olykor, de aztán próbálkozik tovább. A harmadik tábor pedig az, aki tudja és akár már éli is a boldog kapcsolatot. Sokan azt mondják, ebből kevés van – mindjárt megtudjuk, hogy miért. De tény, hogy bizony nagyon is vannak és azért a nagyon keveset már nem mondanám, én magam is egyre több ilyen szép példát látok. Voltak eddig is és egyre többen vannak ma is olyanok, akik valóban boldogok az igazi társukkal és teszik ezt tartósan, a hétköznapokban. Persze, kérdés, hogy ki milyen szemüvegen át akarja nézni a világot és vajon eljut-e a látóköréig az ilyesmi?

 Mikor jön meg az igazi?

Különböző iskolákban, képzéseken, előadásokon és tanítóktól hallhatjuk, könyvekben olvashatjuk, hogy az igazi társ akkor érkezik meg, amikor én magam igazivá válok. Én is ezt gondolom. Egyszerűbb, mint hisszük – amint én teljesen igazivá érek, ő ott van és kész. Mert ő a legtisztább tükröm. Vagyis, ha mindezt végiggondoljuk, akkor elmondhatjuk: azért nincs sok ember még az igazi társával, mert ő maga nem önazonos, nem azt az életet éli, ami az övé, ami igaz. Máshogyan viselkedik, mint ahogyan valójában akar, mást mutat, mint amit érez és mást mond, mint amit gondol. Másoknak akar megfelelni és ezért ő maga sem a megfelelőt teremti magának. Csak erre nem tudatos, mert ha tudatos lenne, már nem tenné. Ez tényleg ennyire egyszerű. Nem kell bonyolult válaszokat keresni, mert a lényeg mindig ott van az orrunk előtt.

Az igazi társam tehát létezik és akkor mutatkozik meg velem egységben, amikor én magam igazivá válok.

 Mit tudok tenni ezért?

Millió jótanácsot hallhatunk innen-onnan és én magam is sokat írtam már erről. Írtam arról, hogy dolgoznunk kell önmagunkon és kitisztítani magunkból mindazt a sok negatív hitrendszert, bevésődést, rögzülést, amit a múltból hoztunk, feldolgozni a rossz élményeket, kipucolni az anyai-, apai-, családi- és transzgenerációs mintákat, transzformálódni és feloldani a tudatalatti rögzüléseket, stb. Hiszen ezek által mind ellenállásokat teremtünk az igazi vágyaink megélését gátolva, az élet minden terén, így a kapcsolatainkban is. Ez mind szép és jó és valóban szükséges is – de a lényeget akkor is ezeken túl találjuk meg. Mert a lényeg valójában nagyon is egyszerű és nem kell olyan messze keresni.

Évekkel ezelőtt írtam egy levelet a társamnak, aminek a végén két szó állt, nyomtatott nagybetűkkel, neki címezve. Ez a két szó azóta is kísér, hiszen rá kellett jönnöm, hogy nem csak neki, hanem önmagamnak is címeztem. Amit benne megláttam, rám ugyanolyan mértékben vonatkozott, hiszen ő a legtisztább tükröm. Ez volt az a két szó:

LÉGY ÖNMAGAD!

Tessék. Itt a kulcs. Itt a “titok”.

Valójában nem titok. Valójában én (és itt az “én” terád vonatkozik, kedves Olvasó, így olvasd), tehát valójában ÉN vagyok a titok, amíg rejtegetem magam. Amíg rejtegetem azt, aki valójában vagyok. Rejtegetem, mert nem merem elhinni sem, felfogni sem, milyen nagyszerű vagyok. Rejtegetem, mert a világ sokáig nem fogadta el, támadta, lekicsinyelte azt, aki vagyok, ellenezte, hogy az legyek, aki vagyok.

Van ez a kis aranyos poszt a közösségi oldalakon: “Mit fognak mások szólni?” – ‘Ez a mondat több álmot ölt meg a világon, mint bármi más.’ És valóban. Általános érvényű, hogy azért nem őszintének lenni másokkal, mert sajnáljuk, hogy sérülést okozunk, vagy nem merünk, pedig belül tudjuk, mi az igazság – a legnagyobb hiba, amivel szépen aláássuk az életünket. Meg a másikét is. Hiszen, ha egy ember nincs a helyén a rendszerben, akkor a másik sincs és az egész rendszer hibásan működik.

