2020. november 02. hétfő – 03. kedd

2020. november 02. hétfő – 03. kedd

20201031_165030

Isteni önvalónk jelképe, a Nap utolsó óráit tölti az Angyali Szűz finom, lágy csillagfényében, majd szépen, lassan el is hagyja azt. Pénteken fog majd megérkezni a Mérleg csillagképbe, addig egy kis pihenőt tartunk az úton – szükség is lesz a feltöltekezésre, mert ezt követően intenzívebb önismereti folyamatok kezdődnek majd meg! Addig azonban ideje lelassulni és a lelkünk rezdüléseinek, hívásainak még erősebben jelen lenni.

Hétfő kiemelten a termékenység napja! A Hold a Bika csillagkép alatt jár és 10 és 13 óra között halad el a Pleiadok csillaghalmaz, más néven a Fiastyúk alatt, ami csillagos egünk legtermékenyebb része! Így ezekben az órákban ajánlott elővenni mindazt a tevékenységet és tervet, amellyel eddig nem, vagy nehézkesen jutottunk előre – most eredményesebben, gyorsabban oldhatjuk meg minden munkánkat. A gondolatainkat és érzéseinket hangoljuk magas rezgésűre, könnyedebbre és élvezetesre, hiszen minden teremtő erőnk fokozottabban működik ekkor!

Kedden a Hold folytatja égi útját a Bika termékeny, gyarapodást hozó csillagterében, egyúttal a déli óráktól belép a Nimród csillagképbe is, annak íja alatt és megtartó erőt képviselő karjánál jár e napon. Az íj az a fegyver, amellyel a fényt átadjuk, azaz felfényesítjük a tudatot, így a megvilágosodás eszközét birtokolja ekkor a lélek!

Kedden a Merkúr irányváltása történik meg, a kora esti órákban (18:51). A Merkúr jelöli a gyermeki énünket, gyermeki örömöt, az intellektusunkat, szellemi- és gondolatvilágunkat, valamint az információ áramlását, a kommunikációt, önkifejezésünket is. Az utóbbi időben ahhoz, hogy ezeket a minőségeket teljességben működtessük az anyag, a hétköznapok szintjén, lehetőséget adott visszatekinteni, újragondolni ezen működéseinket, kedd estétől viszont ideje, hogy az eddig megértett dolgokat anyagba hozzuk, éljük is. Éppen a Spica csillag fényében fürdik meg a Merkúr, így fényesítve fel a beavató megértést, elhozva a világos gondolatokat és szavakat, melyek mögött a belső fény megtalálása rejlik – aztán már indul is előre, az Angyalok Birodalmába! Addig viszont még kis ideig a jövőt építő gondolatoknak, nagyobb előrelépéseknek, fontos, jövőt építő beszélgetéseknek kedvez.

Zentai Anna

(Az írásokkal kapcsolatos minden kérdés megválaszolásra kerül a Kapcsolat linken található e-mail címen.)