Áprilisi csillagüzenetek – Szent György havi csillagmese

Áprilisi csillagüzenetek – Szent György havi csillagmese

 

A népi kalendárium szerint áprilist Szent György havának mondjuk. Szent György a legenda szerint idegen országban járva, a király gyönyörű leányára talál egy tó mellett. A tóban egy veszedelmes sárkány lakik, aki el akarja pusztítani az ország népét. Szent György megöli a Sárkányt, megmenti a leányt és országát.
Ha a szkíta-görög mitológiát tekintjük, akkor ehhez rendkívül hasonló történet bontakozik ki Perzeusz és Androméda mítoszában. Perzeusz is, kalandjai után egy idegen országon átvágtatva Pegazusán, a király leányával, Andromédával találkozik, aki a víziszörnynek szánta magát, önként hozott áldozattal, hogy országa népét megmentse.
Ha az égboltra nézünk, akkor pedig – minő véletlen! – azt látjuk, hogy éppen április havában vonul el a Nap az Androméda és a Perzeusz csillagképek alatt, illetve a Cet csillagzat felett! A Cet (Cetus) – akit inkább lehetne leviatánnak nevezni, csillagokból kirajzolódó alakjából kiindulva, bár kétségtelen, hogy csillagképek tekintetében analógiákról beszélünk – tehát a Cet jeleníti meg a víziszörnyet, a fent ragyogó Androméda a szépséges királylányt, a Bika fölé átnyúló Perzeusz pedig a hős királyfit.
Hozzá kell tenni, hogy ki tudja már, mikor és hogyan kapták ezek a csillagképek a neveiket, illetve hogyan lettek újra és újra átnevezve? Illetve feltétlenül tegyük hozzá, hogy Szent György alakját is a római katolikus vallás (erőszakos) elterjesztésével vettük át (…vajon mi volt előtte? Biztos vagyok benne, hogy valami, ami lényegében még közelebb állt ősi, természeti hitünkhöz.).
Visszatérve a csillagképi üzenetekhez – mit jelent ez a mi számunkra, akik spirituális módon értelmezzük a csillagmeséket és ősi regéket?
Alapvetően azt, hogy most Én vagyok az, aki fenyegetve van a Sárkány/Víziszörny által. Én vagyok a Sárkány és Én vagyok Szent György is, aki meg tudom menteni önnön magamat, önnön magamtól. Bennem van a királylány is, az elérendő vágy, a küzdelemért kapott jutalom. Ez a történet bennem játszódik, saját magam belső világát fedezem fel és saját magammal küzdök.
Figyeljük most meg a hétköznapjankat, hol járnak a gondolataink, mi dolgozik bennünk? Itt kell megtalálni a bennünk élő Sárkányt és Szent Györgyöt is.
Még egy adalék: emlékezzünk vissza gyermekkorunk meséire! Volt benne bátor királyfi, bájos királylány, még bűbájosabb boszorkány, mindig segíteni tudó táltos paripa és sok minden más. De a királyfi soha nem félt, soha nem aggódott, a királylányok meg nem szoktak féltékenyek lenni, görcsölni és hisztizni. A hős tudta, hogy csak győzhet, a királylány meg tudta, hogy biztonságban van a hős oldalán és nem panaszkodott.
Mindent összefoglalva, áprilissal elmondhatjuk, hogy egy olyan időszakba lépünk, amikor a bennünk élő hős küzdelme az ösztöneink alvilágából előbukkanó, belső szörnyekkel előtérbe helyeződik, a bennünk működő ösztönök tudatosodhatnak, megfűszerezve az áldozathozatal, az igaz szerelem, illetve a belső elvonulás és figyelem által.

 

A Nap útja áprilisban a Halak csillagképben vezet, egészen a Kos csillagkép közepéig. Ez az időminőség kifejezetten az összegzés általi új kezdetekről szól. Az összegzés a továbblépés, az új életminőség, az új korszak alapja! Ennek kiemelt ideje, amikor a Nap együttáll a Halak legfényesebb csillagával. Ez az Al Rischa csillag, amelyet április 19-én ér el a Nap. Ezt követően indul el minden szinten és térben az új kezdet. Érdemes tehát ráhangolódni az égi-kozmikus-természet szerinti ritmusra, nem sietni, hanem végiggondolni újra és újra, ítélkezés nélkül a múltat, megbocsátani elsősorban önmagunknak, hogy az új időbe tisztán és a magasabb minőségre nyitottan lépjünk.
A Zodiákus évkörön a Nap a Kos jegyében haladva, lelki szinten már új elindulást, új lehetőségek teremtését mutatja (ezek kulcsa az áldozat, melyet jövőbeni céljaink eléréséért most meghozhatunk), majd 19-től a Bika jegyébe lépve, immár az anyagi-testi-földi örömök felé fordulhat tekintetünk. Itt az ideje, hogy a hosszú elvonulás után újra az anyagi-testi megéléseket is élvezzük, működtessük.
A Cet csillagkép felett március 22-től május 5-ig vonul el a Nap. Ez tehát március végétől, egész áprilist kitöltő időszak a számunkra, amikor ideje van annak, hogy – bármilyen tevékenyek is legyünk az anyagban – tudatunk belső figyelme által, megéljünk egy belső elvonulást, átalakulást és felkészülést. Május elején ennek hatására megerősödve, még tudatosabban, megújulva léphetünk a Fényre.
ZenTaiAnna