Hol rontjuk el?
Hol rontjuk el? – avagy, a gyermeknevelés csapdahelyzetei, dióhéjban
A spirituális úton járó szülő legfőbb buktatóival lépten-nyomon találkozom, így kikívánkozik már egy pár ébresztő mondat. Gyakori, hogy olyan kérdésekkel keresnek meg, amire a válasz az orrunk előtt hever, csak gondolkodásunk, tudati beállítottságunk épp ellenkező irányban keresi a megoldást, mint ahol az van. Mik tehát a spirituális szülő buktatói? Nézzük csak…
Tapasztalataim szerint a legfőbb csapdahelyzet, hogy a spirituális (úton járni vágyó) szülő csak jót akar a gyerekének (egyébként önmagának is) és sokszor meg akarja kímélni attól is a gyermekét (és önmagát), amit ő maga volt kénytelen megélni gyermekkorában.
Itt a legfőbb probléma. A gyermekkor ugyanis nem a korlátlan boldogság kora, hanem az az időszak, amikor a karma a legtisztábban éri el a gyermeket és megmutatkozik. Azokban a szükség- és kényszerhelyzetekben, azokban a traumákban, amelyeket a gyermek megél, látszik a személyes karmája is. Ha ettől meg akarjuk kímélni a gyermeket – azzal többet árthatunk, mint használhatunk. (Minden természetesen úton érkező minőség kiiktatására irányuló erő csak annak fokozását és erősödését hozza magával – lásd: szőnyeg alá sepert problémák kirobbanása.)
Gondoljuk végig a saját életünket: mitől, mi által váltam azzá, aki most vagyok? Milyen volt az én gyermekkorom? Mik voltak az én traumáim, fájdalmaim, sérüléseim, kényszer- és szükséghelyzeteim? Mit nem kaptam meg – mit kaptam meg, amit nem akartam?
Ha ezt józan ésszel tesszük és ítélkezésmentesen, akkor máris ott van előttünk, hogy mivel van karmikusan dolgunk. (Pl. nem kaptam elég szeretetet, megbecsülést? Igen, mert az a dolgom, hogy ezt megtaláljam magamban és kifejlesszem. Nem kaptam biztonságot? Igen, mert a vállalt utam az, hogy önmagamban biztos, stabil legyek és önállóan megálljak a lábamon. Elnyomták az önértékelésemet? Igen, mert épp az a dolgom, hogy ráébredjek a saját értékeimre. Stb.)
Ha mindazoktól a nehézségektől megkíméltek volna gyermekkorban, amiket megéltem, akkor nem lennék az az ember, aki most vagyok. Így van ez a saját gyermekeimmel is!
Asztrológiai szempontból ez úgy néz ki, hogy vannak olyan energetikai mutatók a születési képletben, amikről tudjuk, hogy kellemes és könnyen megélhető élményeket hoznak és vannak olyanok, amik nem éppen kellemesek, ám épp ezek adják az érdembeli fejlődést és eredményeket. (Ha ez utóbbi nincs a képletben, akkor valószínű, hogy a képlet tulajdonosa egyrészt annyi nehéz életet élt már, hogy most parkolópályára állt és pihenni vágyik egy kicsit, másrészt nem is tesz le különösen nagy dolgokat az asztalra, nem is teremt érdemben semmit, nincs igénye nagy vágyak megvalósítására. Jó ez így is.)
Gondoljuk hát végig, mivel használunk jobban a gyermeinknek? A Teremtő is, éppen azért, mert szeret, különböző próbák elé állít bennünket, hogy fejlődjünk és erősödjünk – hiszen bízik és hisz bennünk, tudja, hogy képesek vagyunk a fejlődésre és érdemes az eredményre.
És te bízol és hiszel a gyermekedben?
(Hatásszünet.)
Gyakori helyzet például, hogy megérik egy pofon a gyerkőcnek (bármely értelemben), de mivel nem akarjuk „bántani” (tessék itt is képletesen érteni a leírt szavakat), ezért megkíméljük a fájdalmaktól. Itt a probléma. Ha ugyanis megért egy pofon a gyerkőcnek és azt nem kapja meg tőlünk, a kellő időben, akkor több lehetőséget ad a sors: 1. megkapja mástól és az még jobban fáj, esetleg nekünk, szülőknek is 2. nem kapja meg, kikerüli, de idővel így elkanászodik, az élet pedig visszaüt és felnőttként kompenzálja majd mindezt.
