Halálról…

Halálról…

A földi élet egy nagy játéktér.

Játék.

Tér.

Játszunk. Ilyen egyszerűen.

Az életből való kilépésről a lélek dönt. Nem az egó. A lélek. Mindig. Megy, amikor akar és jön, amikor akar. Kedvére. Erről szól az Ikrek csillagkép is. Sokszor elhangzott már, hogy ott van a népi mondókáinkban a bölcsesség – “nyitva van az aranykapu, csak bújjatok rajta!” De azt nem teszik hozzá, hogy milyen irányba kell bújni. Szóval mindegy, hogy milyen irányba. Ha akarunk, megyünk, ha akarunk, jövünk. Csak játszatok!!! Hallottam olyan magyar népi játékról, mondókáról, amelyben még él az emlékezet arról, hogy mielőtt a Föld bolygóra jöttünk, egy másik bolygón életünk, ahol három nap volt. Aztán, mivel kicsit tönkretettük, hát átjöttünk ide. Ha ezt tönkretesszük, akkor majd költözünk megint. De nincs olyan, hogy vége. Nincs. Csak változás van. Csak transzformáció van. És megengedett, hogy ebben játsszunk.

Az állatok, a növények, a nemzetek nem halnak ki. Hazamennek. Majd visszajönnek, ha lesz megint terük.

Mi, emberi lelkek is így játszunk. Felveszünk egy ruhát, belebújunk egy szerepbe. Van úgy, hogy úgy érezzük, nem tudjuk teljesíteni elég jól a feladatot, akkor levesszük a ruhát és továbbmegyünk. Nem gond. Ha ma nem, akkor majd holnap. Majd legközelebb sikerül. Néha feladjuk. Mert az élet, a valódi életünk az, amit mi magunk, belül élünk. Az élmények, amiket megélünk. Az érzések, amiket érzünk. A külvilágnak erről fogalma sincs.

Ha én úgy döntök, hogy feladom, mert úgy érzem, hogy nem sikerül, akkor feladom és tovább megyek. Az én döntésem. Csak én tudom, hogy miért, mi okból. Mások nem ismernek, mert nem is ismerhetnek, nem tudják, mit érzek, nem érzik ugyanazt. Talán látnak egy külső képet, valamit, amit mutatok, tudnak a munkámról, a hívatásomról. De nem tudnak a lelkemről, a szerelmeimről, a fájdalmaimról, a bennem zajló érzésekről, ami a lényeg. Mert nem a munkám a lényeg. Nem az vagyok. A lényeg az, amit a lelkem érez. És én eszerint döntök. Ha akarom, feladom, ha meg akarom, akkor megoldom, hiszen már minden tudás és eszköz a rendelkezésemre áll hozzá. Ha igazán akarom, akkor nem kifogásokat keresek, hanem megoldásokat találok. És ennyi.

Játszunk. Csak annyira leszűkült a látásunk és az értésünk, hogy csak szűk időben, szűk térben és szűk-ségben tanultunk meg gondolkodni és látni. De lehet másképp is. Lehet újra kitágulni. Látásban, értésben, tudatosságban. Lehet évezredekben, évmilliókban, évmilliárdokban, határtalan időkben gondolkodni. Lehet nem csak időben, de térben is tágabban látni, értelmezni. Lehet azt is, hogy ha észrevesszük, hogy egyetlen apró negatív, lehúzó, rossz érzést, vagy fájdalmat okozó gondolat megjelenik, akkor azonnal elcsípjük és emlékeztetjük magunkat arra, hogy egyszerűen csak nem értek még valamit, de megérthetem, ha hajlandó vagyok meglátni valami mást is, mint eddig. Valami más is lehet az ok, valami másképpen is lehet, mint amit eddig tudtam.

Mert alapszabály:

Minden negatív, rossz érzéssel eltöltő gondolat és érzés illúzió és minden pozitív, jó érzéssel eltöltő gondolat és érzés valóság!

Zentai Anna