Féltékenység, bosszúvágy, rosszindulat… és ami mögötte van

 Féltékenység, bosszúvágy, rosszindulat – és ami mögötte van

Időtlen igazságok lebbennek fel a napokban előttünk, ezt segíti az Ikrek csillagkép (polaritás megismerése) alatt járó Vénusz (emberi kapcsolatok), az Ikrek jegyében járó Merkúr és Mars, az oroszlán Jupiter, valamint a világosságot adó Nap, aki éppen most, ezekben az órákban lépett át az Ikrek jegyébe, hogy az éppen aktuális fényszögekről már ne is beszéljünk.
A bizonyos “másik oldal” színre lépése, működésének megértése és emögött az egység meglátása igencsak aktuális. Rögtön az elején szögezzük le, hogy minden különbözőség csak látszólagos, csupán a földi tapasztalás által szükséges, hiszen itt és most éppen a különböző viselkedésmódok, tulajdonságok által szerezhetünk ismereteket. Földi életeink során hol az egyik, hol a másik oldal szerepébe bújunk bele – egyszer féltékenyek vagyunk, egyszer meg ránk féltékenyek, a szereposztás állandóan változik. A „másik oldal” szerepe az, hogy ellenpontot mutasson a magasabb rendűvel, a halhatatlannal, az örök érvényűvel.
Az egyik oldal az állatias, ösztönerők által hajtott, kezeletlen, a másik pedig az isteni, a magasabb rendű. Az Ember e két oldal közül választhat, hova kíván állni, mihez emelkedik közelebb?
Adott helyzetben érdemes végiggondolni: indulatos/féltékeny vagyok/lettem? Ezek a helyzetek lehetőségek arra, hogy eldöntsem, hogyan tovább!
A küzdés, a támadás, a szidás az egyik oldal eszköze. Nyilván nem az istenié. Ám a legtöbben nehezen tudnak kitörni ebből a magatartásból. Ezért van az, hogy adott helyzetbe kerülve, nem járunk jól, ha másoktól kérünk tanácsot, ha a külvilágra/ismerősökre, akár barátok „jótanácsaira” hallgatunk, hiszen az átlag ember valószínűleg a küzdést javasolja. A külső küzdést, a társunkkal való küzdést, és nem a belső küzdést.
Ilyen esetekben csak önmagunkra és a lelkünkre figyeljünk! Mi az, amivel kapcsolatban a szabadság érzése tölti el lelkünket? A jó oldal nem akar bosszút állni, nem akar megleckéztetni, nem akar uralni! Nem, semmilyen helyzetben sem. Az isteni oldal tudatában van annak, hogy itt a Földön Ember nem dönthet társai sorsa felől, azt csakis a Teremtő teheti és meg is teszi. Az isteni oldal tudja, hogy ami a jelenben van, annak is van múltja, oka, eredője, tehát az sem véletlen, hanem igenis sorsszerű.
Valójában minden olyan helyzet, amikor a másik embert szidom, támadom, arra jó, hogy a saját jóságunkat és nagyszerűségünket erősítgessük, és arról ad tudomást, hogy nagyon erős önbizalomhiányban szenvedünk! (…szenvedtünk eddig. De itt álljunk meg és fordítsuk meg a folyamatot.)
Ilyenkor érdemes eszünkbe jutnia annak a példának, amit Jézus mutatott meg számunkra. A jézusi tanításhoz az áldozat, a tudatosan hozott, önkéntes áldozat, az engedés, az adás, a kegyelem, a szeretet tartozik. Mert ezek azok a minőségek, amik Haza-vezetnek.


Zentai Anna

2015.05.21.