Összefoglalva: amit megtehetsz az igazi társadért, az egyenlő azzal, hogy a legtöbbet megteszed önmagadért! Egyszerűen: Légy önmagad!

Kapcsolatban

Lekszikov Attilát idézve: “a kapcsolat az, amiből KAPok”! …tartsunk egy kis hatásszünetet és gondoljuk ezt végig…

Azt gondolom, hogy nagyon is egyszerű ez a kapcsolat-téma és egyenes az út, csak mi magunk bonyolíthatjuk. Valójában két választási lehetőségünk van az életünket és ez által a kapcsolataink minőségét illetően:

Őszintén vagyunk önmagunkhoz és másokhoz, vagy nem?

Ahhoz, hogy kisimuljon az életünk és minden kapcsolódásunk, a következőre van szükség: kilépni az önhazugságokból és igazán őszintének lenni önmagunkhoz és másokhoz is, más szóval önazonos életet élni. Mondhatjuk, hogy ez nem olyan egyszerű, hiszen a múlt mintáit, berögzüléseit hordozzuk mindannyian – de valójában ez csak kifogás. Mindegy, hogy az út mely részén tartunk éppen – egyszerűen bele kell állnunk abba, aki eleve vagyunk! Ha ez megvan, ha önazonosan élünk, akkor minden készen áll.

Henn Edith így ír erről: “Talán a legnagyobb, leghatékonyabb téveszméd az, hogy még tanulnod kell, még fejlődnöd kell, tökéletesedned kell ahhoz, hogy az általad vágyott boldog életet élhesd. Ezzel szemben az igazság az, hogy csupán HITEDDÉ kellene tedd a mi sem természetesebb alap állapotododat, mi szerint VÉGTELEN TEREMTŐ VAGY aki a formák világában boldog játékát játssza minden pillanatban.”

Állj meg most egy pillanatra és nézz körül az életedben!

Én azt mondom: nem kell tenned semmi mást a boldogságodért, csak annyit, hogy fel kell számold az önhazugságodat és igazként élned! Önazonosan.

Az önhazugságok felszámolása

Oké, de hogyan számoljam fel az önhazugságaimat? – modhatod erre. Ez nagyon egyszerű. Önvizsgálatra és a kapcsolataid vizsgálatára van szükség – belül, önmagadban. Egyszerűen kapcsolódj önmagaddal és ne másokhoz, hanem saját magadhoz fordulj! Tegyél fel kérdéseket önmagadnak és figyelj az eleve meglévő, legőszintébb érzéseidre! Konkrétan kérdezz magadtól és ezeken a kérdéseken mélyen elmerengve gondolkodj el és önmagadhoz valóban őszintén válaszolj! Ami a kérdéseket és a válaszokat illeti, Paksi Zoltánt idézve: a kulcsszó a “valójában”!

Kérdések:

Valóban ő az igazi? Ő a tökéletes? Ő az igazi társam?

– Ha választás, vagy házasság előtt állsz, gondold végig: számomra Ő A Nő/A Férfi? Ha nem tudod annak látni, ha nem érzed annak, akkor miért kötnéd hozzá magad? Ez esetben mondjuk ki: a kapcsolat eleve halálra van ítélve és nem lesz hosszú távú! Ez ennyire egyszerű. Ez nem ámítás, ez a valóság! Ha nem ő “A Nő/A Férfi”, akkor ne válaszd! Ennyi.

– Van olyan nő/férfi, akire jobban vágyom? Van olyan vágyam, amit még nem teljesítettem be? …őszintén. Mert te sem akarod, hogy a másik ugyanígy legyen melletted. Mert a vágyak iránymutatások az életúton és amire igaz vágyad van, azzal van eleve dolgod, az már ott van az utadon, előkészítve és így is, úgy is találkozni fogsz vele. Vajon milyen élethelyzetben akarsz majd összetalálkozni vele? Korlátok között, gátolva magad, vagy tisztán és szabadon, hogy nyugodtan megélhesd?

