2020. március 12. csütörtök – 13. péntek

2020. március 12. csütörtök – 13. péntek

20200303_131814_Richtone(HDR)

Ébred a természet. Minden illatát, ízét, fényét, színét érdemes most élvezni, érezni. A Hold az Angyali Szűz csillagai alatt jár, így a csütörtöki napon a finom, lágy, angyali energiák nemhiába érezhetők, az angyali üzenetek, jelek, útmutatások és bőségesen érkeznek.

A Nap a Halak jegyében, a Halak csillagkép visszaúszó halának csillagai alatt járva, a múltból visszatérő minőségekre, ismétlődő helyzetekre világít rá. Ideje van az elvonulásnak, pihenésnek, feltöltődésnek is. Ideje van annak, hogy adott helyzetben befejezzünk valaminek, pontot tegyünk olyan folyamatok és helyzetek végére, melyeknek lejárt az ideje, vagy már méltatlanok hozzánk és a lezárásuk megkönnyebbülést hoz.

A Vénusz éppen a csütörtöki napon vonul el a Kos csillagkép legfényesebb csillaga, a Hamal alatt. A Tejútra néző, isteni minőségeket szem előtt tartó Kos ereje él most bennünk is és minden kapcsolódásunkban, teremtésünkben megmutatkozik. A Kos az energiaadás, az erőadás stációja is. Aminek most energiát adunk, amit táplálunk, az tud majd megteremtődni. A Kos idején már szét tudjuk választani a fényeset az árnyastól, a jólesőt és táplálót a lehúzótól. Érdemes hát azt erősíteni, gondolatban, érzéssel és tettekkel is, ami jóleső érzést, gondolatokat ad!

Egyre jobban erősödik egy segítő, támogató energia is, amelynek köszönhetően nem csak mély felismerésekre juthatunk, hanem a mély, belső világunk tisztul, anyagba öntődnek elképzeléseink és ösztönös érzékeléseink is segítik most a régi korlátok, hitrendszerek, hiedelmek meghaladását.

Csütörtökön este legyünk nyitottak minden új nézőpontra, más látószögre, szabadabb állapotra!

PÉNTEKEN a Hold a Mérleg csillagkép alá érkezik, így lelkünkben érezhetjük, mi is a szívünk igazsága. A lélek mutatja most is az utat. A délután folyamán inspirációt kapunk arra, hogy éljünk a teremtő képzelet erejével, letegyük terheinket, fogadni tudjuk az érkező áldásokat, megváltsuk önmagunkat, illetve alapvetően – hogy igazán önmagunk legyünk!

A Mars, a Jupiter, a Plútó és a Szaturnusz négyese a Bak jegyének második felében egyre erősödik. Vizsgázik már az életünk abból, hogy vajon, amit eddig teremtettünk, mennyire életképes, értékes, kiteljesítő? Vajon tényleg a fényt képviseli számunkra? Szépen, lépésről lépésre válunk mi magunk is képessé arra, hogy meghaladjuk az eddigi elképzeléseinket, gondolkodásunkat, korlátozó hitrendszereinket – ez utóbbira érdemes figyelni és minden helyzetben a fényt, a világosságot, a hitet és bizalmat, az örömteli lelkiállapotot erősíteni!

Zentai Anna