Mitől lesz a nyugalom?

Kép: Pinterest

küzdelem – béke

feszültség – harmónia

akarás – nyugalom

Mindenki békét, harmóniát, nyugalmat szeretne az életében. Ám nem mindig tapasztaljuk ezeket a minőségeket.

Egyre többször látom azt, hogy a feszültség, a küzelem akkor van jelen, amikor olyan dolgokhoz ragaszkodunk, olyan dolgokat erőltetünk, amelyek valójában nem tartoznak hozzánk. Mindent megteszünk, hogy magunkénak tudjuk, magunknál tartsuk ezeket a dolgokat, embereket, helyzeteket – de a feszültség egyre csak fokozódik. Az egó, az elme azt hiszi, hogy az kell neki, attól jobb lesz, azzal együtt lesz nyugalom. Közben pedig idővel kiderül, hogy éppen ellenkezőleg.

A ragaszkodás, az akaratosság, az erőltetés olyankor van jelen, amikor nem tudjuk elengedni azt, ami valójában másnak van rendelve és nem tudjuk befogadni azt, ami hozzánk van rendelve – pedig ez még jobb és szebb, mint amit eddig hittünk! Ám ezt elhinni nagyon nehéz a sérült, fájó léleknek. Legtöbbször gondolni sem mer arra, hogy kaphat akkora ajándékot, amelyet valójában a szívéből vágyik.

Az akaraterő nagyon fontos, de csak akkor, ha szívből jön, ha a lélek tiszta hívásaira irányul. Akkor viszont alapvető és létszükséglet! Ha van tiszta, igaz akaratom és tudom működtetni, akkor nem vagyok kibillenthető, befolyásolható, megingatható, megvezethető. Ám ehhez tisztában kell lennem a szívem igaz vágyaival, nem menekülni előlük és meggyőzni az elmét is arról, amit a szív már eleve tud! Amit nem kell erőltetni, ami eleve van – az hozza meg a vágyott békét és nyugalmat.

Zentai Anna