– Én vajon tudok mellette igazán Férfi/Nő lenni? Megélhetem vele a nőiességem/férfiasságom? Megélhetem mellette valódi önmagam? Támogat abban, ami a szívem igazi vágya? Támogat abban, hogy az legyek, aki valójában vagyok? Támogat abban, hogy önazonos legyek? Ad nekem ez a kapcsolat? Valóban kapok belőle? Mit kapok belőle?
– Valóban boldog vagyok? Úgy érzem, hogy minden vágyam teljesült és nincs már hiányérzet bennem, a lelkemben, az életemben? Az elégedettség békéjében élek, nap, mint nap? Van bennem hiány, vagy nincs?
– Tudok vele őszintén, egyenesen beszélgetni önmagamról, őróla, magunkról, a lelkemről/a lelkemben zajló dolgokról, az álmaimról, a vágyaimról?
– Nagyon, de tényleg nagyon őszintén: van még bennem vágy az igazira? …nem érzem azt, hogy ha ma este meghalnék, kihagytam valamit az életemből?

A halálunk, vagyis a másik dimenzióba való átlépésünk megélésének felidézése döntő szerepű az életünk lényegi döntéseiben, választásaiban! Van, akinek ez kérdés nélkül, természetes módon megy és eleve tudja, hogy mit nem jó, mit nem szabad kihagynia az életéből, hogy mi az igazi érték a számára; de van olyan is, akinek meg kell kérdeznie önmagától, hogy ha mondjuk tudná, hogy holnap délben el kell távoznia, akkor mit érezne, mit nem szabadna kihagynia ebből az életéből? Ezek a válaszok megmutatják azt, hogy a jelen életünkben mik a lényegi küldetéseink, mi lett eleve megírva, mi az igazi dolgunk, vállalásunk. Ezek az érzetek a legvalóságosabbak!

Kifogások helyett megoldások!

Egyik kedvenc mondásom, hogy ha igazán akarok valamit, akkor nem kifogásokat, hanem megoldásokat keresek. Minden más önsorsrontás, önkorlátozás és tévútra visz.

A recept tehát egyszerű: mindig a szívemet követni, azt élni kint, amit bent is van. Ha valami a szívem szerint való, arra igent mondani, kérni azt. Ha valami nem a szívem szerint való, arra nemet mondani.

Ha bárki vagy bármi elbizonytalanítana, érdemes magunk elé idézni Cynthia Occelli mondását: “Amikor az emberek aláássák az álmaidat, megjósolják a bukásodat, vagy kritizálnak, emlékezz arra, hogy a saját történetüket mesélik, nem a tiedet!”

A létrafokok elfogadása

Vannak alapvető törvényei a világunknak, amelyek szerint működik és ezeket sajnos nem tanítják a suliban. Az egyik ilyen például, hogy minden változik – de addig változik, amíg tökéletes lesz! Mindannyian ismerhetjük a régi mondást, miszerint minden elmúlik – de már kevesebben ismerjük ennek másik felét, pedig ide tartozik ez is: hogy az isteni minőség maradandó! Vagyis a mondás valójában így szól: minden elmúlik, de az isteni minőség maradandó! Vonatkozik ez a kapcsolatokra is. Vagyis, ha a tartósságot keressük, akkor hiba megelégedni a nem tökéletessel, mert az soha nem lesz tartós (persze, az egó hazudhat önmagának és megmagyarázhatja, belekényszerítheti magát).

Kapcsolati téren ez úgy működik, hogy ezen az úton fejlődési szintek, képletesen létrafokok vannak. Mivel a kapcsolatrendszerem mindig tükör és engem tükröz, így a saját fejlődésemnek a kapcsolataim a tükrei. Amíg nagyon messze vagyok önmagamtól, addig olyan társ tud csak magam mellé teremtődni, aki nagyon messze van valójában a lelkemtől. Ahogyan közeledek önmagamhoz, úgy lépésről lépésre teremtődik olyan partner, aki egyre közelebb van hozzám. Amikor tökéletesen önazonos vagyok, akkor a tökéletes társam meg tud jelenni és mellettem tud lenni. Ez egyben azt is jelenti, hogy legtöbb esetben nem azonnal, nem elsőre találkozunk az igazi társunkkal! Életünk első kapcsolatai még a régi minták kidolgozásában, az önazonosságunk hiányának felismerésében segítenek. Ez nem a másik fél hibája! Amíg félünk önmagunkká válni – addig, bizony, csak egy másik “fél” tud mellénk kerülni. Azzal tehát semmi gond nincs, hogy kapcsolatokat létesítünk – netán szeretnénk is, hogy működjön, de ha nem az igazi, akkor úgysem fog működni hosszú távon – ekkor szakítunk, vagy elválunk és jön egy másik. Ezek létrafokok, a fejlődésünk útján. Ezen az úton nem az a baj, hogy kapcsolatot váltunk – sokkal nagyobb probléma, ha megrekedünk abban, ami nem igazi!

