2020. augusztus 12. szerda – 13. csütörtök – 14. péntek

2020. augusztus 12. szerda – 13. csütörtök – 14. péntek

fel2

A Nap továbbra is az Oroszlán csillagkép alatt jár, annak Napútra hajló feje alatt, így ez a hét a rálátás kiemelt ideje. A tiszta rálátás által megérthetünk működéseket, visszavehetjük az irányítást életünk felett. A belső világunk uralmának képessége a külső világunk önálló, megfelelő vezetését vonja maga után. Most jöhetünk rá arra, hogyan viselkedtek a múltban és ezzel mit teremtettek, ebből tanulva pedig már másképp tudunk működni.

A Nap és a Merkúr közeledő együttállása (17-én lesz egzakt) a világos kommunikáció, az egyértelmű közlések, a szeretetteljes impulzusok idejét üzeni most. Ők vannak most tanító, vizsgáztató minőségben a nagy hármas együttállással (Jupiter-Plútó-Szaturnusz), így most van ideje annak, hogy meghaladva a komfortzónánk legerősebb öngátló határait, világosan kinyilvánítsuk, közöljük, ami igazán fontos, lényeges; ideje, hogy szeretetet öntsünk szavakba ott, ahol a legnagyobb a félelem! Most, ezzel az erővel vagyunk képesek szembenézni a legnagyobb félelmekkel is, hogy szeretetet adjunk, áramoltassunk – és ekkor derül ki, hogy A FÉLELEM VALÓJÁBAN ILLÚZIÓ volt! A szeretet pedig csakis feltételek nélküli lehet, de ha igazán az, akkor már olyan csoda, olyan mélyen érintő varázslat, ami semmihez nem fogható és mindent megold!

A Mars és a Plútó fényszöge csütörtökön kora délelőtt válik egzakttá. A szellemi emelkedés és egyenes, nyílt kiállás áll az egyik oldalon – az önmagunk feletti hatalom ereje és a megújulás, a szintlépés ereje áll a másikon! Mindez most főként szellemi kihívásként érződik, amelynek természetesen a látható fizikai síkon is van vetülete. Mély átalakulásra vagyunk most képesek. Gondoljunk elsősorban arra a folyamatra, amelyben az életünk során egyre inkább önmagunkra találunk és merünk akként élni, akik eleve vagyunk!

A Hold szerdán vonul el a Fiastyúk csillaghalmaz alatt, így ez a nap a legtermékenyebb ebben a hónapban! A déli óráktól, főként 14 óra körül, a kapcsolódásainkban érezhetjük ezt az erőt, a gyarapodást, a termékeny, gazdagodó kapcsolatokat. 15 órától a munka terén és önmagunk rendezésében, kimunkálásában segít ez az energia. 16 óra után pedig a szerelemben és a gyermekáldásban, a kreatív alkotó munkában használhatjuk ki erejét.

Csütörtökön délelőtt a Bika Tejútra néző szeménél, az Aldebaran csillagnál halad el a Hold, így ez a nap az ideje az isteni minőség meglátásának! Önmagunkban is fontos mindez.

Pénteken a Merkúr az Altarf csillaggal együttállva, az Oroszlán rálátó fejénél, a tekintet minőségét hangsúlyozza. Válogassuk meg, hova és mire figyelünk, mit tűzünk ki gondolataink homlokterébe!

A Vénusz az Ikrek lábainál jár, így nem csoda, hogy mostanában kisebb, vagy nagyobb lépéseket teszünk, lényegi dolgokban. Szerdán a Tejat Prior csillaggal együttállva az Első lépés erejét, csütörtökön a Tejat Posterior csillaggal együttállva a Következő lépés erejét oltja a termékenység, a bizalom, a művészet erőivel szövetkezve, a földi létbe.

A Mars és a Lilith együttállása a Kos tüzes jelében, a Halak csillagkép visszatérő halának fonalánál, most a szenvedély erejével támogatja a világos megértést és kommunikációt. Ideje kiállni a vágyainkért, a valódi szenvedélyeinkért, a tiszta megérzéseinkért egyaránt. Maguk a szeretetteljes, erőt adó szavak is szíthatnak olyan szenvedélyt, amely új kapukat nyit meg, ettől pedig szépen, lépésről lépésre múlik a félelem (illúziója) is.

 

Zentai Anna

Kép: Pinterest