2020. július 28. kedd – 29. szerda

2020. július 28. kedd – 29. szerda

rák

A Fény születésének napjait éljük. Érdemes ezért minden külső, világi cselekvést most kicsit háttérbe szorítani és egyszerűen jelen lenni a belső világunknak. A Nap most közelít a Jászol csillaghalmaz felé (Preasepe), ahol a csütörtöki napon fog átvonulni – így bizony, most születik bennünk a világosság Fénye!

Kedden a lelki beszélgetéseknek, az érzelmek kinyilvánításának van ideje. A lélek erőt, inspirációt, késztetést kap! A Mérleg csillagkép alatt vonuló Hold által mérlegre kerül a Lélek. Ideje megkérdezni önmagunktól: mit érzek valójában? Az érzések kifejezésének késztetése, a lelki erő, bizalom és a mögöttes okok tudása, a mély egység megélése együttes ösztönzésekkel, egyben intuitív sugallatokkal is támogatják a most zajló, nagy átalakulásokat, az igazság jegyében! A Vénusz a Bellatrix csillaggal (Nimród első válla) áll együtt, amely a harcos amazon erejét oltja a női minőségbe – a nő, aki megküzd az isteni minőségért, aki vállalja azt, most megnyilvánulhat. A Merkúr szerdán áll együtt az Ikrek szívével, így a szívből jövő érzések kimondásának is kedvez az idő! Most a szív erejét olthatjuk közléseinkbe. Az Ikrek szíve egyben a lelki társak egység-élményének érzékelése is.

Szerdán már a Skorpió és a Kígyótartó csillagterébe lép a Hold. Kedden így ideje leválasztani magunkról azt, amivel nem vagyunk azonosak, hogy a következő napokban a szintlépést és a Fény születését méltó módon tudjuk megélni. Közeledik augusztus 2 is, amikor a Nap és az Uránusz egymással való teremtő kapcsolata által a világosság és a tudat tágulása kapcsolódik – világos felismeréseink, hirtelen megértéseink által nagyobb letisztulások, teherletételek, felszabadulások ideje érkezik el.

Zentai Anna

Kép: Pinterest