“A változás fájdalmas lehet, de semmi sem olyan fájdalmas, mint megrekedni valahol, ahová nem tartozol.” (ismeretlen szerző)

Sajnos, a régi mintákhoz tartozik, hogy a köztudatban még most is sok helyen az van, hogy egy házasság lezárása, egy válás, vagy egy biztosnak tűnő (csak kívülről annak tűnő!) kapcsolat megszakítása az rossz és megítélendő. Holott fejlődésünk természetes része, sőt! Ha egy kapcsolat adni tud, az ajándék és el is kell fogadjuk, megélni, meríteni, tanulni belőle. Ám ha felismerjük, hogy ez nem az igazi, akkor hiba a folytatás. Ha a felismerésünk tiszta és egyértelmű, akkor azzal, hogy benne maradunk egy nem igazi kapcsolatban és nem lépünk ki, az egész rendszer működését megakasztjuk! Ha ugyanis valaki nem az igazi társa mellett él, akkor a párja sem él az igazi társával és őt is benn tartjuk a megrekedt állapotban, a boldogtalanságban, a hiányban. Az igazi társ, aki él valahol, szintén nem tud vele élni, ő is mással élhet… és így tovább. Az egész kapcsolati hálón végigfut egy alacsonyabb rezgésszintű energia, mindenki megreked, arról nem is beszélve, hogy ha gyermekek is születnek ilyen kapcsolatokban, akkor ők is ezt a nemigazi-mintát viszik tovább.

Sok helyen, ahol még nincs kellő tudatosság és tisztánlátás, azt a kifogást használják a párok, hogy “a gyerek miatt maradunk együtt”. Holott ezzel éppen az ellenkezőjét érik el annak, amit szeretnének. A gyermek a téves kapcsolati mintákat tovább élve (természetesen öntudatlanul éli ezeket) maga is boldogtalan kapcsolatokban szenved majd és ez egyre erőteljesebb lesz, hiszen a rendezetlenségek idővel csak mélyülnek, erősödnek és egyre nagyobb erővel követelik a megoldást. Mert ez is törvényszerű: sokáig lehetséges valamit a szőnyeg alá söpörni és nem akarni tudni róla, de ezzel csak a robbanás erejét fokozzuk, mert idővel semmi nem marad rejtve. Ha tehát jót akarunk a gyermekeinknek, akkor egyet tehetünk: példát mutathatunk abból, hogy önmagunkat és az igazat választjuk, vagyis a magasabb minőséget!

Összegezve az utóbbiakat: a kapcsolataink létrafokok és képletesen elmondhatjuk, hogy a csúcsra akarunk feljutni. Ám ha egy foknál megrekedünk, akkor nem jutunk sehova. Felesleges szépíteni. Valójában mindannyian haladni szeretnénk és célhoz érni és ez lehetséges is, ha nem állunk önmagunk útjába. Én azt látom, hogy már elindult egy olyan új világ, ahol ez akadálytalanul tud működni. Még sok helyen (mondhatjuk, az átlagemberek életében) jelen vannak a kapcsolati játszmák, sok az önhazugság, de sok helyen már nincs ilyen! Sok ember képes már arra, hogy fogadja, ami jön és engedje, ami megy – hogy úgy lép ki egy kapcsolatból, hogy békében, szeretetben, tudatosan elválva, a másiknak jót kívánva, vele barátságban maradva halad tovább a saját útján, nem megítélve egyetlen szereplőt sem.

Miért fáj a megcsalás?

Éveken át úgy gondoltam, hogy nincs ilyen, hogy “megcsalás”. Egyszerűen nem létezik. Mert ezen legtöbbször azt értik az emberek, hogy két embernek együtt kell lenni egy kapcsolatban és nem szabad bármelyiknek is egy harmadik valakivel kapcsolódni, jól éreznie magát. Na, de amikor annyi önhazugságra épülő boldogtalan kapcsolatot látok és azt is, hogy amikor jön egy harmadik, vagy negyedik, akkor az eleve nem véletlenül jött, akkor ez egy magasabb tudatosságból nézve egyáltalán nem látható sem rossznak, sem véletlennek. Évekkel ezelőtt írtam egy cikket ezzel a címmel: Nincsenek véletlen kapcsolatok! Így gondolom ma is. Ha mélyebben megnézzük ezeket a kapcsolódásokat, akkor kiderül, hogy vagy benne voltak az illető személyek rendelt sorsában, életútjában, vagy valamiképpen oda kellett, hogy kerüljenek, sőt, másik (előző), párhuzamos életekben házastársakként éltek együtt, sőt, akár fordított felállásban (lásd: a jelenlegi házastárs volt a szerető és fordítva) és most ezt ki kellett egyenlíteni. Nyilván sok ilyen és másfajta helyzet is van. De ha már megtörténik, akkor vizsgáljuk meg egy kicsit!

