Levél, újra, Neked…

Levél, újra, Neked…

Inn és Duna

Csak remélem, hogy eljut hozzád és segít ez a levél, „átvergődni az életfa ágán” és hazaérni hozzám (így fogalmazott egyszer valaki arról, amit most megélsz). Megint éreztem egy kis ellenszelet, de ez most már nem olyan erős, mint az eddigiek. Már úgyis hiába… mert sokkal mélyebb és valósabb az, ami összefűz. Tudom, már felismerted a legfontosabbat. Valaki azt mondta nekem nemrég: a veszteség gondolatát kell száműzni! …és akkor minden rendben lesz. Figyeld meg te is: nem mindegy, milyen gondolatokat, milyen érzéseket táplálsz magadban, mert ezzel teremtesz. Van ez a szó: hangulat. Mire hangolod magad? Figyeld, mitől gyorsul és mitől lassul a folyamat…

Tudod, hogy még ősz elején, amikor Tarot tanfolyamra mentem Attilához, ő megnézte az egyik kirakásomat, felírta a táblára és megmutatta a csoportnak, hogy itt a példa arra, hogy két ember között milyen magas szintű lelki és szellemi kapcsolódás van, de annyit bénáznak, hogy nehezen hozzák le azt földi síkra? 🙂 Persze, ez viccesen hangzik, mégis elgondolkodtató…

Tudod, hogy régóta úgy vagyok, ha bemegyek a városba, hogy az egyik felem mindig téged keres, alig várja, hogy meglásson – a másik meg retteg attól, hogy meglát és menekülne, el onnan… de nem túl messzire… mert amint távolabb érek, már fordulnék vissza újra… ezt is a félelem teszi: kell, hogy a közeledben legyek, csak akkor kapok levegőt, ha tudom, itt vagy valahol… de szembenézni sokáig nem mertem volna. De most már nagyobb bennem az erő… most már merek!

Tudod, hogy nem csak én érezlek, hanem te is érzel engem, ugye? Figyeld meg azokat az érzéseidet, amik csak úgy, spontán jönnek… a semmiből! Az vagyok én. Amikor csak úgy, minden ok nélkül jókedved van és mosolyogsz, vigyorogsz, fülig ér a szád… energikus léptekkel sietsz végig az utcán, mintha hozzám rohannál… amikor csak úgy, hirtelen, egyik pillanatról a másikra elszomorodsz, amikor legszívesebben sírva fakadnál… Amikor nem is tudod, miért érzed azt, amit érzel, mert semmi nem indokolja… és én is érzem, amikor rám gondolsz…. amikor kora reggel, még az ágyban fekszem, semmi nem történik és mégis, egyik pillanatról a másikra tudom, rám gondoltál és velem voltál, abban a pár másodpercben… éreztem már ilyet régen is… utánanéztem a naplóimban, és megtaláltam: 2003 február… fényes nappal… vajon te is emlékszel? Ugye, az is te voltál?

Az út, amit én is megjártam – most te is azt járod.

Aki melletted van, mindent tud, tudom.. és mindent megtesz azért, minden eszközt bevet, hogy maga mellett tartson téged. De mindez hiába. Az utad most ez: átlátni a hazugságokon, kilépni az önbecsapásból, felelősséget vállalni a valódi érzéseidért és az akaratodért…

Aznap, amikor kaptam azt a videót, amit rögtön félre is értettem, épp veled álmodtam. Sok ember volt körülöttem, te eljöttél hozzám, kézen fogtál, kivezettél a tömegből, ki az álomból, egy nyugodt helyre, ahol ketten lehetünk. Leültünk és csak néztél magad elé, kicsit szomorú voltál… Azt kérdezted:

  • Tudod, miért töröltelek ki? – én csak néztem kíváncsian és vártam, mit mondasz… és ezt válaszoltad:

  • Hogy teljesen tisztán álljak itt előtted!

