2021. november 16. kedd

2021. november 16. kedd

A Hold, a Halak csillagképben folytatva útját, a felfelé úszó hal csillagai alá érkezik és ezen a napon a hazatérő lélek ereje, a körforgásból való kiemelkedés válik érzékelhetővé. Most megvan az erő, hogy ne ragadjunk benn helyzetekben, hanem felülemelkedjünk és kilépjünk, ha szükséges.
A Plútó ereje, vagyis a regeneráló, megújító, sorsemelő, transzformáló erő, a sorsunk erőinek működtetése feletti hatalom ma kiemelt szerepet kap! Most tudjuk könnyedén tudatosítani, hogy mindazok az érzések és gondolatok, amelyek bennünk munkálkodnak, illetve azok a cselekvések, amelyeket végzünk, csak a saját fennhatóságunk és irányításunk alatt állnak! A Hold, majd a Nap is kapcsolatba kerül ma a Plútóval, így a személyiségünket átalakító, megújító erőket élvezhetjük. A Nap-Plútó szextil az eddig megélt tapasztalások összevetését és ez által való következtetések leszűrését jelöli. Mindkét égitest uralomról, hatalomról szól – ez a hatalom pedig itt az önmagunk, életünk alakítása, teremtése feletti hatalmat, erőink feletti uralmat jelenti! A feltétlen szeretet és a mélységek összekapcsolódása most finom erővel érezteti, milyen is a mindent elsöprő, igaz és mély szeretetben való kapcsolódás. A rálátás és a szélsőségek planétái teljes megvilágításban tárják elénk aktuális helyzetünket és annak háttér-működéseit. Az átalakító és belső stabilitást adó cselekvések most a lépésről lépésre történő, nagy korszakváltást segítik.
A Nap a Mérleg csillagképből a jövőt érintő igazságok fényét ragyogja, míg a vele kapcsolódó Plútó a Nyilas csillagzat Tejútról leérkező részénél továbbra is üzeni, hogy itt az ideje használni azt a tudást, amelyet eddig megszereztünk, élni azt a hétköznapok szintjén! Ha van bármi, amit eddig megtanultunk és még nem éljük, akkor álljunk bele és kezdjük el!

Zentai Anna – asztrozófus
Kép: Pinterest