Ebben az évben döntesz a továbbiakról!

A mostani időszak sok ember életében a nagy választás ideje. Sokan írtunk arról az év elején, hogy 6-os évbe értünk és ez a szív szerinti választások éve. Az új sorskör energiái nem egyetlen pillanatban, hanem egy folyamatban, több kapun átlépve indultak meg és mostanra már benne vagyunk az új idő energetikájában. Az életünkről szóló választás sem feltétlenül egyetlen pillanat, inkább több olyan élethelyzet és döntés, amelyet most sorra érdemes meghoznunk önmagunkért. Ebben valamilyen módon mindannyian érintettek vagyunk.

 Nagy lezárások és nagy elindulások is zajlanak most egyszerre. Összegzésben vagyunk már, ami azt jelenti, hogy az elmúlt élményeinket, megéléseinket átgondolva felismerhetjük, tudhatjuk, hogy mi volt jó nekünk és mi nem; mi épített és mi rombolt bennünket testileg-lelkileg; mi esett jól és mi nem esett jól; mi adott örömöt és mi adott bánatot; mi emelt fel és erősített és mi az, ami csak vitte, rabolta az erőnket.

 A választásaink most azon kell, hogy alapuljanak, amit a LÉLEK mond! (L-ÉLEK – vagyis, ha a Lelkemre hallgatok, akkor ÉLEK, különben nem!) Az életünk további folytatása aszerint alakul, hogy ebben az esztendőben milyen utakat, megéléseket választunk a továbbiakra és ezeknek a döntéseknek – nagyon fontos! – nem elméből, hanem SZÍVBŐL kell születnie ahhoz, hogy az életünkben egészség, öröm, bőség, siker és boldogság következzen! Nagyon fontos tehát most az, hogy bennünk megszülessen a döntés: önmagunkat, a szívünk szerint valót, a felemelőt, az örömöt adót választjuk!

Zentai Anna

Kép: Pinterest