“Ahol a figyelem, ott az energia” …avagy előre nézz, ne hátra!

Fontos dologról kell szót ejtenem, azok számára, akik az önismereti úton haladva végzik az önmunkát és bármilyen módszerrel, eszközzel, technikával dolgoznak elakadásaik felszámolásán.

Gyakori helyzet, hogy elindulunk ‘blokkokat keresni’, elakadásokat, gubancokat felkutatni és ez az elején még jól is működik. Aztán idővel valami megváltozik… Mintha egyre döcögősebb, egyre nehezebb lenne, egyre több minden jön elő, egyre gubancosabb a helyzet, mintha soha, de soha nem lenne vége az egésznek… Vajon hol van a várt eredmény, mikor érünk végre a végére?

Elárulom: ha gubancokat keresünk, akkor soha. Éppen ezért. Hiszen ősi törvény: ahol a figyelem, ott az energia! Metafizikai kutatások szólnak arról, hogy ha egy bizonyos részecskét keresünk egy bizonyos térben, akkor az pontosan ott fog feltűnni, csupán azért, mert ott keressük. Vagyis az a helyzet, hogy ha csak a gubancokra és a múltra koncentrálunk – akkor abból lesz több. Ha csak azt akarjuk meglátni, hogy hol és mi akadt el, akkor csak ezek fognak elénk jönni és nem a vágyott dolgok.

Számomra egyszerű alaptétel, hogy egyetlen lényegi célom van: itt és most igazán, valóban jól érezni magam. Semmi konkrétum, semmi feltétel, semmi egyéb. Nem a múlt elakadásai lebegnek előttem, hanem a jövőbe tekintek. Előre nézek, de a jelent élve. Az itt és most állapotából, rezgéséből teremtődik a jövő. Ha ezen az úton haladunk, akkor könnyedséget fogunk tapasztalni. Ha meg kell mutatkozni valamilyen múltbéli elakadásnak ehhez az eredményhez, akkor magától meg fog mutatkozni – de nem ragadok le nála.

A Vízöntő csillagkép hoz ide fontos fényüzeneteket! A vizet öntő, angyali alak két korsóból önti a vizet, két csillaghullám ragyog az égbolton. Az egyik a Nap haladásához viszonyítva visszafelé folyik – vagyis a múltba ömlik vissza, így a múlt tisztítását segítő erők áramlanak itt. A másik a jövő irányába, előrefelé hullámzik – itt adunk teret az alkotásoknak, amelyek a jövőben hozzák meg gyümölcseiket. Tekinthetünk úgy is a kiömlő vízre, mint a teremtő energiára, rezgésünkre, amelyet kiárasztunk! A múltba áradó erők felett a gyermeki lelkek csillagképei ragyognak: Delfin, Kiscsikó, Kisróka… itt a saját gyermekségünk, gyermeki minőségünk szabadul fel (a Belső Gyermekünk gyógyítása alapvető a jövő áldásaihoz). A jövőbe áramló erők csillagai felett pedig a Pegazus szárnyal! A táltos paripa jelképezi azokat a szellemi erőket, amelyekkel mindent képesek vagyunk megoldani és eljuthatunk a végső megoldáshoz, a sorskör zárásához, az Egységhez – ez a Vízöntő után következő Halak csillagkép. Vagyis akkor kapjuk meg az isteni szikrát, a megoldó ötleteteket, gondolatokat, a választ mindenre – amikor előre, a jövőbe tekintünk!

Legyen a kitűzött cél a lelki szemeink előtt, koncentráljuk a jó érzéseinkre a teremtő energiánkat és éljünk a jelenben, tudatában annak, hogy az itt és most van csak!

(Egyetlen gondolattal egészíteném még ki a fentieket: azok számára, akiknek erős érintettségük van a Rák zodiákus jelében, pl. Rák MC-vel, azaz Rák küldetés-tengellyel rendelkeznek, kifejezetten előre vivő a múlt kutatása, például családfa kutatás, családállítás, stb. ám rájuk is vonatkozik ugyanez, hogy a lényegi cél, amire ezen keresztül fókuszálnak, a saját jólétük, boldogságuk, örömük, elégedett lelkiállapotuk legyen.)

Zentai Anna

Kép: Pinterest