Fontos tehát szem előtt tartani, hogy a szeretet nem csak adni tud és finomkodni – a szeretet tud szigorú és következetes is lenni, ha a másiknak erre van szüksége.
A másik csapdahelyzet, hogy a mindig jóra és szépre törekvő, idilli állapotban élő spirituális szülő tudja, mi lenne jó a gyermeknek, de a gyermek igénye épp az ellenkező irányba tendál (lásd pl.: “jó lenne, ha a friss levegőn futkároznál, játszanál, de már megint csak a tévé/számítógép előtt ülsz egész nap”).
Szülőben valószínűleg már rég megért, hogy kifejezetten ellene van a tele-víziónak és társainak, ám Gyermek nem érti ezt az állapotot. Nem érti, ‘mert még nem telítődött vele’!
Kulcsszó: “telítődött”!
Szülő gyermekkorában talán sokat tévézett, tanulta az iskolákban a direkt meghamisított történelmi és egyéb tanokat, szívta magába mindazt a szennyet, amitől telítődve, megért benne, hogy másra vágyik. Ám Gyermek még nem telítődött. És amíg erővel akarjuk elüldözni a tévé és társai mellől, addig az dacot, ellenkezést, agressziót és még nagyobb vágyat vált ki.
Bármilyen nehéz is, ez esetben Szülő részéről nem az erőszak lesz a megoldás, hanem a telítődés segítése és erősítése. Amikor látjuk, hogy valami jó lenne neki, de ő mást akar – telítődjön (!) először azzal, ami nem jó, mert csak így fog benne megérni az, hogy ‘önmagától’ akarja azt a mást. Mint ahogyan a tojást sem külső erővel érdemes feltörni, hanem a belső világban kell megérnie a változásnak. Tetszik, vagy nem – azért érik meg valakiben a Fény szükséglete, mert először telítődött a Fényhiányos, sötét állapottal.
Érdemes tehát felülvizsgálatot tartani és őszintén beismerni, melyik oldalra billen a mérlegünk – túl szigorúak vagyunk a gyerkőccel, vagy túl engedékenyek? Mert lehet egyik és másik oldal is.
Legtöbbször, úgy látom, a spirituális (útra lépni vágyó) szülő inkább túlkíméli a gyermekeit és az egyetemes, átfogó működésekkel, az aktuális állapotok következményeivel nincs tisztában. Az a gyermek, akinek túl szép és kényelmes a gyermekkor, kényelmes felnőtté is válik és akkor jönnek majd a pofonok, a veszteség-élmények, tanítások. (Sok felnőtt ugyanakkor eltemet magában dolgokat, nem is tudja hogy milyen traumái voltak, azt hiszi, szép gyermekkora volt, a fájdalmakkal nem akar szembesülni – de ez már egy másik témakör.)
Érdemes tehát tágabb viszonylatban is átlátni a „miből lesz a cserebogár?” kérdéskörét. Tegyük hozzá: felnőttként már nem feltétlenül kell, hogy traumákat és nehézségeket éljünk meg a fejlődésünk érdekében! Felnőttként, immár önirányítóvá válva, saját magunk kezeljük energetikai készletünket. Megválaszthatjuk, irányíthatjuk, hogy mely energiánkat milyen szinten, hogyan akarjuk megélni. Asztrológiai szempontból ezeket mutatják a születési képlet bolygófényszögei, amelyek önmagukban mind kozmikus teremtő erők, se nem jók, se nem rosszak (!) – kérdés csak az, hogyan bánunk velük, mire használjuk ezeket. Amint feloldottuk a tudat alatt futó, belső, negatív programokat, már nem vonzzuk magunkhoz azt, hogy fájdalmak árán kelljen tanulnunk.
Még egy dolog: nézzük Embernek a gyerekeinket! Nincs semmi, amit el tudnánk titkolni előlük, hiszen tiszta antennáikkal azt is fogják, amit mi nem mondunk ki. Minél őszintébben fordulunk feléjük, annál inkább bizalmat szerzünk és építünk bennük is. Nyugodtan beszélgethetünk velük felnőtt témákról is – jusson eszünkbe a régi bölcsesség: “nincs kényes téma, csak zavart szülő”. Bármilyen, számunkra először kellemetlen téma jön elő a velük való beszélgetésben – ha a szülő határozottan, őszintén, természetesen és bizalmasan áll a témához, akkor a gyermekben sem támad fel a szégyenérzet és a gátlásosságot máris kiküszöböltük.
ZenTaiAnna