Az önhazugság hálójában

Csak azt érezte, hogy össze van zavarodva. Hogy dühös, hogy ideges, hogy tombolnak benne az indulatok, hogy nem is érti ezt az egészet… Hogy káosz és zűrzavar van a lelkében, a fejében… ez a nő teljesen kikészíti egyetlen perc alatt és nem is érti, mivel éri ezt el. De legyőzi. Uralkodik magán, hiszen férfiból van és egy férfi nem veszti el az eszét. Nem.

Különben sem érdekli, egyáltalán nem. Csak tudná, csak értené, hogy miért tudja így felidegesíteni… mitől tud egyetlen mondattal úgy belegázolni a lelkébe, ahogyan senki más? Mivel tudja így kiborítani? Mivel tud ekkora félelmeket gerjeszteni benne? Néha legszívesebben ordítani tudna miatta, máskor meg olyan mélyre zuhan magában, hogy megszűnik minden…

Most is ott lebeg előtte az arca, a szeme… az alakja, ahogyan elsuhan előtte, mintha vinné, húzná magával a tekintetét, az egész lényét… forróság önti el, majd újra erőt vesz magán és nem törődik vele. De mégis ott van… előtte van, ahogyan nevet, szinte mindentudóan és cinikusan és nem érti, nem érti, mi ez. De uralkodik magán. Hideg, érzéketlen, higgadt és közönyös… Ez nem is lehet másképp, hiszen ez a helyzet, ezt is kell mutatni, hiszen nem is érdekli őt, meg is mondta neki, már elküldte, nem is egyszer, megmondta határozottan, hogy nem érez semmit. …legalábbis látszólag. De belül tombol és hiába teszi félre, nem is törődik vele, mégis, hirtelen, egyik percről a másikra ott van, megjelenik ez a nő és felborítja a lelki nyugalmát és nem hagyja nyugodni… úgy érzi, tud mindent, mindent tud róla, mintha a veséjébe látna és nem érti, nem érti, nem érti mit akar, nem érti, mi ez és miért játszik vele…

Gyűlöli ezt a nőt!

Csak meg ne szólalna, csak kerülje már el messzire, csak hagyná már békén… látni sem akarja… ez nem jó, nagyon nem jó ez így… csak megjelenik és borít mindent, és ez nem tetszik… nem tetszik, nem kell, nem akarja, egyáltalán, nem is érdekli, tűnjön már el…

Aztán eltűnik és csend lesz. Elsimul minden, végre nyugalom van és béke, végre minden jól halad, úgy, ahogy kell, ahogyan ő szeretné, ahogyan igazán akarja, hiszen ez így a legjobb, végre elfelejtheti…

De nem tudja. Mert megjelenik, újból és újból megjelenik, ott van az álmaiban, összefut vele az utcán, ott van újra és újra, éppen akkor, amikor nem számít rá és … és már mindegy, minden mindegy, csak hagyja, sodorja, egyre messzebb, egyre mélyebbre ez az érzés, ez a vágy… valami, nem tudja mi, de nem tud nem foglalkozni vele, hiába akarja, hiába… nem tudja elnyomni, elfojtani, mert van, mert újra és újra feltör. Aztán egyszer csak, mintha álomból ébredne és egyetlen szó villan fel benne, először halkan, csendben, majd egyre erősödve.

Szereti.

Szereti.

A rohadtkurvaéletbe, SZERETI!

Ez nem lehet igaz. Ez lehetetlen.

Végtelenül és mélységesen szereti. Igazán szereti. Szereti, ahogy még soha, senki mást és vágyik rá, ahogy még soha senki másra… akarja őt, úgy, ahogy van és éppen ettől és ezért fél tőle annyira. Éppen ezért nyomja el, mert érez, mert olyan mélyen érez, ahogyan még soha más iránt nem érzett. Mert fél. Fél, hogy újra kudarcot vall, ahogyan történt ez már mással, többekkel és többször is, régen… és ez most nem történhet meg. Ha megnyitná  a lelkét és megmutatná hogy érez, azzal újra kiszolgáltatná magát a fájdalomnak, teljesen védtelenné válna! Sérülhet újra, veszíthet újra, és ezt nem, ezt nem engedheti meg magának…

…vagy mégis? Mi lenne, ha engedné? Már nem is számít… már mindegy is… olyan erővel vonzza, hogy ennek már nem tud, nem is akar ellenállni. Szereti. Végre újra érez és ez az, amit igazából keresett. Már mindegy, mi lesz… talán mégis sikerül… talán mégis bízhat, újra, feltétlenül, talán mégis igaz ez az egész… akármi is van, már csak egy dolog számít: hogy önmagának nem hazudik többet. Hogy vállalja, hogy beleáll, aztán majd meglátjuk, mi lesz…. csak egy dolog számít.

Hogy szereti.

“Azért hazudunk magunknak, mert az igazság nagyon fáj. Mindegy, mennyire próbáljuk tagadni, nem észrevenni, a hazugságok végül szertefoszlanak, akár tetszik, akár nem.”

Ismeretlen szerző

“Akkor zavarodunk össze a leginkább, amikor megpróbáljuk meggyőzni az eszünket valamiről, amiről a szívünk tudja, hogy az hazugság.”

Karen Marie Moning

Kép: Pinterest