A legfőbb megoldókulcs

A legfőbb megoldókulcs

kulcsez

Minden embernek van egy lényegi megoldókulcsa önmagához.

Általában ez a megoldókulcs az, amit a leginkább kerülünk.

Gyakran hallható az a mondat, hogy “én már annyit dolgoztam magamon és mégsem jött meg, amit szeretnék” – ez a kijelentés azonban félrevisz, hiszen csak arról a fázisról árulkodik, ahol a nagy folyamatban éppen tartunk és arról a negatív rezgésről, lemondásról, amely még jelen van. Hiszen az önmunka valójában egy folyamat – és nem a végállomásra kell helyezni a fókuszt, hanem a jelenlétre. A pillanatra, ahol éppen tartunk, utazunk, ahova már eljutottunk. Ez a mondat akkor hangzik el, amikor a lényegi megoldókulcshoz még nem jutottunk el.

Ez pedig éppen azért tűnik oly nagynak, megfoghatatlannak, különlegesnek, távolinak – mert ez van a legközelebb. Már rég benne vagyunk és észre sem vesszük. A legtudatosabbak is. Éppen ez a lényegi megoldókulcs az, amelyet a legjobban kerülünk, legyintünk rá, vagy nem foglalkozunk vele érdemben, vagy még egyszerűen csak nem tudott a maga valóságában feltárulni – ez pedig a lényegi szülői minta!

Az édesanyától, édesapától, közvetlenül a szüleinktől átvett, megélt, berögzült rezgés. Az, ami a legközelebb van. Nem a generációs. Nem az előző életes. Nem a sok minden más… hanem anya és/vagy apa.

Az a magatartás, viselkedés, az a hitrendszer, az a megszokás, amelyet egyszerűen magunkra vettük, általuk. (Nem miattuk – általuk!) Az, ami a legnagyobb ellenállás bennünk a tökéletes kiteljesedéssel kapcsolatban! Ami miatt lényegében nem engedjük meg magunknak, hogy megéljük azt, ami a valódi vágyunk. Az a megfelelési kényszer, amit már megszoktunk és újra másolunk, az irányítás átadása valami külső, nagyobbnak hitt hatalomnak. A legelső élményeink a jelen életbe érkezéskor. (Erről mesél pl. Mark Wollyn az Örökölt családminták című könyve első részében – érdemes elolvasni.)

Van pár gyakori és általános tévhit ezzel kapcsolatban, az egyik így szól: “én ezt már feloldottam/megoldottam” – Ha valóban így van és fel van oldva, akkor fizikai szinten minden, amire vágysz, már megvan, már veled van. Hiszen a fizikai sík csak a rezgéseid manifesztálódása. A másik: “nekem jó gyerekkorom volt és jó kapcsolatom a szüleimmel” – Igen, meglehet. Sokaknak volt szép gyermekkora. De mindenkinek megvannak a saját tudatalatti viselkedésmintái és hitrendszerei, amelyek még az első magzati-gyermeki években rögzültek be (a pszichológia szerint a fogantatást követő első ezer nap, de általános meghatározásként találjuk még a születés utáni első évet, illetve maximum az első 6-7 évet). Éppen azért, mert ezekre tudatosan nem emlékszünk, csak tudat alatt, ezek nagyon meghatározó, mélyre beivódott minőségek. Gyakori az is, hogy az egó nagy traumákat fed el azzal, hogy elhiteti önmagával, hogy minden szép és jó volt – de az is, hogy tényleg jó volt a kapcsolat, ugyanakkor mégis megtalálhatóak a legelőször átvett rezgésekből, élményekből berögzült téves mintázatok, a megfelelni akarás valaki, vagy valami másnak.

A megoldókulcsunkig el kell jutni… és érdemes.

Zentai Anna

Kép: Pinterest

Az írásokkal kapcsolatos minden kérdést, észrevételt meg lehet írni e-mailben, a Kapcsolat linken található címen.