Csalásnak azt mondjuk, amikor valakit “tévedésben tartunk”. Amikor az, amit kifelé mutatunk, más, mint ami az igazság, ami a valóság. Sajnos, ezzel kapcsolatban azt látom, hogy legtöbb esetben ezek nem a szeretői kapcsolatok, hanem éppen a házasságok. Hiszen, amíg boldog vagyok valakivel és jó a kapcsolatom, addig nem kívánok senki más mellett lenni, “elég” a párom, mert “elégedett” vagyok – az elégedettség szerintem a boldogság szinonimája. Tény: több őszinte szeretői kapcsolatot láttam már eddig, mint őszinte házasságot. Több elvárásból tett, kényszerű együttmaradást láttam, mint igaz szerelemből választottat. Akkor hát melyik a csalás? …költői kérdés volt.

Ezekben a kapcsolódásokban azt is látom, hogy akik egy tartós párkapcsolatban, vagy házasságban együtt vannak, alapvetően önhazugságban élnek. Megmagyarázzák önmaguknak, hogy ez a kapcsolat jó. “Minden rendben”, “minden kerek”, “jól megvagyunk”, stb. De a valóság nem ez. Ez valójában egy önámítás, hogy ne kelljen a fájdalommal szembesülni. Pedig a boldogság felé vezető út első lépése ez lenne… így tehát kinek hazudunk és kit csalunk meg valójában, ha ezt a játszmát játszunk? Hát igen. Önmagunk felé csalunk.

Van egy nagy kedvenc mondásom, amely egyetlen mondatban érzékelteti a lényeget és ez így hangzik: a megcsalás nem a probléma, hanem a probléma következménye!

Hatásszünet.

dr. Baráth Éva, kitűnő párterapeuta így mondja: “A megcsalás nem az ágyban kezdődik, hanem a ki nem mondott vágyakban és hiányokban.” Ezzel tökéletesen egyet kell értsek.

Amikor egy kapcsolatban megjelenik egy harmadik, vagy negyedik fél, akkor ez már következmény. Következménye annak, hogy a kapcsolatban probléma van – ami pedig következménye annak, hogy az egyénben probléma van! A probléma pedig mindig az önazonosság hiánya, az őszinteség hiánya, az önfelvállalás hiánya. Nem kell azonnal elhinni, nyugodtan utána lehet járni.

Láthattuk már eddig, meg érezzük, tudjuk is: az igazi társ VAN. Ha nem választod, ha mástól vársz el olyat, ami nem az ő szerepe, akkor ne csodálkozz. Létrafokok vannak.

Amikor tehát egy nem igazi kapcsolatban élünk, akkor törvényszerű, hogy az egyre erősödő hiányosság, boldogtalanság űrének befoltozására valakit ad nekünk a Teremtés. Vagyis törvényszerű, hogy vagy az egyik, vagy a másik fél életében megjelenik egy harmadik személy. Sőt – törvényszerű, hogy ha az egyiknél megjelenik, akkor a másiknál is! Ha nem fizikai szinten, akkor legalábbis energetikailag biztosan ott lesz. Vagyis elmondhatjuk: aki ‘megcsalt’, az valójában csak megelőzött. Innen pedig már az én tiszta felsimerésem és látásom függvénye, hogy hibáztatom-e őt, hogy sajnáltassam szegény magamat, így kerekedve fölé az egómmal, vagy elfogadom a helyzetet és megköszönöm a felismerést, amihez hozzásegített? Mivel én sem voltam őszinte önmagammal, most szembesülhetek azzal, ami az igazság.

