2021. október 23. szombat – 24. vasárnap

2021. október 23. szombat – 24. vasárnap

Isteni önvalónk, lélekfényünk jelölője, a Nap, a Szűz csillagkép Angyali részénél jár most. A Szűz (Virgo) csillagzat egyszerre foglalja magában a boszorkány minőséget, azaz a gyógyító, bölcsességgel élő, láthatatlan természeti titkokat ismerő füvesasszonyt; illetve az angyal minőségét, azaz a földi létezéshez besűrűsödött energiáknál magasabb, finomabb rezgésű, az emberi működéseken túlmutató képességekkel bíró, érző lényt. Az Angyal terében járva nem csak lényünkben érezhetjük az átalakulás, felemelkedés igényét, lehetőségét, de a már felemelkedett rezgésű társainkkal is aktívan kapcsolódunk. Angyalok, jelek, álmok, intuíciók kísérnek mindennapjaink során és vezetnek isteni küldetésünk felé…
A Nap ugyanakkor, az ember által megalkotott földi rendszer szerint a Skorpió jelébe lép ezen a szombati napon. A Természet már érzi, jelzi a Skorpió vizes ciklusának közelét, hiszen megjelentek a ködös, hűvös, csapadékos, nyirkos napok. A víz a lélek közege, analógiája – a szellemi megismerés (Mérleg) hava után most újra lemerülünk a lélek mélységeibe. A külsőségek, a formaságok, a felszín, a másik ember, a kapcsolatok megismerése, érzékelése után most nagyot bukunk lefelé és egyenesen a mélységeket, a felszín alatti világot vesszük célba! Hiszen bármit akarunk varázsolni a felszínen – ahhoz ismernünk kell a titkokat! A most következő ciklusban van ideje megismerni azokat az erőket, amelyek láthatatlanul átfonják és működtetik a mindennapjainkat, a kapcsolatainkat, a történéseket, az életünket, illetve saját magunkat is. Most válik igazán fontossá, hogy ne kívül, ne a másikban keresgéljünk, hanem saját magunkat ismerjük meg mélyebben, mert így fogunk rájönni, hogy valójában minden belőlünk indul – és arra is, hogy hogyan, miként zajlik ez! A Skorpió havában kiemelt témakörré válik a termékenység és a bizalom, a biztonság kérdésköre. A termékenység itt most lelki értelemben és érzelmekben értendő és mérendő. Az érzéseket működtetni lételemünk, hozzánk tartozó, elemi részünk. Ha bárhol is elnyomtunk, elfojtottunk, eltagadtunk, lefagyasztottunk, legátoltunk magunkban érzéseket, akkor ezeket most ideje felkutatni, felismerni, felolvasztani, feloldani és áramoltatni. Ideje van annak, hogy megerősítsük a biztonságérzetünket, önbizalmunkat. Rendkívül fontos, hogy ne hagyjuk most senki és semmi által manipulálni magunkat (a jelen kor egyik legnagyobb hazugsága, hogy rajtunk kívül álló dologtól védettebbé válunk bármitől is, holott az önazonosság, önbizalom, önerő, önbecsülés adja a legerőteljesebb fizikai és energetikai védelmet, de ha mégis segítséget akarunk, hát a meditációnál nincs jobb!), legyünk biztosak abban, amit eleve érzünk, gondolunk. A most következő időszakban figyeljünk arra, hogy TRANSZFORMÁCIÓ, ÁTALAKULÁS zajlik bennünk is, nem csak a Természetben, hogy valamiben most ideje MEGVÁLTOZNI, megváltoztatni gondolatokat, hitrendszereket, működéseket, stb. Ez elsősorban az életünk irányítására, önállóságra, bizalomra, illetve a feltétlen szeretet élésére vonatkozó lehet. Figyeljünk arra, hogy hol élünk meg olyan helyzeteket, amikor mélyen érint meg valami és ne hirtelen, indulatból lezárni akarjunk, hanem megkeresni a mögöttes, láthatatlan működéseket és ezzel együtt megjön a megoldás is!
Szombaton nem csak a lélek és a szellem, hanem az anyag szintjén is rendkívül termékeny napunk lesz, hiszen ekkor a Bika csillagkép alatt vándorló Hold a Pleiadok csillaghalmaz alá érkezik! Vasárnap már tovább halad a Tejút irányába és ekkor, a déli órákban van ideje a lélekről beszélni, érzésből kimondani dolgokat. A beszélgetések ekkor továbblépést is jelenthetnek a jövő irányába. Vasárnap estére már a lelki-érzelmi egyensúly megteremtésének igénye és a gyógyító erők áramlása éledhet fel bennünk.

Zentai Anna – asztrozófus
Kép: Pinterest