Hétvégi csillagüzenetek – 2023. február 24. – 25. – 26.

“Ez az a pillanat, amikor valóban meg kell menekíteni a belső világot, az örvénylő, kiszámíthatatlan erőktől!” Paksi Zoltán

A Nap lassan eltávolodik a Küszöb Őrétől, a fényt megáldó Szaturnusztól, ám még ők ketten és a Merkúr is, a Vízöntő csillagképben haladnak. A Vízöntő két korsóból önti a vizet – múlt és jövő megtisztítása, ég és föld összeköttetése itt egyaránt fontos. Szombaton a Sadalachbia csillaggal való együttállása újabb világosságot adó erő betöltése, a már zajló tisztulási folyamatokba.

Amióta a Nap a Zodiákus körön a Halak jelébe érkezett, bekapcsolhattak a még kitisztítatlan áldozat- és szenvedésprogramok is. Most, a Vízöntő áldásos csillagterében meg tudunk tisztulni, fel tudunk szabadulni mindezektől. A változásnak mindig két útja van: az egyik, hogy tudatosan és cselekvően is tegyünk érte; a másik pedig, hogy a mélységeinkben, a tudatalattiban is rendet rakjunk és kidolgozzuk, amit szükséges. Előbbi, tudatos ráhatás az is, amikor nem engedünk lehúzó érzéseknek és gondolatoknak. Amikor választjuk a tisztát, az örömtelit. Azt, ami a könnyedebb érzést, a szabadságot adja.

Pénteken este kitűnő az idő ahhoz, hogy érzelemvilágunkat, lelkünket és cselekvéseinket összehangoljuk. A női és férfi oldal harmonizálása, az anyai és apai mintázatok tisztulása és egymással való összehangolása, illetve lelkünk felszabadítása és a jövő áldásainak való térkészítés zajlik. Felismeréseink rendkívül támogatóak.

Szombaton a már említett könnyed, örömteli, szabadságot adó érzésekre érdemes ráhangolódni. Lelkünkben megtapasztalhatjuk a korlátlanságot, a végtelen, tág lehetőségek megnyílását. Ezzel együtt megmutatkozhat egy követendő, méltó irány is az úton.

Vasárnapra virradóan álmainkon át a lelkünk, illetve lelki társaink üzenhetnek. Alkotó, termékeny álmok jönnek. Napközben érdemes kimenni a Természetbe, foglalkozni annak ajándékaival, földdel és ásványokkal, fákkal és növényekkel. E napon megmutatkozhatnak a valóban életképes érzelmek, ugyanakkor az is, hogy mennyire vagyunk érettek ezekre, mennyire engedjük meg magunknak az érzések áramlását. A délutáni órákban ez arra késztethet, hogy mélységeiben változtassunk. A délutáni-késő délutáni órákban a Hold elhalad a Fiastyúk (Pleiadok) csillaghalmaz alatt, így ezek a legtermékenyebb órák! A létrehozó, teremtő, alkotó erőkkel egyben újjászületést, átrendeződést is elérhetünk most – a régi, már nem működőképes, fényt nem képviselő rendszerek leomlanak, hogy új, valóban életképes és kiteljesítő dolgok lépjenek a helyükre.

“A lélek megtapasztalta a korlátokon belüli világot, de tudja a korlát teremtőjének is a nevét: – Én!” – Paksi Zoltán

*

Vasárnap este 20 órakor, a böjt kezdőnapján, újra élő online beszélgetést tartunk Marosán Angival, Lekszikov Attilával és László Gergellyel. A beszélgetés élő Facebook bejelentkezéssel történik, a ‘Lekszikov Attila – Szimbolikus Szellemi Piramis Tarot’ oldalon. A téma most a böjt, a méregtelenítés, a szellemi-spirituális munka testi oldala lesz.

Zentai Anna

Kép: Gabriella Godert – Angyali fénykód