Maximális önfelvállalás – avagy mi segít a nehéz helyzetben?

Maximális önfelvállalás – avagy mi segít a nehéz helyzetben?

Eljött a Szaturnusz-Plútó együttállás egzakt ideje és ezzel a már sokat emlegetett nagy ‘rendszerváltás’, nagy átalakulás, átfordulás ideje is. Adott helyzettől és megéléstől függően nagyon sokaknak lehet ez a maximális önfelvállalás ideje! A Szaturnusz analóg ugyanis a felvállalással, a Plútó pedig maga a maximalizmus, a végletesség.

Nem csak most, hanem általában véve is megállja a helyét, ha tudatosítjuk: akkor, amikor igazán nehéz helyzetbe kerülünk, életünk bármely területén, bármilyen kapcsolatban, bármilyen vonatkozásban, akkor a megoldás nem az, hogy továbbra is kimenekülünk belőle és tagadunk, ahogyan tettük azt eddig, hanem az a megoldás, ha bátran – vagy bátortalanul is, de – SZEMBENÉZÜNK a helyzettel, a másik emberrel, szembefordulunk azzal, amitől félünk és beleállunk a nehéz helyzetbe is!

Jó ideje érkeznek az írások, tőlem is, másoktól is, a jelenlegi időszakról. Már a tavalyi évben elindult ez a folyamat, sok minden megalapozta azt, hogy a jelenleg fennálló helyzetek kialakultak. Jó ideje olvashatjuk: ami eddig valahogyan működött, azt most ideje felülmúlni, amitől eddig tartottunk, abba beleállni, amitől féltünk, azzal szembenézni és meghaladni az eddigi határokat, a régi mintákat, a komfortzónát – gyakorlatilag azt a viselkedést, ahogyan eddig viselkedtünk és reagáltunk adott helyzetekre, félelemből!

Mindemögött ugyanis az áll, hogy egyszerűen nem merjük vállalni önmagunkat! Érdemes bármilyen adott helyzetben végiggondolni ezt: minden problémás helyzet azért alakul ki, mert én, vagy a másik, vagy akár mindketten, nem vagyunk önazonosak, nem aszerint élünk, amit valójában gondolunk, érzünk, akarunk, vágyunk, igénylünk! Itt jönnek be a megfelelési kényszerek és a sajnálatból és félelemből történő viselkedésminták (mert amúgy szüleinktől, nagyszüleinktől, stb. is ezt láttuk, így eddig nem volt rá más alternatívánk). Benne ragadunk a helyzetben, ami valójában nem jó nekünk és nem boldogít, de nem akarjuk megbántani a másikat azzal, hogy vállaljuk igazi önmagunkat!

A megoldás tehát az, hogy most, ha eddig nem is, de legalább most az egyszer – vagy mostantól mindörökre – megmakacsoljuk magunkat és ha kell, a félelemmel és a szorongással együtt, vállalva a legrosszabbnak tűnőt is, beleállunk a helyzetbe és kimondjuk: EZ VAGYOK ÉN, EZT ÉRZEM, EZT GONDOLOM, EZT AKAROM, ÍGY AKAROK ÉLNI, EZ VAN! Akkor is, ha megítélsz, akkor is, ha neked ez nem tetszik. Én ez vagyok és ez az igazság.

Mikor tennénk meg ezt, ha nem most? Most, amikor minden égi-földi erő mindezt a leginkább támogatja? Ideje elgondolkodni:

Miért élem ezt a földi életet, ha nem én vagyok benn a főszereplő, ha nem úgy élem, ahogyan én akarom? Mi értelme van, ha én magam vagyok saját magam akadálya abban, hogy a szívem szerint merjek élni?

Kaptam egy lehetőséget. Itt vagyok. Önmagam lehetek és van választásom.

…és abban a helyzetben, ott és akkor, egyszer csak leomlanak a mázak, leesnek az álarcok. Nyíltan, egyenesen, őszintén, szemtől szemben megvalljuk önmagunkat. Akkor is, ha ez félelmetes – ezután már nem lesz az. Ideje ráébredni: csak így élhetünk teljes életet. Nem valaki mást játszva, nem valaki másnak, vagy valakiknek megfelelve. Önmagunkként!

Zentai Anna

asztrozófus

Kép: Pinterest