Ami nem a miénk…

ajándék

Csak ahhoz tudunk ragaszkodni, ami nem a miénk.

Fogni, kötni, akarattal, erővel, játszmával, rögzíteni, birtokolni…. csak azt lehet, ami nem hozzánk tartozik!

De ott van az a másik. Ami eleve biztonságot ad. A bizalom. A béke. A nekünk rendelt. Amivel nincs küzdelem.

Azért nem látjuk, mert ragaszkodunk, mert kötjük magunkat, mert birtokolni akarjuk a másikat. Ez a fókusz kitakarja azt, ami valóban biztos, ami mellett békét, megnyugvást, harmóniát érzünk. Tudatosan próbálunk irányítani, pedig csak a szívünkre kellene hallgatnunk…  de azt nem merünk, mert valamikor – talán nem is emlékszünk már – annyit és akkorát sérültünk, hogy már nem merünk hinni és bízni. Ebből a hitetlenségből és bizalmatlanságból aztán kötjük, fogjuk, tartjuk magunkat… a kötelék pedig idővel fojtogat és szorít. Minél szorosabbra húzzuk, annál inkább szorít, már levegőt sem kapunk.

Minden féltékenység, minden irigység, minden ragaszkodás, minden birtoklási vágy mögött egy sérült gyermeki lélek lakozik… egy gyermek, akit nem szerettek eléggé, egy gyermek, aki elveszített valamit, valakit, akinek megrendült a hite és a bizalma, ezért fog, ezért ragaszkodik, két kézzel, erővel, mert csak azt tanulta meg, hogy az élet ajándékait elveszik tőle és küzdeni kell… Egy gyermek, aki nem hiszi el, mennyire megérdemli a harc nélküli békét, a bizalmat és azt, hogy szeressék!

De ha mer elengedni, szabadulni, ha mer újra hinni, bízni, nyitni és érezni… ha mer újra szeretni…

Akkor történik a Csoda.

Akkor ajándékot kap.

Mert ráébred arra, mekkora érték Ő maga is… és érdemes mindarra, amire a szíve mélyén a legjobban vágyott, de hinni sem merte, hogy igaz lehet…

Share on FacebookShare on Google+Pin on PinterestTweet about this on TwitterShare on TumblrEmail this to someonePrint this page