A teremtés központja – 2023. május 12. péntek

A fény megérkezik a teremtő erők központjába: a méhbe.

A Nap most áll együtt a Kos csillagkép Botein csillagával, amelynek egyik földi megnyilvánulása a női méh, az anyaméh. Egy teremtő folyamat megy végbe attól kezdve, hogy a Nap a Kos fejéhez ért, az eddig megszületett szellemi magok most megtermékenyülnek és születendőben vannak.

A nő méhe egy olyan dimenziókapu, amelyen át az energiák manifesztálódnak, eldöntődik, hogy mi hogyan valósul és nyilvánul meg az anyagban és ez a folyamat itt szentelődik meg. Nőként most érdemes méhtisztító, áldó, felfényesítő rituálét végezni, férfiként pedig ünnepelni a nő erejét, tudatosabban együttműködni a közös teremtésben. (A teremtő erők csak fokozódnak innentől, hiszen az isteni fényt ragyogó Nap tovább halad majd a Bika csillagterébe és az ő teremtő terében, a Méh-kast, a Fiastyúk csillaghalmazt fogja érinteni május 20-21-én.)

Figyeljünk most teremtéseinkre, teremtő szavainkra, érzéseinkre, erőinkre! A Kos idején van még lehetőségünk meglátni, hogy amilyen gondolatot a világba elindítunk, az formálódik anyagba! Ha van egy szívbéli vágyunk – vagy több is -, akkor határozzuk meg, hogy milyen hozzáállással irányulunk felé! Ha kell, változtassunk, emeljük rezgéseinket, gondolatainkat és érzéseinket!

A Hold a Bak csillagkép alatt haladva, aktuális munkáink, feladataink, életfeladataink felvállalását idézi és ha végezzük is, akkor egyre könnyebben haladunk a hétköznapokban.

Pénteken, főleg délelőtt a megértés és az elképzelt, kigondolt dolgok megvalósítása fokozottan működik. Megérthetővé válhatnak érzelmeink, könnyebben túltehetjük magunkat régi fenntartásokon. Lényegre törő, frappáns és céltudatos megfogalmazással tudunk nem csak megérteni, de megértetni is dolgokat. A déli órák a szellemi korlátlanság és szabadság jegyében telnek. Estére kelve pedig egyre erőteljesebben érezhetjük a Vénusz és a Szaturnusz áldásos erejét, amely által most megmutatkoznak az időtálló kapcsolatok, áldást kapnak a fényt képviselő teremtéseink!

Zentai Anna

Kép: Pinterest