Interjú Anyssával

 Anyssa nevét egyre többen ismerik az ezoterikus internetes oldalak kedvelői. Számomra a baráti kör egyik tősgyökeres tagja, akivel hosszú évekkel ezelőtt, virtuálisan ismerkedtem meg, ez a kapcsolat aztán szépen ki is nőtte magát. Magam is szemlélője voltam csodálatos kibontakozásának, ahogyan a spirituális útra lépett, egyre többeknek kezdett segíteni és ahogyan kinyíltak tisztánérző képességei. Anyssa először a kártyavetést tanulta meg, ma már képes beszélgetni a földi világból eltávozott lelkekkel, segít megnyugvást találni az itt maradottaknak. Képes érzékelni a lehetséges jövőt, a kérdező helyzetének hátterét. Azok közé tartozik, akik nem pusztán könyvből tanult tudásuk által segítik a hozzá fordulókat.

 Olvassátok, fogadjátok szeretettel a vele készült interjút!

 

Mikor és hogyan kezdődött számodra az ezoterikus út, mi indított el ezen?

 -Ha csak azt veszem alapul, hogy 2006 óta él az ezoterikus weboldalam, akkor így tekintve rég indultam el az úton. 🙂 De már az ezt megelőző egy-két évben, női fórumokon feltűntem, bár akkor még más néven, próbaszerűen adtam tanácsot az emberek kérdéseire. Azonban az intenzív és mély ezoterikus érdeklődésem 2004 őszén kezdődött el. Dédmamám halálát követően vettem először kártya paklikat a kezembe, és kezdtem el őket értelmezni. Válaszokat kerestem. Ez a fájdalmas időszak adta meg az alapját annak, hogy kutakodjak, összerakjam a kirakóst, ami által fejlődni kezdtem évről évre.

 – Hogyan jöttek elő a képességeid, mit tapasztaltál először? 

Igazából eleinte csak a vágyat éreztem arra, hogy földönkívüliekről, szellemvilágról, kártyák értelmezéséről olvassak. Utána akartam járni, mi mit takar. Aztán a kártyák tanulmányozása közben, jött valami plusz, ami kiegészítette a kártyák leírt értelmét. Akkor még nem tudtam, hogy ez az intuíció. De barátoknak így “poénból” mondtam a lapokból válaszokat, csakhogy bejöttek. 🙂 Akkor gondoltam, hogy ebben talán több van, mint játék. Onnantól nem volt megállás. 🙂

 Nyilván mint mindenkit, a 20-as korosztályt meg pláne érdekelte a szerelmük alakulása. Így megnéztem, hogy az adott párral hogyan alakul a jövőjük. Kijött 2 rosszat sugalló lap egymás mellé. Nyilván akkor még csak a lapok könyvben írt értelmét mondtam el, kezdetben a megérzés ha jött is, nem tudtam mire kell figyelni, hogy kell ezt kezelni. Elmondtam amit láttam. Egy héten belül sajnos a szakítás megtörtént. Ekkor döbbentem le először, hogy ez bizony nem játék.A lapok, valójában a felső irányítás eszközei. Utána már még inkább tudni szerettem volna a mikéntjét. Egy másik barátnőm soha senkinek nem beszélt az aktuális érzéseiről, egy férfi felé, és arról sem, hogy valakit riválisnak tart ez ügyben. A lapok azonban elmondták. Meglepődött ő is, én is, hisz erről valóban senki nem tudhatott. Azonban a végkimenetele a kapcsolati lehetőségnek, már érzésként tört elő belőlem, nem a lapok által. Megmagyarázhatatlanul éreztem, hogy nem lesz kedvező a barátnőm számára ez a férfi. Érdekes volt, mert nem tudtam, honnan érzem, miért érzem, csak mondtam amit kellett. Egy hónapon belül kiderült, hogy valóban nem illenek össze. Mára már elég sok ember avat be a titkába, olykor kimondatlan formában. Ennek köszönhetően egyre jobban fejlődöm, s ez által tudok sok embernek segíteni.

 

Hogyan fogadta a környezeted a képességeidet? Mennyire volt nehéz az utad oda, ahol most tartasz?

 -A család nagy része nem jól fogadta, a mai napig túlnyomó többségben nem hisznek ezekben a dolgokban. Mégis azért egy két családtagnál ha sok évbe is került, de már látható a változás. Ennek pedig nagyon örülök. Mindenki nem fejlődhet azonos ütemben, ezt el kell fogadni akkor is, ha nem könnyű. Édesanyám volt, aki mindig meghallgatta az álmaim, a fejlődésem, a tapasztalataim. Viszont 2015 márciusától, a másik oldalról segíti a fejlődésem tovább. Mennyire volt nehéz az utam? Néhol nem volt kifejezetten könnyű. Pláne eleinte szembe menni a családom és ismerősök hitetlenségével az nem egy egyszerű feladat. Főleg kezdetben még én magam sem tudtam biztosra, hogy jó lesz-e ez nekem hosszútávon, vagy csak egy állomás, amit meg kell élnem. De évről évre egyre jobban kirajzolódott, hogy ez mérföldkő a sorsomban. Így a környezetem is ilyen olyan minőségben, de kezdett alkalmazkodni a hitemhez. 🙂

Mik azok a területek, amik érdekelnek az ezotérián belül és milyen ügyekben lehet hozzád fordulni?

