Indul az otthonteremtés! – 2023. március 25. szombat – 26. vasárnap – Hétvégi csillagüzenetek

Szombaton déltájban a Mars belép a Rák zodiákusi jelébe és ezzel a Hold uralma alá kerül. Mostantól egészen május 20-ig jár a Mars a Rák jelében és ezzel eljön az otthonteremtés, a lelki építkezés ideje!

A külső és belső otthonról egyaránt szó van most – de leginkább a belsőről, mert ez az, ami mindenkire vonatkozik. Ha ennek van külső, fizikai megnyilvánulása is, akkor az a házunk, a családunk, az életterünk. Mindezen területeken most új lendület jön, fejlődés igénye, nagyobb tetterő, új kezdetek és gyorsítás. Érezhetjük már: itt az ideje annak, hogy lélekben is beleálljunk az erőnkbe és rátaláljunk önmagunkra, megéljük és áramoltassuk érzelmeinket! Az erőnk, az akaratunk mostantól a fészekrakásra, a belső hazatalálásra, a csaáldunk fejlődésére, a gondoskodásra, az óvásra, a vigyázásra, a táplálásra irányul – bármely formában és értelmezésben.

Ha még nem volt eddig egy olyan önálló, szabad, saját területünk, ami csak a miénk, ahol kellő énidőt tölthetünk és a saját energiánkban feltöltekezhetünk, akkor ideje ezt is megteremteni! (Bármilyen cél teremtéséhez fontos: legyünk megoldásorientáltak! Ne kifogást keressünk, ne lebeszélni akarjuk magunkat bármiről – hanem a megoldásokra fókuszáljunk! Így valósítható meg minden cél és vágy!)

Szombaton az érzelmi életünk nagy hangsúlyt kap, az érzések megélésének, a lelkünkre hallgatásnak kedvez az idő. A föld most igen termékeny, érdemes növényekkel, virágokkal, vagy a természet ajándékaival foglalkozni! Vasárnap pedig kifejezetten jól össze tudjuk hangolni a cselekvő akaratot a kifejező érzelmekkel, apai mintát az anyaival, női erőt a férfivel.

Figyeljünk jól az energiáinkra! Bármilyen zsigeri kitörés, indulatos megnyilvánulás hátterében a mélyben elfojtott, meg nem élt akarat és vágy dolgozhat! A kitörések soha nem arról szólnak, ami felé kitörünk – hanem abban gyökereznek, amit nem mertünk eddig megélni, pedig akarjuk. Legyen továbbra is a Szeretet a legfőbb mérce!

Zentai Anna

Kép: familyhandman pont com