Ne ragadj benne!

Ha van az égbolton olyan csillogó kép, ami arról szól, hogy nem más teszi meg helyetted, akkor az a Kígyótartó.

akígyótartó

Baromira nem vagyok a személyi kultusz híve – egyszer elkezdtem írni erről egy cikket, de nagyon botrányos lett volna és inkább nem osztottam meg* – de most arra jöttem rá, hogy én Kígyótartó fan vagyok.

Mert nem kevésszer látom, hogy mennyire el vagyunk tévedve. Ott van a ‘zorrunk előtt, feketén-fehéren minden, ott van a kezünkben a Kígyó Farka, mi meg kifelé mutogatunk, kapálózunk, akaromkodunk. Várjuk a csodát, közben meg panaszkodunk.

Elmész ide-oda, de a gondolataidban nem teszel rendet. Megy a jóga, meg a meditáció, meg az oldás, stb. – önmunka meg semmi! …és várod a csodát. Nem véletlen, hogy elkerül. Siránkozol az előző életeken, meg a szüleiden, hogy mit szúrtak el, észre sem veszed, hogy beleragasztod magad, pedig már rég kiléphettél volna belőle.

Az előző életeken siránkozni ugyanaz, mint a jelen élet múltján. Rághatod, hogy ki mit csinált az oviban, de ettől nem jutsz előbbre. Felhozhatsz magadból kismillió gyökérokot, meg múltbeli élményt, hogy miért ilyen elcseszett az életed, de ha nem lépsz túl rajta, akkor épp ezzel rántasz magadon még egyet a mélység felé. Mert azért ragadsz bele és addig, amíg fel nem dolgozod. Amíg teljesen el nem fogadod. Ha elkezdenél a panaszkodás helyett arra figyelni, azon lenni, hogyan dolgozd végre fel – akkor egyből beindulna.

Mert a saját egyszerű, hétköznapi gondolataiddal kell kezdened. Ott kell rendet tenned.

Egyszerűen el kell kezdened megfigyelni önmagadat, a saját gondolataidat. Mert az mind energia és az érzelmeiden is az értelem uralkodik. Figyeld meg: a gondolataid generálásával bármilyen állapotba bele tudod érezni magad! Márpedig ezzel teremtesz. Ha csak annyit tennél, hogy ettől a szent pillanattól kezdve elkezdenéd megfigyelni azt, hogy milyen gondolatok születnek és állnak össze benned, hogy mi hagyja el a szádat – lehet, hogy nem kicsit meglepődsz majd.

Az önmunka pedig nem ott kezdődik, hogy valaki máshoz futok segítséget kérni. Az nagyszerű dolog. Nagyon nagy lépés. Szükséges is. Van az a helyzet, amikor a tudattalan nem hagy előrelépni és ez kell, de itt most nem erről a helyzetről van szó. Az önmunka az, amikor te, saját magad, elkezded tudatosan megválogatni, hogy mire gondolsz és mire nem! Hogy mit mondasz ki és mit nem. Hogy minek adsz energiát. Mert szaladhatsz bárhova, beszélhetsz bárkivel, ha te nem teszed hozzá a magad részét, akkor nem lesz belőle semmi sem. Ha te hónapok/évek óta dolgozol együtt valakivel és közben folyamatosan panaszkodsz, siránkozol, keseregsz továbbra is, akkor nem csoda, hogy a várva várt eredmény elmarad és továbbra is szar az életed.

Ez a te választásod.

Itt jön be a Kígyótartó csillagkép (lásd továbbra is az ‘Oldás és teremtés’ c. írást). Ő jelképezi (..jelképezi??? Ragyogva ordítja, felkiáltójeles égi nagybetűkkel!) azt, hogy bizony, a teremtéseid tőled függnek, a te felelősséged mindaz, ami megteremtődik. Nem a szar sorsodé. Nem a horoszkópé. Nem a kormányé. Nem a szüleidé. Nem a szomszédnénié. Nem a másik emberé. Csakis a tied.

Szóval önmunka. Egyszerűen: válogasd meg, mire gondolsz! Itt kezdődik a teremtés lényegi része.

 

 

*…amúgy a cikk arról szólt, hogy mennyire utálom, amikor valaki azt mondja, hogy ‘szeret engem’. Legszívesebben jól elmagyaráznám (kiosztanám), hogy nem is ismer és nem ‘engem’ szeret, hanem valamit, ami rajtam keresztül jön ugyan, de ne azonosítsuk már velem… senkit ne azonosítsunk már azzal, amit csinál… jaj. Szóval írtam, írtam… aztán egyszer csak leesett. Hogy tükör. Basszuskulcs (…fiam szerint ezt a zenészek mondják, amikor elrontják a dalszöveget…). Hát úgy néz ki, hogy egyre jobban működtetem az önszeretetet. Azért kapom tükörbe. Meg amúgy is gyakorolni kell elfogadni. Na jó. Hát szeressenek…

 

Zentai Anna