Az egó és valódi önvaló megkülönböztetése a házasságban
Az egó és valódi önvaló megkülönböztetése a házasságban
Földi testbe születésünkkor felébred és építődni kezd a tudatos én, vagy divatos szóval az egó. A valódi önvalónk, az Istentől eredő szikra a szívbe költözve bennünk él, de földi életünk során az egó szükséges ahhoz, hogy tapasztaljunk, élményeket szerezzünk. A valódi önvalót nem befolyásolják érzések, nem tud fájni, szenvedni, sírni, örülni, romantikázni, stb., hiszen tisztán, színről színre látja és tudja az életet, tisztában van azzal, hogy nincs különbség egyik és másik ember között, kozmikus egységben létezünk. (Lásd: „Boldogok a lelki szegények…”) Eltévelyedéseinket, értetlenkedéseinket, a történések meg nem értettségét így az egó tudatlansága okozza – de mindig ott van mögötte az önvaló, aki nagyon is tisztában van a történések okával, céljával és értelmével!
Igen, ez azt jelenti, hogy bármi, amiért most panaszkodsz, kételkedsz, értetlenkedsz, annak valójában nagyon is tudod az okát, célját, csak nem hallod a külső zajoktól. Nem kell fordulnod senkihez sem. A sok külső hang, kívülről érkező hatás, befolyásolás elnyomja a belső hangot, ezért ahhoz, hogy hozzá eljussunk, a lecsendesedés szükséges. Vannak, akikben ez a belső hang tisztábban szól, főleg akkor, ha bíznak benn.
Az értetlenkedő kérdések legtöbb esetben a párkapcsolatra vonatkoznak és sokszor tapasztalható, hogy kiderül, hogy a lélek az eddigi megéléseiben is egy bizonyos szintű tudatosságban volt jelen a történésekben és a miértek megtalálása nem is újdonság, csak ezt a tudatosságot elnyomtuk.
Tipikus példákat lehet látni erre a házasságokban, mégpedig azokban a kapcsolatokban, amelyek nem szívből, szabad és tudatos választásból köttettek, hanem valamilyen vállalt karmikus rendeződés céljából. Ezek a házasságok úgy történnek, hogy valódi akaratunkat elnyomva, valamilyen külső ok találódik az esküvőre és már az esküvő idején érzi a lélek, hogy valójában nincs itt semmi keresnivalója, nem is tudja, mi történik vele. Gyakran mintha álmodná az egész történést, mintha kívülről nézné önmagát (!). Tudatában van az eseménynek, de valahol belül tudja, hogy nem jó irányba halad, ám ezt a belső bizonyosságot elnyomja. Ezekben az esetekben a lélek úgymond „leszedálódik”, hogy ne érzékeljen teljességben, hogy vállalt feladatát végre tudja hajtani, ne kerülje ki a házasságot. Később azután, amikor a feladat elvégeztetett, a rendelt idő lejárt (pl. az adott számú gyermekek megszülettek), a karmikus utak lélekben is érzékelhetően kettéválnak és már csak a két félen múlik, meddig húzzák tovább, mikor rendezik a kapcsolatot.
A történések később a válással, illetve az ezt követő helyzetekkel is folytatódnak – mindegyik lélek annyira tudatos az eseményekre, amennyire nyitott a változásra és fejlődésre, a megszokott eszmékből való kitágulásra, önmagával való szembenézésre, illetve amennyire útja során ennek ideje van. Meglehet, hogy sokáig emésztjük magunkat egy válás után, az egó nem érti, miért történt, ami megtörtént – aztán, az indulatok lenyugvása után, lassan tudatosodva rájövünk, hogy hiszen mindig ott volt a válasz, csak nem akartuk, nem mertük látni valamiért.
Részemről különleges élmény volt megtapasztalni évekkel ezelőtt, hogy az oly tragikusnak és lesújtónak kikiáltott válás valójában megélhető karmikus felszabadulásként, nagy teher letételeként, az előttem lévő út kitisztulásaként és érzékelhető, minden külső útmutatás nélkül is pozitív változásként, egy karmikus gödörből való kiemelkedésként.
Fontos azt is szem előtt tartani, hogy az út egyéni és a másik emberen soha nem tudunk változtatni – változni csak magunk vagyunk képesek, a személyes élményeink által. Bármilyen a másik, azzal segíti a mi fejlődésünket is, azzal ad lehetőséget tanulásra és tudatosodásra.
Természetesen, amikor az ez életre választott társunkkal egyesülünk, akkor más megélések jönnek. A lélek tudatos a választásra, teljes egész “lélekjelenlét” van.
De mit tegyünk, ha mi magunk is abban a helyzetben vagyunk, hogy szeretnénk tisztábban látni? A kulcs, mindezekből kiindulva talán az a fajta megközelítés, amikor kívülről, mintegy külső szemlélőként figyeljük önmagunkat. Amikor ketté tudjuk választani az „én”-t, aki megéli a dolgokat, az önvalótól, aki a megfigyelő. Amikor bármely “én”-nel kezdődő mondaton túl tudjuk tenni magunkat. Amikor képesek vagyunk egyet hátralépve figyelni magunkat adott helyzetben, akár indulatok, hisztik, kétségbe esések során, de ugyanakkor kitörő öröm és boldogság megélése során is. A belső, stabil középpontból való bármely irányú kibillenés már jelzés lehet.
Mindent összevetve, van módszer arra, hogy elkerüljük az újabb botlásokat és bonyodalmakat, hogy tudatosabban működve kedvezőbb következményeket teremtsünk. Ám ehhez szükséges az önfegyelem, a higgadtság, az önirányítás, az önbizalom, az önismeret, a nyitottság.
Áldott, fényes felismeréseket hozó utat kívánok mindenkinek!
Zentai Anna
asztrozófus
www.zentaianna.hu