2020. október 31. szombat – november 01. vasárnap

2020. október 31. szombat – november 01. vasárnap

image

Lélekébresztő csoda-telihold ragyog ránk szombaton! Pénteken éjszaka még az elmúlt időszakban megélt élményeink felidézése általi számvetés idejét mutatja a Hold. Érdemes elgondolkodni azon, hogy mennyire követtük idáig életünkben a lelkünk hívásait! A szombati telihold idején aztán a Cet fejéhez érve, az Uránusszal együttállva, az Angyal csillagkép alatt járó Nappal fényhidat alkotva igazi mélyrehatoló, mély álomból felébresztő, tisztánlátást elhozó pillanatok érkeznek!

A Cet csillagkép a mélység vizeiből emeli fel fejét. A víz a szimbolika szerint a lélek közege, a fej pedig a szellemiség. Vagyis hirtelen, váratlan (uránuszi) ébredések történnek ma bennünk, a minket érő lelki élmények, impulzusok által! A saját lelkünk mélyén eddig is eleve működő érzésekről, hívásokról és egyéb dolgokról vehetünk végre tudomást, akkor is, ha ezeket mélyre temettük! Arra ébred rá a szemünk, azt világítja meg a Nap angyali erőkkel övezett fénye, ami már eddig is ott volt és most napvilágra – holdvilágra kerülhet. A telihold fénye mindig a saját lelkünkre, ösztön- és érzésvilágunkra hoz ‘világosságot’ – ez a mostani pedig különösen tisztító erejű, felébresztő lehet! A tisztulás és szabadulás, a tisztább értés és tisztánlátás, a megkönnyebbülés és biztosság minőségei egyaránt megjelennek általa. Most kapunk belső ösztönzést ahhoz is, hogy letegyünk sok olyan terhet, amelyet már eddig is kényelmetlen volt a lelkünknek cipelnie, most azonban felfedezhetjük, hogy valójában senki nem kényszerít erre, így bátran tarthatunk saját igazi vágyaink útján, szabadon, örömmel és könnyedén! Új kezdetet ígér a Hold-Uránusz, melyet a Nap ereje inspirál, angyali segítséggel és a magasabb minőséget képviselő, szemmel nem látható, ám a szívünkkel érezhető dolgok mozgatnak!

Vasárnap is az új kezdeten dolgozunk, válogatjuk a fényes, előre vivő, saját utunkhoz szükséges és az árnyas, hátráltató, mások útjához szükséges gondolatokat, hajtóerőket. A lelki szemeink előtt, a távolban ragyogó, nemes célok vezetnek előre. Mély érzelmek, ösztönös megérzések, jövőre érzékelések segítik ezt a folyamatot és a már zajló változásokhoz könnyítő lelkesítést, inspirációt kapunk. Az esti órákban a Merkúr eléri a Szaturnusszal való kapcsolódásának helyzetét, amely a most elkövetkezendő pár napunkat meghatározza. Ez is része a már zajló rendszerváltási-átalakulási folyamatnak, de most a hangsúly kifejezetten azon van, hogy az önkifejezéssel, a lelkünk valóságának kifejezésével élve meghaladjuk régi határainkat és gátlásainkat és elmondjuk, közöljük, kinyilvánítsuk, ami igazán fontos. Ehhez elsőként felismerhetjük, hogy mivel, hogyan nem engedjük meg magunknak mindezt (úgy ismerjük fel, hogy eleve belekerülünk, benne vagyunk abban az állapotban), de választható az a lehetőség is, hogy mindezt teljesen félretesszük és egyszerűen a jelenlét állapotába, a flow-ba helyezkedünk és a pillanat szentségét megéljük, ráhangolódva arra, hogy mikor mit van ideje kimondani és meddig. Célirányos, tudatos, lényegre fókuszáló kommunikációknak kedvez ez a következő pár nap, amely pedig megváltoztathatja a régi rendszert és segít a változásokban.

Zentai Anna

Az írásokkal kapcsolatos minden kérdés megválaszolásra kerül a Kapcsolat linken található e-mail címen.