Nap-Szaturnusz együttállás – 2014. november 18.

Nap-Szaturnusz együttállás – november 18. 09:51

 Kedden délelőtt éri el egzaktságát a Nap és a Szaturnusz együttállása. A kiáradó, fényt adó, világosságot hozó Nap és az anyag életképességét, értékességét érzékeltető Szaturnusz találkozásának idején, e napokban, tisztán ráláthatunk arra, hogy mi a sorsfeladatunk, mi a küldetésünk. Ez vonatkozhat az éppen időszerű, apró tennivalókra is, amelyek közül most érdemes a lényegi, fontos teendőkre fókuszálni; de vonatkozhat a jövőbeni nagyobb célokra is. A Nap a Cselekvő Én szimbólumaként tetterőt, aktív cselekvés idejét mutatja ugyan, de mindez erős céltudatossággal, csúcsra törekvéssel, szorgalommal és kitartással, önfegyelemmel párosul. Az életképes cselekvések mutatkoznak meg, elgondolkodhatunk azon, minek is van értelme, célja jelenleg. Ráláthatunk saját hiányosságainkra, amire érdemes figyelmet fordítani és elkezdeni azon dolgozni, hogy kialakítsunk, vagy megerősítsünk magunkban olyan tulajdonságokat, amelyeket eddig gyengébben működtettünk. A szeretet, a megértés, az elfogadás képességét is erősíthetjük. Ráláthatunk azon korlátainkra, vagy meghúzott határokra, melyekből ideje kilépni, más, magunk által választott korlátokat teremteni. Annak, aki eddig nem értékelte kellőképpen önmagát és ezért méltatlan helyzetbe került, ideje megerősítenie önértékelését, felragyogtatni saját belső fényét, kiragyogni a nem létező falak mögül és bátran, tudatosan lépni, élni. Most mindannyian képesek vagyunk arra, hogy megfontolt lépéseket tegyünk, fokról fokra haladjunk munkánkban, vagy céljaink felé. A felelősségvállalás – elsősorban a saját magunkra vonatkozó és ezen keresztül másokat is érintő teljesség, egészség, boldogság érdekében – szintén időszerű.
A fényes Nap és a valódi értékekre rámutató Szaturnusz együttállása a Mérleg csillagkép végén, a Skorpió ollójánál történik, így most érett be az idő arra, hogy cselekvően levágjuk magunkról azokat a dolgokat, amelyek nem képezik küldetésünk részeit, nem engednek magasabb életminőségbe lépni. Ha ezt most megtesszük, annak áldásos hatásait rövid időn belül élvezni fogjuk és életünk szintet emelkedik.


Zentai Anna