Előzzük meg a mellrákot! …megkönnyebbülni kötelező, avagy Szaturnusz-Uránusz kvadrát közelgőben

Előzzük meg a mellrákot!

…megkönnyebbülni kötelező, avagy Szaturnusz-Uránusz kvadrát közelgőben

szuk

A legutóbbi két írásban a vízöntő Jupiterről és a Jupiter-Uránusz kvadrátról írtam, most vegyük hozzá a Szaturnusz-Uránusz kvadrátot is! Hiszen a két bölcsességbolygó most együttáll a Vízöntő jegyének elején, ami csillagképileg a Bak csillagzat feje. Arról is volt már szó, hogy a Bak visszafelé tekint a Napúton, tehát a múltba néz, így az emlékezés most nagyon fontos, ugyanakkor a lényeg az apró részletekben bukkan elő, hiszen alatta a Mikroszkóp csillagkép ragyog – tekintete pedig a Tejútra szegeződik, az Istenek Útjára, ahol kiemelkedünk a körforgásból, így az emlékezés most kifejezetten az isteni minőség felfedezésével jár életünkben és azzal, hogy meglátjuk, hol, mikor és hogyan tudtunk (vagy tudtunk volna) kilépni a karmakörből!

A két bölcsességbolygó már nem sokáig áll együtt, erejük ugyan jelen pillanatban még összeadódik, ám a Szaturnusz és az Uránusz kvadrátja meghatározó marad, ugyanis ez kíséri tovább az egész idei évünket! …hála Istennek, meg a MagasabbRendű tervezésnek. Ez ugyanis lényegében úgy írható le, mint hogy “a maga idejében megtörténő teherletétel”, “legjobb pillanatban megtörténő megtisztulás” illetve sorsszerűen bekövetkező felszabadulás.

Sok szó esik még róla a későbbiekben, ahogyan a folyamat zajlik, most nézzünk néhány lényegi üzenetet ezzel kapcsolatban! Mivel a Szaturnusz a határainkat jelképezi, melyek közé eddig beszűkítettük magunkat és amelyeket felismerve és elhagyva a megváltást vihetjük végbe, az Uránusz pedig a szellemi tágulás általi megváltó erő, így érezhetően érdemes idén új és más, tágabb és magasabb eszmékre, gondolatokra, nézőpontokra nyitni. A Szaturnusz az idő, a beérés is (ezért érezhetjük benne a sorsszerűséget, holott valójában csak a saját beérésünk, megérésünk áll a hátterében), így az uránuszi szabadulás akkor történik meg, amikor mi magunk (végre már) beértünk erre. A Szaturnusz emellett maga is a felvállalás ereje, ezt erősíti, hogy a hátterében a Bak csillagkép önmagunk és sorsunk, sorsfeladataink felvállalásának színtere, ez kapcsolódik össze a hirtelen és váratlanul, villámcsapásszerűen és meglepő módon megnyilvánuló uránuszi élményekkel.

Legutóbbi írásomban ahhoz hasonlítottam az ide kapcsolódó megéléseket, mint amikor sok teherrel, nehéz csomagokkal megrakodva, roskadozva járva az utat, egyszer csak, hirtelen hazaérünk és megkönnyebbülve ledobjuk magunkról a málhát. Még ha nehéz is volt, még ha szenvedtünk is alatta, minden egyes lépést megélve, akkor is megéljük azt a pillanatot, amikor a terhek letételével eljön a megkönnyebbülés, a szabad és könnyű létezés állapota. Ilyen és hasonló élmények folyamata lehet ez az év a léleknek (persze a testnek is akár…). A hangsúly pedig itt a lelkünkön van, ezért érdemes mindenkinek elgondolkodni azon, hogy vajon mi az, ami már akár évek óta a szívünket nyomja? De úgy igazán? Ott benn, mélyen, legbelül..? Ez most egy nagyon fontos kérdés. Akkor is, ha az elménk tagadja, elfojtja, elnyomja az igazságot, a valóságot, akkor is, ha évek óta kimagyarázzuk és szépítgetjük, ha felejteni akarjuk (úgysem tudjuk, legfeljebb lenyomni a tudatalattiba) Lényegében tagadni most már nem sokáig tudunk, hiszen a vízöntő Jupiter a tiszta igazság feltárását biztosítja e folyamat mellé. Szóval itt az ideje, hogy elővegyük, vagy megdolgozzuk azt, amit régóta cipelünk és már letennénk.

