2020. május 14. csütörtök – 15. péntek

2020. május 14. csütörtök – 15. péntek

ezkép

A Vénusz után csütörtökön a Jupiter is a karmikus földi körrel ellentétes mozgást vesz fel és szeptember 13-ig meg is tartja. Érdekes, hogy a két bölcsességbolygó most szövetkezik: a Jupiter és a Szaturnusz szinte karöltve fordul meg és tér vissza a Nyilas csillagkép belső teréhez, a Fény Bölcsességéhez, majd szinte együtt fordulnak újra előre. Ebben az időszakban a múlt bölcsességei is visszatérnek. Újraaktualizálódnak a hit, a bizalom, a jóra való nyitottság, az igazságosság erényeinek megerősítései. Ahhoz, hogy valami új megszülessen az életünkben, most kicsit vissza kell térnünk a múltba, megérteni dolgokat, átírni hitrendszereket, fényesebbre és pozitívabbra, hogy ezután megjelenő teremtéseink még magasabb szinten valósuljanak meg.

A csütörtöki nap szellemi inspirációkat hozhat, főként a lelki és kapcsolati működések megértése szempontjából. A női oldal van hangsúlyban. A lélek, az anyai minták is tisztulhatnak. A Hold a Vízöntő csillagai alatt járva, ma eleve a megtisztulás, a szabadulás időminőségét üzeni.

Pénteken is a Vízöntő csillagai alatt jár a Hold, de ez a nap már lélekben sokkal inkább szól az eljövendő, előttünk lévő dolgok érzékeléséről, teremtéséről. Tisztításaink a jövő érdekében történnek. Egy lelki ciklust is zárunk most a halak Hold által. Mély érzelmek áramlanak és érdemes most magunkkal lenni, befelé figyelni, töltődni.

A Nap és a Plútó péntek reggeli emelő inspirációja a termékeny, alkotó átalakulásról, a régi rendszer áttörésének igényéről és megtételéről is szól. Most tisztábban ráláthatunk arra, mit és hogyan is működtetünk, ez által pedig már képessé válunk a változtatásra, a megújulásra is. Minőségi szintlépés vágya erősödik fel! Jobbat, érdemit, minőségit, igazit, teljeset, maximálisat, méltót szeretnénk – és ennek érdekében most bármit képesek vagyunk megmozgatni.

Zentai Anna

Kép: Fraller Benedek