Asztrológia babáknak

ASZTROLÓGIA BABÁKNAK
…és újdonsült szülőknek

Azok a babák, akik…

– 2014. december 28. és 2015. január 10. között születtek, óriási belső erővel bírnak, a bensőjükben mintha egy vulkán működne, aminek uralását tanulják folyamatosan. Ők a sorsújító, átalakító szerep vállalói, akik a végletekig képesek elmenni helyzetekben, erőiket egy az egyben a legmagasabb célokra koncentrálják. Azért jöttek, hogy megcselekedjék azokat a változtatásokat, amellyel minőségi értelemben szintet emelkedhet az életük és a körülöttük élők élete is. Sorsuk és energiáik feletti hatalom működtetését gyakorolják.
– 2015. február 07. és március 10. között születtek, rendkívül erős érzelmekkel, szenvedélyességgel bírnak, a szerelem és a szexualitás fontos szerepet játszik életükben, már a kezdetektől. Korán elindulnak a testi örömök megélését tekintve, ezért fontos, hogy a szülők is jó példát mutatva, nem gátolva őket ebben, kiegyensúlyozott életet éljenek. Ezeknek a gyermekeknek különösen fontos a kreatív, vagy művészi képzés, illetve az, hogy hagyjuk megvalósítani az eredendően hozott vágyaikat.
– 2015. február 19. és március 05. között születnek, különleges érzékeléssel, erős spirituális képességekkel bírnak. Nekik is lehetnek művészi képességeik, kitűnően tudnak érzékeltetni és érzékelni. Állandóan keresik azt a lehetőséget, ami által mély harmóniába, módosult tudatállapotba kerülhetnek, érdemes ebben segíteni őket és a spiritualitás felé vezetni a későbbiekben (a korai években még inkább ők tanítanak minket erre). Fokozott intuícióval, látó-érző képességgel, fantáziavilággal bírnak, van egy önfeláldozó hajlamuk, ami fontos, hogy ne váljon mártír szereppé, önsajnáltatássá. Az édesapjukhoz nagyon mély lelki kapcsolódás fűzi őket. Ezek a gyermekek az egység megteremtéséért jöttek, ők segítenek helyreállítani a szétesett kapcsolódásokat és újra egységbe varázsolni a Világot.
– 2015. február 26. és március 21. között születnek, az igazi forradalmár lelkek, az újítók, akik főleg a férfi-nő kapcsolatok és az önmegvalósítás terén teremtenek új fejezeteket. Ők segítenek letenni az eddig cipelt karmikus terheket, szabadon megélni a hozott tehetség kibontakoztatását, a teremtő erőt és a női, illetve férfi minőséget. Rámutatnak az eddigi korlátokra és a szabadság lehetőségére. Küldetésüket képezi a párkapcsolati- szexuális- és/vagy művészi forradalom, új és modern eszmék elhozatala. Rendkívül független, önállóságra törekvő egyéniségek, akiknek szellemi térre van szükségük, hogy eredetiségük, képességük kibontakozzon. A március közepe-vége felé születettek igazi szabadságharcosok.
– 2015. március 30. és április 13. között születnek, szintén a forradalmi újítás küldöttei, de az ő számukra már sokkal inkább az aktív, cselekvő tisztítás, illetve a szellemi-kommunikációs síkokon való tisztítás a hívatás. Különleges, eredeti, nagy ötletekkel bíró egyéniségek, függetlenek és vibrálóak, az őszinteség nagy szerepet játszik életükben. Már születésüktől fogva érezhető, hogy azért jöttek, hogy környezetükben segítsék a karmikus terhek letételét, a szabad és tiszta létállapot megteremtését.
– 2015. január 20. és július 30. között születnek, az igazság felszabadításának küldöttei. Folyamatosan él bennük az a motiváció, hogy egy igazabb, égi rendnek megfelelő, minden tehertől mentes létezést teremtsenek. Az ősöktől eredő, múltból hozott tudást hívják újra elő, új és más nézeteket hoznak el, a szeretet árasztására, a hozott küldetések megvalósítására születtek. Az újítást a múltból visszahívott minőségek, hit és tudás alapján teszik meg. Impulzív egyéniségek, gyorsan lelkesednek, a türelmet olykor tanulniuk kell.

Zentai Anna