Mitől lesznek jók a családi kapcsolataink? Mitől lesz érett és boldog a gyerek?

Mitől lesznek jók a családi kapcsolataink?

Mitől lesz érett és boldog a gyerek?

Gyakran találkozom ezekkel a kérdésekkel a világban: mitől lesz jó a kapcsolatom a gyerekemmel? Mitől lesz érett és felelősségteljes a gyerekem? Mitől lesz boldog élete a gyerekemnek? Mitől lesz védett a gyerek a szenvedélybetegségektől? Hogyan érjem el, hogy mélyebb, bizalmi kapcsolatom legyen a gyerekemmel? Mitől lesz jobb és boldogabb a kapcsolatom a párommal? Hogyan lehet elérni, hogy még jobban bízzunk egymásban? Hogyan kerüljem el a problémákat a kapcsolataimban? Hogyan tudom a családomat megvédeni a problémáktól? Hogyan tudom a családi kapcsolataimat megjavítani?

Ha te is elgondolkodtál már hasonló kérdéseken, vagy téged is foglalkoztat némelyik ezek közül, akkor ez a cikk most neked szól.

Rögtön a lényegi válasszal kezdem. Sokan azt hiszik, hogy mindezen kérdések mögött bonyolult, hosszadalmas válaszok állnak. Pedig ez nem így van. Valójában a válasz olyannyira egyszerű, hogy sokak számára talán hihetetlen is. De ha elgondolkodunk ezen és elkezdjük a hétköznapokban megfigyelni, mit is jelent ez, akkor meg fogjuk érteni, hogy miért ez a válasz. Mert a válasz csupán ennyi:

BESZÉLGESS VELE!

Beszélgess vele a lelkedről! Beszélgess vele arról, amit valójában érzel, gondolsz, vágysz és megélsz! Mesélj neki a valódi megéléseidről! Beszélgess vele!

A megoldás valójában összesen és határozottan ennyi! Kezdj el beszélgetni azokkal, akik a legközelebb állnak hozzád! Meglátod, mi fog történni…

Minden kapcsolati és nevelési probléma ugyanis a kommunikáció hiányából ered. Vagy nem nyílunk meg egymásnak, vagy szerepeket játszunk, másnak mutatjuk magunkat, mint ami a valóság, vagy elhallgatunk dolgokat, titkolózunk, elkülönülünk, bezárkózunk. Mindennek hozadéka, hogy nem beszélünk és nem beszélgetünk. Ám ha nem beszélgetünk – arról, ami a valóság, ami a lélekben van -, akkor a másik nem is ismer meg bennünket. Nem tud kapcsolódni ahhoz, aki valójában vagyunk. Ha nem beszélgetünk, elszigetelődünk, elzárjuk azt a lényegi lélekrészünket, aki valójában vagyunk.

Sajnos, nagyon sok szülőt látok, aki nem beszélget a gyermekeivel. Nem is tartja érdemesnek, még annyira értelmesnek sem a gyermekét, hogy azt feltételezné, hogy érti őt, vagy méltó legyen rá. Kicsinek, kevésnek tartja. Pedig sokkal jobban ért és érez minden gyermek, mint a szülők! Nagyon sok olyan családot látok, ahol beszélnek a felszínes dolgokról, a fizikai síkon való történésekről, kielégítik a gyermek és a társ fizikai szükségleteit, de az érzelmi szükségleteit nem. Ezzel hatalmas károkat okozva a másiknak és önmaguknak is. Ha nincs időnként igazán mély, lelki kommunikáció, akkor a kapcsolatok is felszínessé válnak és egy idő után csak egymásnak szerepet játszó idegenek fognak egymás mellett élni. Ha nincs beszélgetés, akkor a sok időn át a felszín alatt lévő dolgok, amikor előbukkannak – mert mindig előbukkannak, semmi nem marad eltitkolva és elnyomva! – akkor a család tagjai nem fogják érteni, mi és miért történik és traumaként fogja érni őket az, ami amúgy már réges rég tudható és érezhető volt.