Az élet valójában soha nem az, amit kívül, a felszínen élünk – hanem az élmények, amelyeket a lelkünkkel megélünk! Így aztán nagyon fontos, hogy a lelkünkre sokkal jobban figyeljünk és jelen legyünk a bennünk zajló folyamatoknak. A lélek mutatja azt is, hogy mi az, ami számára könnyű és mi az, ami teher – egy nemrég hallott idézetet tennék ide: “Ha nem könnyű, akkor nem önmagadként létezel” (by Dain Heer). Márpedig, a lélek az életünkben a legtisztább, legigazabb útmutató és hazudhatunk mást magunknak elméből, mint amit a szívünk mond, az úgysem marad sokáig életben…

A vízöntő Szaturnusz, az őt uraló Uránusszal karöltve pedig most elhozza a megtisztulás, a teherletétel sorsfeladatát, avagy a lélek számára terhes dolgokat nem vihetjük már tovább, megkönnyebbülni kötelező! Akármilyen erővel igyekeztük eddig magunkra zárni a biztonságosnak tűnő kalitkalakatot (juj de jó szó, ez tetszik), annál inkább látni és tapasztalni fogjuk, hogy bárhogyan is küzdünk a keretben maradásért – szabadságra és örömre vagyunk ‘kárhoztatva’. Így hát ideje elővenni – tudatosan is, meg intuitíven, meg nyitott szívvel hagyva is – azokat a dolgokat, amelyekben megkönnyebbülésnek van helye. Erről pedig eszembe jut egy régi történet.

Volt egyszer, hogy egy kedves spirituális gyógyító ismerősömnél megjelent egy idős, öreg néni. Mint sokan mások, ő is gyógyulást és megkönnyebbülést várt tőle. Dühösen, hetvenes úrihölgyhöz nem éppen illendő szavakkal, mély indulattal, az öklét rázva szitkozódott: – ..hogy van az, hogy egész életemben igyekeztem jó lenni, jó ember voltam, nem züllöttem, nem cigarettáztam, nem ittam, és mégis, tessék, mellrákos lettem?

Kedves ismerős szája szélén egy alig látható, csendes mosoly húzódott el. Csak ennyit mondott: – Mondja már ki, mi nyomja annyira a szívét? Mi az, amit a szívére vett?

Mire a néni: – ..hát tudja, énvelem húsz éve egy hagyatéki tárgyaláson úgy, de úgy kicsesztek…!!!!

Itt a mese vége. A többi már tudható. Szóval ne hagyjuk, hogy bármi, ami a lelkünket nyomja, ottmaradjon és ne legyen kimondva, kiszabadítva! Állítsuk meg a rákot, a magunkat emésztést, az összes külső és belső folyamatot, amit a lelkünk, azaz önmagunk ellen elindítottunk és szabaduljunk már ki a saját börtönünkből, mert a kulcs – látni fogjuk – a saját kezünkben van!!!

Zentai Anna

Kép: Pinterest

Az írásokkal kapcsolatos minden kérdést, észrevételt meg lehet írni e-mailben, a Kapcsolat linken található címen. (Ezt az egy felületet használom kommunikációra.)

A 2021. első harmadévére szóló, részletes asztrozófiai-asztrológiai útmutató folyamatosan rendelhető 3000.- értékben, ugyanezen e-mailen keresztül.