Nincsen rózsa tövis nélkül…? avagy a határhúzás létfontossága

A vasárnapi tapolcai programon emlegettük fel ezt a közismert mondást, ami nem mellesleg elég gyakori vendég volt gyerekkoromban, a “türelem – rózsát terem” című tesójával együtt. Sokáig haragudtam erre a tövises kijelentésre, mert mindig azt társítottam hozzá, hogy nehogy örüljünk már a jó dolgoknak, mert úgyis fordul a kocka – ami egyértelműen negatív és téves hitrendszer és éppen az ilyenekkel teremtünk nem kívánt megéléseket. Aztán, ott, abban a térben leesett a húszfilléres.
Ha nem veszünk fel negatív szemüveget egy dolog értelmezéséhez, akkor még az is lehetséges, hogy meglátjuk azt csupasz valójában és ez által meg is értjük a lényegét. (Lásd másképp: ha rossznak ítélsz valamit, azzal éppen a megértéstől zárod el magad.) Szóval (jel)képileg és megélésileg is belegondolva, életünk, boldogságunk, a kívánt örömteli létezés, amelyben szépség, öröm, béke, harmónia és teljesség van megélve, gyakorlatilag analóg ezzel a rózsával. Friss, üde, színes, illatos és gyönyörködésre érdemes. Ám ha leszakítja valaki, akkor elhervad, elfonnyad. A tövisek mitől is védenek? Attól, hogy a rózsa a helyén maradjon, a szárán, amely növesztette és természetes élőhelyén gyönyörködtessen, ne pedig valakinek a birtoktárgyává váljon. (Most tegyük félre a konkrétumokat, igen, tudom, sok növény a virága odaadásától burjánzik el, de most jelképolvasunk.) Ugyanígy van ez a teremtéseinkkel. Ahhoz, hogy olyan életet teremtsünk magunknak, amely számunkra szépséggel, gyönyörrel és örömmel teli, meg kell húznunk a határainkat. Néha ki kell meresztenünk egy-két tövist (nem, itt most nem páncélzatról van szó, amivel teljesen bezárnánk magunkat, hanem itt-ott felbukkanó védőpajzsokról, amelyet az tesz oda, aki növeszt, teremt, létrehoz. Mert a tövis a védelemért létezik. Nem azért, hogy bántson, hogy elszigeteljen, hogy elzárjon. A növények tövise egyenlő az emberek egészséges önvédelmével. (Nem sorolom, hány tövises fa, bokor és növény létezik, amelyekből medicinát készítve éppen az önerőnkbe tudunk beleállni, meghúzni a határokat, képessé válva megvédeni önmagunkat. Maradjunk a virágok királynőjénél.)
Szóval, nincsen rózsa tövis nélkül. Vagyis nincsen boldog élet határhúzás nélkül. Ha már tudjuk, hogy nekünk mi okoz gyönyört, mi az, ami szép vagy harmonikus a lelkünknek, ha elkezdjük magunkban növeszteni azt, akkor arra vigyázni kell. Védeni kell, óvni kell, határokat kell húzni a külső rongálók, viharok és vészmadarak ellen. Növesszetek hát gyönyörű, finom, szépséges virágokat és merjetek határokat felállítani! Aki meghatározza önmagát, tehát határozott, arra nem hatnak megingató széllökések és céljait is könnyedén megvalósítja.

Kép: Pinterest