Ahol a rendszer gyenge, ott megpróbálnak

Amikor felfedezed a lelked igazi hívásait, akkor azzal is szembesülsz, hogy ez nem könyű. Sőt: nehéz.

Valójában annyi a nehéz, hogy a saját hitrendszereidet átalakítsd és felülírd valami újjal, mással, könnyebbel, kellemesebbel, jobbal és igazzal.

Mert azt, hogy nehéz, csak a külvilág hitette el veled.

Amikor felfedezed az utat és járni kezded, akkor a fejlődésed jelentősen beindul. Egy-egy lépcsőfoknál pedig megjelennek a próbák. Elbizonytalanító, próbára tevő tényezők, amik mindig egy könnyebben elérhető lehetőséget, vagy a már megszokottat kínálják fel, hogy ne lépj ki a régi rendszerből az újba. Ez a két út létezik: a könnyű, ami nem a tied, ami újra és újra ugyanabban az ördögi körforgásban tart. Meg a másik, ami nehéz (legalábbis egy ideig nehezebbnek tűnik) – de ott vár rajta minden, amire vársz.

Mert ahol a rendszered gyenge, ott megpróbálnak.

Nem azért kapod a másik lehetőséget, mert a könnyebbik út a helyes. A könnyű úton nincs fejlődés, nincs igazi eredmény sem. Nem jutsz el az igazi céljaidhoz.

A már megszokott komfortzónában maradni semmi újat nem hoz, nem indul be az emelkedés, sőt, egyre alacsonyabb szintre húzódnak az energiák. Választhatsz: felfelé, vagy lefelé haladsz egy spirális örvényben?

A választás a tied. Szabadon dönthetsz, merre, hogyan tovább.

A következményeket pontosan érzed. Tudod.

Senki más nem érezheti, hiszen a lelked hívását kell követned és a lelked csak a tied. A másik ember a saját lelkén, a saját hitrendszerein, a saját (gyakran szűkebb) látókörén és a saját félelmein belül tudja csak átengedni és értelmezni azt. Akkor is, ha a másik ember spirituális képességei magasan felülemelkednek a tiéden. Mert nem az számít, hogy ki milyen szinten érzékel és lát. Hanem a szív tudatossága. Meg a félelmektől való mentesség. Ami Benned él. A belső hívókód, az igazi vágy, az igazi érzések. A te hívásaid.

A döntés a te felelősséged.

Ahogy az eredmény is a te jutalmad, ha eljutsz hozzá.

A döntések felelősségét ne várd mástól, hiszen az annyi, mintha mással életnéd le az életedet, más kezébe adnád a sorsodat és más kapja majd a döntés eredményét is.

Az életed a tied.

Bármikor változtathatsz.

Éld a benned élő Csodákat!

 

örvényes