Ha beszélgetni kezdünk egymással és a gyermekeinkkel, akkor a kapcsolatok elmélyülnek. Olyan mély bizalom alakul ki és olyan családi légkör, ami megerősíti a családi kötelékeket és a bizalmat azok között, akik mernek megnyílni egymásnak. Ha beszélgetünk a gyermekeinkkel, akkor ők sem a színészkedést fogják megtanulni, hanem őszinte és bizalmi kapcsolódást velünk. Akkor el fogja mondani, hogy mikor, kivel és hova megy és ott mit csinál. Akkor bízni fog bennünk és kérni fogja a segítségünket, a véleményünket, adott esetben. Amikor mi magunk sem játszunk szerepet és nem mutatunk mást, mint ami valójában van, akkor a gyermekben is önbizalom alakul ki, hogy bátran lehet az, aki. Akkor merni fogja megélni az érzéseit, nem fojtja el őket és stabil, érett személyiség válik belőle, akár már a felnőttkör előtt is! Ennek következményeként nem fogja ‘vonzani a bajt’, nem fog engedni olyan kísértéseknek, amelyek azoknak szükségesek csak, akik menekülni akarnak a felszínen történtektől, mert az annyira más, mint a valóság. Ha van egy érett, sabil, önbizalommal, felelősségtudattal rendelkező, önazonos gyerekem, akkor nem hatnak rá a szenvedélybetegségek, vagy ha kis mértékben ki is próbálja, akkor tudatosan teszi azt és ha eléri a határt, akkor magától megáll. Szólnom sem kell érte. Mert nem labilis, nem megingatható az érzelmi egyensúlya.

Ha beszélgetek a családommal, akkor semmi nem éri őket váratlanul. Akkor az esetleges feszültségekkel és kihívásokkal megtanítom szembenézni a gyerekeimet is és ők sem megúszásra játszanak majd, ők sem fognak megalkudni és ezzel halmozni a bajokat. Akkor megerősödnek. Ha együtt szembenézünk a feszültséggel, a konfliktusokkal, az igazsággal, a valósággal, a problémáink tárgyával, ha mindezeket kibeszéljük, akkor az energiák elsimulnak, kioldódnak és rövid időn belül beáll az egyensúly, a béke, a harmónia. Sokat írtam már a vihar működéséről. Ha túl sokáig nyomjuk el az energiákat, ott feszültség keletkezik. Lehet hazudni azt, hogy nincs, lehet róla nem tudomást venni. De az energia van. A konfliktus van. Ha gyáván kikerüljük, csak felerősödik. Ha beleállunk, akkor megoldódik és ezzel akár még jobban össze is kovácsolhatja a tűzben edzett lelkeket. Ha lefogjuk a kukta fedelét, nagyobbat robban. Ha engedjük kitörni a vihart, a föld fellélegzik és a levegő kitisztul.

Ha a mélyebb érzéseinket magunkba fojtjuk, az minket is megbetegít és a másikkal sem tudunk igazán mély kapcsolatot kialakítani. Ha merünk nyílni, nyitni, az mindkettőnknek jót tesz. Az ilyen őszinte, mély, bizalmi kapcsolatokat semmilyen külső erő nem tudja kikezdeni!

Ha megfigyeljük a hétköznapokban a valódi problémákat, akkor észrevehetjük: mindezek azért és csakis addig tudnak fennállni, amíg valaki nem önmagát adja és szerepet játszik. Éppen azért, mert nem mer önmaga lenni, kímélni akarja ezzel a másikat, a többieket is. ..és éppen itt szúrja el. Amint beleállunk önmagunkba, ki fog derülni, ki az, aki úgy szeret, ahogy vagyunk, aki mellettünk áll, akiben bízhatunk, akire számíthatunk.

A valóság az, hogy igazából nincsenek titkok, elhallgatott dolgok – valójában mindent tudunk, mert mindent érzünk. Kiemelten vonatkozik ez a gyermekekre. Olyan antennákkal és érzékeléssel éreznek és tudnak mindent, hogy felesleges előttük szerepet játszani. Észrevétlenül azonosulni tudnak minden szenvedésünkkel, örömünkkel és bánatunkkal, kínlódással és feszültséggel. Észrevétlenül és öntudatlanul is átveszik mindazt, ami bennünk van. Ezt akarjuk?

Van választás. Amikor beszélgetni kezdünk, minden megváltozik. Letisztul. Elmélyül. Átalakul és kialakul. Begyógyul. Megjavul. Feldolgozódik. Megoldódik. Épül. Erősödik. Kell, hogy ne csak vegetáljunk egymás mellett, hanem éljünk együtt, egymással. Erős, tartós szövetségben. De ez csak így lehetséges: őszintén, bizalommal és megnyílva. LÉLEKBŐL.

Zentai Anna

Kép: Pinterest