Mit jelent ez a képletedben?

Mit jelent ez a képletedben?

képke

Nagyon gyakran látok itt-ott olyan kérdéseket, hogy “ez és ez van a születési képletemben, vajon mit jelent?”

Sajnos, ezek a kérdések önmagukban halottak. Nem csak azért, mert ami a képletben van, az annyira sok és gazdag, hogy egy életen át lehet elemezni és mindig hoz új információt és nem lehet egy vagy két mondatban összefoglalni. Nem csak azért, mert nem ‘jelent’ valamit, hanem érzékelhető, megéléseken át éljük meg. Hanem azért is, mert azt mutatják, hogy a kérdező eleve nincs tisztában azzal, hogy ami a képletében van, az a saját teremtő energiáinak térképe, az ő fennhatósága alatt áll és nem rajta kívül álló dolog. Hogy nem konkrét, gyakorlati dolgokról és történésekről van szó és pláne nem olyan, amiről nem tud. Mert valójában már most is tudja! Minden, ami a képletben van, az már az, ami ő most is, amit most él és mindaz, amire valójában vágyik. Mert az igazi vágyak a küldetéseink és ezek már most is oda vannak kódolva. Nem kérdés tehát, hogy ezeket elérhetjük-e vagy nem – eleve ott várnak ránk az úton.

Az asztrológia önismeret és energetika. Akkor tudja valaki igazán magas szinten működtetni, amikor nem azt hiszi el, ami könyvekben és írásokban van leírva, hanem amikor önmagán keresztül éli és tapasztalja meg. Tapasztalati úton megszerezhető tudomány! ..és ekkor már valóban tudomány.

Alapvető lenne e téren megtanulni azt, hogy ami a képletben áll, az a saját teremtő energetikánk és mint olyan – pusztán energia és nem kézzel fogható dolgok és történések. A képlet a belső világunk és nem a külső. Ezekkel teremtjük meg azt, ami a fizikai szinten megtalál, történik! Alapvető lenne megtanulni azt, hogy egyetlen egy dologtól függ az, hogy ami a képletemben van, hogyan valósul meg a fizikai szinten: mégpedig attól, hogy én magam mennyire vagyok önazonos!!!

Gyakran lehet olvasni, hallani, hogy a képletben lévő energiákat lehet alacsony és magas szinten is működtetni. Ez semmi mástól nem függ, mint attól, hogy én magam önazonos életet élek-e, azt élem-e, aki valójában vagyok, azt választom-e, amit valójában akarok, kiállok-e önmagamért, azt mondom-e, ami valójában a lelkemben és a gondolataimban van? Ha igen, akkor eleve olyan helyzeteket teremtek, amelyekben minden rendben van, mert én magam is rendben vagyok, a helyemen vagyok. Más megközelítésben: a képletben vannak az adott rezgések, amelyek tehát eleve adottak, de hogy azt milyen frekvencián működtetem, az csak tőlem függ!

Emellett, ha bármi is ellenkezne bennünk, mindezek során, pl. nem merünk tenni, mondani valamit, nem hisszük el, kétségeink támadnak, azt gondoljuk, ez másként van, stb. – akkor ezekről érdemes tudni, hogy mind téves hitrendszerek. Minden negatív gondolat és kétség illúzió! Ezek csupán felvett minták, berögződések, hiedelmek, amelyek nem a sajátunk, amelyeket ki lehet dolgozni, fel lehet oldani magunkban. Ekkor pedig csak az marad, ami eleve vagyunk és akadálytalanul tud anyagba öntődni az az energia, amelyet eleve működtetünk.

Az tehát, hogy mit jelent a képletemben ez és ez – abból a reménykedésből fakadó kérdés, hogy vajon, ami bennem él, mint tiszta vágy, megvalósulhat-e az életemben? A válasz egyszerűen: igen. De nem a képlettől függ! Attól függ, hogy én magam félre tudok-e tenni minden kétséget, hiedelmet, negatívumot és bele tudok-e állni önmagamba, abba, amit valójában érzek, tudok és akarok? Ha olyan életet élek, amelyben merek önmagam lenni és ezt minden helyzetben élem – akkor mindennek következményeként jelenik meg mindaz, ami már eleve ott áll az utamon és láthatatlanul is bekódolva a lelkembe, ugyanúgy rám várakozik.

Zentai Anna

Az írásokkal kapcsolatos minden kérdést, észrevételt meg lehet írni e-mailben, a Kapcsolat linken található címen. Más felületet nem olvasok, nem használok.