Ez volt a válaszod… és vele még valami más. Hirtelen megmutattad, mit érzel. Nem mondtad – hanem elküldted nekem az érzéseidet. Mindent! Éreztem, amit te is. Mintha elmondtad volna, hogy azon dolgozol, hogy lezárd a múltadat és már alig várod az új életedet… és addig nem akarsz, nem mersz elémállni, amíg ez meg nem történik. Reggel, ébredéskor olyan tökéletes bizalmat és biztonságot éreztem… a hajnali harangszóra keltem… aztán megkaptam azt a videót és megijedtem, pedig már tudtam, rég nem ott tartunk… Ibi tartotta bennem a lelket és ő mondta ki, hogy mindez azért volt, mert annyira akartam valami kézzel foghatót tőled, hogy emiatt túlkombináltam az egészet… Hát tanultam ebből is és már tudom: az álom igazabb volt, mint a valóság. Már tudom, arra a tiszta állapotra várunk. Ahogyan átláttam ezt, megnyugodtam. Mennyi mindentől megkímélnek az égiek! Mi is megéljük mindazt, amit mások, ebben a helyzetben, csak mi nem fizikai síkon. Mert oda már csak azt hozhatjuk le – nemsokára – ami teljesen tiszta.

Ezért tudok türelmes lenni. Mert én is megjártam ugyanezt az utat. Egyszer azt mondtam a páromnak: úgy érzem, mintha egy végtelen hosszú sivatagban sétálnánk ketten, én szomjas vagyok, erőtlen, majdnem kiszáradok és kérlek, könyörgöm azért, hogy adj egy kis vizet és te nem adsz, csak mész előre, nem is foglalkozol a szomjúságommal, nem segítesz… Már tudom, hiába vártam tőle, hogy a lelkem szomját oltsa, hiszen azt csak te olthatod.

Boldog lehetek bárkivel. Boldog lehetek egyedül is. Boldog vagyok most is…. de ‘teljes’ csak veled leszek.

Még akkor, amikor ott voltam, egyszer eljöttél hozzám álmomban… Angyalként szálltál hozzám és azt kérdezted: „Lehetünk már együtt?” Én meg elküldtelek, azt mondtam: „Ne haragudj, de nem…” meg kellett még élnem azt, hogy milyen érzés, amikor nem lehetek igazán önmagam, nem lehetek igazán én… amikor a másik a saját képére akar formálni. Ő úgy akart magánál tartani, hogy megmagyarázta: amire vágyom, az nem létezik… De én már tudom, hogy igen, mert benned megtaláltam… még ha távol is vagy, érezlek… azt hiszem, ez soha nem volt másképp… de nekem kellett elég erőssé érnem ahhoz, hogy önállóan hozzam meg a döntésemet és leváljak mindenki más akaratáról.

Ibi egyik este feljött hozzám. Elővettük a régi naplóimat, olvasgattuk őket, a régi élményeimet veled, és annyit nevettünk! Folyton azt kérdezgette, hogyhogy nem vettem észre, ki vagy nekem? Annyi álom, annyi véletlenszerű, különös történés, annyi érzés, annyi minden volt.. és nem tudtam megmagyarázni, csak annyit mondtam rá, hogy bár tudtam, mit érzek, de azt hittem, ez csak álom… Te voltál a legszebb álmom. Sajnálom, hogy annyi éven át nem mertem mutatni, mondani… úgy tettem, mintha gyűlölnélek… annyira sajnálom!

Ha leírtam volna a leveledben még azt is, hogy Vera mit mondott rólad és a „helyzetedről”, már lehet, hogy ő is ki lenne törölve 🙂 Aznap, amikor Ibivel majdnem összeütköztél, egyik szombaton… Ibi rögtön hívott telefonon, hogy mi történt. Délután meg Vera írt, hogy hol vagy, kivel és mit csinálsz… ilyenek ezek a lányok. Mindig leadják a drótot 🙂

Nagyon hiányzol… hiányzik mindaz, ami te vagy, amit adni tudsz.

Hidd el, nincs mitől félned. Ha legközelebb találkozunk, megint zavarban leszek, de kérlek, láss túl a felszínen, érezz túl rajta! …tudd, hogy semmit nem akarok jobban, mint veled beszélgetni.

(…és érvényes mindaz a három, amit a levélben is írtam… hogy téged a legjobban… de most nem részletezem.. jaaaaj, hadd írjam-mondjam már négyszemközt! 🙂

 ui: ..és nem, nem akarok az asztalfióknak írni, mint az egyik előző életünkben… majd egyszer talán elmesélem ezt is…

Share on FacebookShare on Google+Pin on PinterestTweet about this on TwitterShare on TumblrEmail this to someonePrint this page