2020. december 28. hétfő és a hét főbb üzenetei

2020. december 28. hétfő és a hét főbb üzenetei

karifa

Az esztendő utolsó hete a megtisztulás és felszabadulás erejével érkezik, amiről a 2021-es áv is szólni fog. Itt hívom fel a figyelmet arra, hogy aki bármilyen formában is szidja a 2020-as évet (vagy bármelyiket), nagyon téves úton jár. Saját teremtéseinkért mindig magunk vagyunk felelősek. Egyrészt külső erőre hárítani a saját teremtéseinket nem visz előre (sőt…), másrészt, ez az év kitűnő tükre volt annak, hogy mindenki szembesüljön azzal, hogy valójában mit és hogyan teremtett eddig az életében. Aki a szíve útját járta (ezt már legalább egy éve ismétlem), az az utóbbi évben és ezután is nagyszerű terméseit aratja le eddigi munkáinak, teremtéseinek. Aki nem – annak most ideje van nem kifelé, hanem önmagába nézni, felfigyelni arra, hogy valójában mit akar a lelke szerint és elkezdeni azt az életet élni.

2021 nagyon nagy lehetőségeket tartogat ehhez, hiszen a Bak korszak után (amely a Fény anyagba ültetésének vizsgája volt, aszerint, amit itt írtam), most a Vízöntő időszak következik (ezek itt kisebb időszakok, nem világkorszakok, hiszen világkorszak szerint továbbra is, még vagy 800 évig a Halak korszakát éljük – ezt a tavaszpont helyzete mutatja a Pisces, azaz a Halak csillagképében). A már elindult és zajló folyamatok, nagy átalakulások most a tisztítás, tisztulás, szabadulás és megújulás fázisán mennek át. Ebben az évben ideje jön, hogy letegyük a terheinket (minden az, ami nem a szívünk-lelkünk-önvalónk szerinti élet kelléke!), hogy felszabadítsuk önmagunkat mindaz alól, ami nem felel meg önmagunknak, önazonosságunknak, isteni minőségünknek, a jelen életre vállalt utunknak. Sok új, váratlan, szokatlan, különleges élmény vár bennünket, de a lényeg, hogy kitágítsuk látásmódunkat, nézőpontunkat és megnyíljunk a szabad, tiszta, örömteli, boldog életre, amelyben a szív a követendő példa!

Ezt harangozzák be már a jelen napok és ennek tetőpontjaként a hétfő is. A Nap és az Uránusz, vagyis a fény és a tudattágítás ereje kapcsolódik össze. Megértések, letisztulások, megvilágosodások, bevillanó ötletek és megoldó, előre vivő gondolatok ideje ez. Ugyanúgy a cselekvő tisztításé (nagyobb dolgokban legalább az inspirálódásé) is. Most van ideje önerőből, aktívan, cselekvően letenni mindazt, mi nem vagyunk, ami nem jó nekünk, vagy már nem segíti, nem teljesíti ki az életünket.

A hét főbb történései közül kiemelendő a 30-i szerdai nap, amikor is hajnalban telihold lesz, amely lelkünkre, a bennünk valójában zajló dolgokra ad világos rálátást és magasabb szemszögből való, rálátó megértést is akár. Ugyanekkor a Vénusz és a Neptunusz racionalizáló fényszöge a lelkünk mélyén ösztönösen, természetből fakadóan élő mély hívásokat ébreszti fel és élteti, egyben le is vizsgáztat abból, hogy mennyire merjük élni ezeket, megkérdőjelezhetetlenül az anyag világában. Feltöltődésnek és idejétmúlt dolgok lezárásának is kedvez, de lelki gyógyulásnak is.

A Hold hétfőn és kedden a Tejút felemelő csillagsávján halad. A Merkúr most a Kígyó Farka csillagkép alatt gondolataink és szavaink tudatos megválogatását üzeni, illetve a tudatalattival való munka hatékonyságát is.

A Kos csillagkép fejénél járó Uránusz, aki egyre nagyobb erővel bír mostanában, idejét mutatja a tudatos haladásnak és teremtésnek. Belső tekintetünket előre, a szív szerinti valódi céljainkra helyezve hatalmas erőt, életerőt, motivációt, lendületet és szellemi akaraterőt nyerünk!

Az új esztendő minden bizonnyal első, igazán fontos égi-földi történése az lesz, hogy a Vénusz január 4-5-én elhalad a Skorpió fullánkja alatt – ekkor kiemelt ideje jön annak, hogy emberi kapcsolatainkat, teremtéseinket és párkapcsolatainkat megmérgező minden minőséget végérvényesen megszüntessünk!

Zentai Anna

Az írásokkal kapcsolatos minden kérdést, észrevételt meg lehet írni e-mailben, a Kapcsolat linken található címen. Más felületet nem olvasok, nem használok.