 – Igazából sok terület érdekel az ezotérián belül, az más kérdés, hogy nem mindegyikben merülök el mélyen. Érdekel az angyalok világa, a szellemvilág, a lélek érzékenysége, a tanácsadás mikéntje, átfogóan minden terület izgalmas, ezért végeztem el a parapszichológia tanfolyamot is, hogy legyen fogalmam olyan témákról szintén, amit azért nem érintünk minden nap, mégis fontos részét képezi az életünknek. Hozzám bármilyen jellegű kérdéssel lehet fordulni, ami az ügyfeleknek gondot okoz. Mindig elmondom, mert ez nagyon fontos a munkánkban, hogy tabu téma, szégyellnivaló témakör nincs. Legtöbbször őszinték velem, s az elhangzott beszélgetés, írás köztünk marad. Legtöbbször nyilván: anyagi, párkapcsolati, családi, egészségügyi témakörben kérdeznek. Általában az igen-nem válaszoktól tartózkodom, hacsak nem egyértelműen jön róla felelet. Minden kérdésnek energiája van, ezt érzékelem, ebből próbálok útmutatást adni.

Honlapom: www.anyssa.gportal.hu Itt minden részletesen olvasható. Illetve már a facebook csoportban is megtalálható vagyok, ahol érdekes cikkek, irományok kerülnek az olvasók elé.

Van-e kedvenc történeted, vagy olyan élmény, ami nagyon megható volt számodra?

 -A hosszú évek alatt elég sok történetet hallottam, önmagában mindegyik érdekes, hisz egy élettörténetet mesél el. Azok a legszebbek, mikor a visszatérő kérdezőim életét folyamatában láthatom. Legtöbbször a jó irányba fordulást. Egy történetet konkrétan nem tudok kiemelni, nem is célom. Összességében, mindenki fejlődését látni, az a nagyszerű. Sőt, ami leginkább remek élmény, hogy a férfiak szintén kezdenek megnyílni a spiritualitás felé, mernek ők is kérdezni. Kezdetben a férfiak a kérdezőim 5%-át tették ki, ez most már talán a 15%-nál jár. Lassanként, de alakul. 🙂

Mik a jövőbeni terveid?

 -Második könyvem kerül hamarosan az olvasók elé, egy harmadik készülőben van jelenleg, de a kiadása nagyban függ az első két kötet forgalmától. Látnom kell, mennyire fontosak és hasznosak az embereknek a soraim. Tehát ez egyelőre bizonytalan terv, de ott lóg a levegőben, mint további lehetőség. Továbbá a médiumi terület felé szeretnék intenzívebben megnyílni, fejlődni. Illetve egy másik remélhetőleg közeli terv, hogy személyesen tudjam fogadni azokat, akiknek távolságilag elérhető a lehetőség. Eddig többnyire online formában volt csak tanácsadásra lehetőség.

Ha valaki azzal a kérdéssel fordul hozzád, hogy hogyan fejlesztheti ki saját maga a spirituális képességeid, akkor mit tanácsolsz?

 -Első körben fontos, hogy a számára megfelelő területet találja meg. Elég sokszínű az ezotéria, mindenkinek más ad ihletet, erőt. Ha ezt megtalálta, akkor érdemes sokat olvasni, esetleg tanfolyamot elvégezni az adott irányban, hogy mélyebben átlássa a folyamatokat, megértse miért kell ezzel foglalkoznia. Hiszem, hogy minden ember hozott magával rejtett képességeket, amiket idővel érdemes felszínre hozni, de ez nagyon egyénfüggő.

Ha javasolhatnál valamit az embereknek, hogy jobb legyen az életük, akkor mi lenne az, vagy mik lennének ezek?

– Kézenfekvő válasz lenne a pozitív gondolkodás. Azonban ez azért nem mindig egyszerű, hoz az élet nehézségeket, akadályokat, amik igencsak próbára teszik az ember kitartását, olykor hitét is. De ha rövid időn belül képesek vagyunk mindig visszatalálni az egyensúlyponthoz, akkor újra és újra erőt kapunk az új feladatokhoz, és képesek vagyunk talpra állni. Az mindig nagyon fontos, hogy sokáig ne maradjunk a mélyponton, akármilyen fájdalomról beszélünk, ha kell segítség, kérjünk. Barátoktól, családtagoktól sosem ciki ezt elfogadni. Céljaink, álmaink legyenek rövidebb és hosszabb távon egyaránt, amik mindig erőre sarkallnak.

 

Anyssa elérhetősége: www.anyssa.gportal.hu

Facebook csoport: https://www.facebook.com/groups/408031029394886/