Visszakanyarodva az eredeti kérdéshez (miért is fáj..?), ki kell mondjuk azt is, hogy ezekben a helyzetekben valójában nem a megcsalás fáj, hanem az egó birtoklási vágya dolgozik bennünk. “Fáj az, hogy ami az enyém, az nem csak az enyém hanem másé is” – ez birtoklás és köze sincs a szeretethez. Ha ez működik bennünk, akkor ideje alapos önvizsgálatot tartani és őszintén beismerni, hogy a szeretetünk nem tiszta.

Az igaz szeretet ugyanis feltétlen! Minden elvárástól mentes. Ha igazán szeretem a másikat, akkor azt akarom, hogy minden pillanatban boldog legyen, jól érezze magát, semmiben ne szenvedjen hiányt! Akkor örülni tudok az ő örömének. Ám ha én határozom meg, hogyan éljen a másik, akkor a kapcsolat végkimenetelét ott és akkor el is lehet könyvelni. Hiszen senki életét nem határozhatom meg a sajátomon kívül!

“Örömödet lelni a másik örömében, az-az iránta érzett szereteted egyik legbiztosabb jele.” – Bogdola Róbert

Vonatkozik ez arra is, hogy ha a társamnak jólesik izgalmas érzéseket hozó kapcsolatba kerülni valaki mással, akkor örülök az örömének, de arra is, hogy ha azt látom, hogy valaki sikeres, vagy gazdag, vagy összejött neki az, ami nekem nem, stb. akkor ennek is örülök – ez már az érett szeretet jele és azé, hogy én is megértem megérdemelni ugyanazt.

Összegezve a lényeget: ha én nem vagyok igaz és őszinte, ha én nem vállalom fel önmagam, ha nem merek beszélni a másiknak sajnálatból és gyávaságból az igazi (!), valódi vágyaimról, gondolataimról, igényeimről, akaratomról, akkor nem élek igaz életet és nem kapcsolódom tisztán a másikkal. A végkimenetel tudható. (Az, hogy én megtettem, de ő nem fogadja el a vágyaimat, ez csak kifogás. Ez annyit jelent, hogy a másik levizsgázott abból, hogy nem az igazi társam.)

Nézzük meg azt is, hogy mikor menthető meg egy kapcsolat! Én nagyon határozottan azt látom és tapasztalom, hogy ehhez egyetlen dolog szükséges és ez lényegi dolog: hogy a két ember egymásnak az igazi legyen! Minden más esetben csak az időt húzzuk. De tegyük fel, hogy adott helyzetben és időben két ember megpróbálja ezt. Ebben az esetben mindkét félnek akarnia kell, nyíltan kell kommunikálni egymás felé, mert ez az alapja a kapcsolat működésének és szintemelkedésének. Szükséges az is, hogy minőségi időt töltsünk egymással, de leginkább az, hogy mindkét fél élni kezdje az önvalóját, hogy önazonossá váljanak! Az önmegvalósítás a kulcsa a kapcsolódni tudásnak is és ebben támogatni a másikat, nem lehúzni. De még egyszer, az én véleményem alapvetően az, hogy érezni, sőt, tudni, hogy “ő az igazi”! – ez a legfontosabb összetevő szerintem, ha ez hiányzik, akkor csak idő kérdése, hogy mikor lesz vége a kapcsolatnak.

Szemléltető történet

Van egy számomra nagyon kedves kis történet, miszerint valaki egyszer megkérdezett egy szakértőt arról, hogy a szexben mikor és hol kezdődik az előjáték? A szakértő pedig azt válaszolta, hogy reggel, a konyhában, amikor kávét főzöl neki és ő ellibben melletted, sejtelmesen rád mosolyogva, te pedig rácsapsz a fenekére. És igen. Ha valakivel ebben a minőségben élek együtt, akkor nem lehet probléma. (Bár ez nem én vagyok, mert én egyáltalán nem kávézok 🙂 )

Végül…

Minden kapcsolat ajándék, minden társ tanító, útitárs, amíg mi magunk igazivá nem válunk és ekkor megjelenik (magától) ennek tükreként az igazi társ. Addig is lehet békében, szeretetben együttélni és ha tovább kell lépni, akkor köszönetet, hálát mondani a másiknak és méltó módon búcsúzni tőle. De a legfontosabb mindezen túl, hogy önmagunkkal szeretetben kapcsolódjunk. Hiszen minden választásunk valójában arról szól, hogy minden külső hatásról leválva, minden eltérítés ellenére ÖNMAGUNKAT megtanuljuk választani.

 

 

Zentai Anna

Kép: Marosán Angelika