2020. október 27. kedd

2020. október 27. kedd

20201023_161647

Régebben időnként beszéltek arról, hogy az előző generációk mennyi szenvedésen, bántalmazáson estek át, a háborúk és más borzalmak megélése által. A jelen generáció helyzete csupán annyiban más, hogy most a háború nem fizikai szinten, hanem szellemileg, a tudat szintjén és energetikailag zajlik. Amikor ezt rebesgették, ez még nem volt igazán nagy mértékben látható. Most azonban elértünk oda, hogy tisztán láthatóvá vált.

Nagy most a felelősség azok számára, akik már ébren vannak, hiszen az emberek nagyobb része még mindig alszik. Alvó tudattal járó emberek vagyunk mindaddig, amíg valami fel nem ébreszt – és aki már ébren van és lát, bizony felelős azért, hogy a többi társa is ébredjen, fényesedjen. Hogy rányissa a szemét arra, ami valójában zajlik. Hogy segítsen ráébredni arra, hogy valójában teremtők és irányítók vagyunk, egytől egyig és nem függünk külső dolgoktól!

Az élet nevű iskolának lényegében egy a célja: élményeinken át megtanulni, hogy a bennünk élő isteni önvaló az, ami valójában vagyunk. Hogy az ember kozmikus lény, végtelen teremtő erővel rendelkező, isteni fényszikra és egyetlen lényegi ‘üzemanyaga’ és legtisztább működése a szeretet. Mind önmaga, mind mások felé is. Lényegében mindannyian ugyanazt az utat járjuk, csak másképp: megszületünk, a lelkünkbe kódolva, láthatatlanul magunkkal hozzuk azokat a küldetéskódokat, amelyeket erre az életre megírtunk magunknak és a feladatunk, hogy minden külső hatás, minden kívülről érkező elbizonytalanító erő ellenére is végigvigyük, megvalósítsuk és megéljük azokat! Feladatunk, hogy hűek legyünk önvalónkhoz, a saját lelkünkhöz. Lényegében az önazonossá válásunk zajlik, mind kicsiben, a magánéletünkben, mind nagyban, globálisan, a társadalom szintjén is. Önmagunk isteni önvalójának felfedezése pedig csak úgy lehetséges, ha jön valaki és elhiteti velünk, hogy nem azok vagyunk, akik. A materialista világ mindenképpen el akarja hitetni velünk, hogy az a valós csupán, amit a szemünkkel látunk és a kezünkkel megfogunk – a szakralitás mára szinte teljesen kiveszett ebből a világból. A spirituális szemlélő ugyanakkor tudja, hogy lélek vagyunk, isteni tudatosság és az anyag, a lélek és a szellem síkján is élhetjük a teljességet. Ám ehhez a lélek, a lelkünkbe kódolt isteni iránytű vezet el!

Ahhoz, hogy ne tudjunk arról, mekkora hatalmunk van önmagunk, testünk, szellemünk, teremtéseink és életünk, sorsunk felett, a jelen világban elég elhitetni azt, hogy nem mi uraljuk ezeket. Elég a lélekről az anyagra irányítani a figyelmet. Ám ha az ember szeme kinyílik, látható az egész színjáték. Többé már nem tudjuk nem tudni azt, amit tudunk! De látható az is, hogy minél erősebb a szorítás, annál nagyobb a szabadulás vágya. Az igazán szabad embert pedig nem lehet irányítani!

A keddi napon, délelőtt a Hold és a Neptunusz együttállása a két lélekbolygó egyesülése, éppen a Vízöntő csillagkép jövőt tisztító csillaghullámánál történik meg. A Hold lényege a belső otthon, a belső hazatalálás, amikor lélekben megérkezünk, önazonos állapotban vagyunk. A Neptunusz pedig ennek még magasabb-mélyebb szintje, amikor már teljesen egységbe kerülünk nem csak önmagunkkal, de az egész univerzummal, egy még tisztább, még teljesebb önazonosság, melyet élünk is. Kérdések és kétségek nélkül. Amikor eleve tudjuk – mert érezzük – hogy mely kérdésre mi a válasz, mely helyzetből mi válik valóra, melyik út a miénk. A Neptunusz olyan mély és ösztönös megérzések, ‘tud’ások jelképe, amelyek annyira bennünk, előttünk vannak, hogy akár emiatt sem vesszük néha észre őket. Eleve tudjuk őket, legfeljebb még nem látjuk (majd később azt is fogjuk). De épp emiatt lehetséges, hogy amíg nem vagyunk elég erősek lélekben, amíg nem vagyunk önaznosak, addig a külső hatások el tudnak bizonytalanítani. Amikor pedig már eléggé megerősödött a lelkünk és nem csak ‘hiszünk’, hanem ‘tudunk’, akkor tud ez a varázsos neptuni erő egységélményként, a legmélyebb harmóniaként és otthonérzetként jelentkezni és vezetni az igazi utunkon! Ez utóbbit ajánlom mindenkinek.

A mai égi jelzések azt is üzenik, hogy a jelenleg zajló átalakulási, rendszereket leváltó folyamtban a lélek támogató ereje van jelen. Ugyanakkor ráérezhetünk a jövőre, az eljövendő dolgokra is. Ne hagyjuk befolyásolni magunkat abban, amit a lelkünkben egyértelműen érzünk! Ez a nap így lesz varázslat, csoda, béke, harmónia és színtiszta szeretet.

Zentai Anna