Hova tartunk?

Jó hírt hoztam.

foll
Én magam is kíváncsi voltam, hova tartunk, mi várható és azt hittem, nem tudhatom. Talán tévedtem. Mert azt üzenték az égi csatornákon keresztül, hogy bizony, van miért bizakodnunk!
Nem véletlenül hívom a kezdetektől fogva a jelenlegi átalakító helyzetet ‘rendszerváltásnak’. Egy olyan tényleges rendszerváltás zajlik, aminek a legjobb verziója jelenleg (de még később ez is változhat, akár még jobbra) az, hogy újra lesznek spirituális vezetői az országnak, méghozzá a jelenlegi vezetés mellett! (Mindenképpen olyan vezetőket akar a MagasabbRendű, akik együttműködnek a spirituális oldallal, maguk mellé emelik azt, így ennek jegyében dől majd el az, hogy kik lesznek a vezetőink.)
A jövő, amint írtam, még nem dőlt el. Nincs készen. Nincs olyan, hogy valaki olvasott, hallott, megtudott valamit, vannak rá bizonyítékok és biztosan ez és az lesz. Rajtunk múlik most, hogyan rezgünk! Egy ősi erő, (amely maga a Szent Korona is!) már újraéledt, mert elértük azt a kritikus tömeget, hogy az eddigi életminőségünk már tarthatatlan. A helyzet fokozódik és éleződik, még több lehetőség van, aszerint, hogy egyénileg milyen tudatosságra vagyunk képesek, hogy a félelmet megszüntetjük-e! A jelenlegi legjobb végkimenetel az, hogy harcok, vér és több áldozat nélkül, a vezetőink javarésze és lényegi magja képes lesz az átminősülésre és felismeri, hogy szükséges a változtatás és gyakorlati szinten, láthatóan magához emeli a spirituális vezetőket, sőt, a jelenlegi politikai vezetés mellett spirituális vezetőink is lesznek, ugyanolyan beleszólással a mindennapi életbe. A legnagyobb baj ugyanis a világunkkal most az, hogy nincsenek (köztudottan) spirituális vezetők és annyira elmentünk a matéria irányába, hogy a lelkiségnek nem adtuk meg azt a méltó helyet az életünkben, ami egyensúlyban és tisztán tartana bennünket. Ám van esély arra, hogy ez a rend visszaáll, van esély arra, hogy hamarosan újra az lesz a norma, hogy nem csak a puszta anyaggal, hanem a lélekkel is azonos mértékben foglalkozunk, sőt, hogy megtanítsuk újra embertársainkat az öngyógyításra és egyéb gyakorlati dolgokra is, mert ez is alakul már. Van esély minderre, de ehhez az kell, hogy itt és most kilépjünk minden félelemből! Hogy egyénileg megtegyük, amit szükséges, kövessük a lelkünket, bízzunk a legjobbakban! A többi verzió nem számít, mert erre az egyre kellene helyezni a fókuszunkat, minden mást féletéve.
Ahol a figyelem, ott a teremtő energia.
Áldás.

<3

Zentai Anna

Kép: Pinterest

Az írásokkal kapcsolatos minden kérdést, észrevételt meg lehet írni e-mailben, a Kapcsolat linken található címen. Más felületet nem olvasok, nem használok.