2019. október 31. csütörtök

2019. október 31. csütörtök

holdas

A Nap továbbra is a Szűz csillagkép angyali részénél jár, a leghaloványabb fényű csillagoknál, így a befelé tekintés, a szemnek láthatatlan dolgok érzékelése kiemelten időszerű. A Zodiákus körön ez a Skorpió stációja, amely szintén arról szól, hogy a láthatót működtető láthatatlant kutatjuk. Alacsony szinteken ez a másik ember dolgában való kutakodást – magasabb szinteken már az önmagunkban való, mély önismereti utat jelentheti. Most van ideje a minőségi megújulások beérlelésének, belső erőink működésbe hozásának, de most van ideje a szenvedélyességnek, az érzékiségnek is. Ideje van annak, hogy felemeljük az eddig takargatott szőnyegeket, elhúzzuk a függönyöket és mögéjük pillantsunk.

Csütörtökön álmaink a jövőbe mutatnak, előre segítenek. Mélyebb lelki hívások, kapcsolódások mutatkoznak meg rajtuk keresztül. A délután folyamán a Hold és a Jupiter együttállása történik meg (napszentülte körül-után szépen láthatóvá válhat kettösük), amely a lelkiség, az érzésvilágunk kiáradását, növekedését, szétáradó, őszinte megnyilvánulásának idejét hozza el. Az érezhető igazságok, válaszok órái ezek. A gyógyulás órái, melynek hátterében a Kígyótartó csillagzat ragyog. Az a csillagkép, amely arról mesél, hogy teremtéseink bizony a saját teremtő erőink (=kígyó) működtetése által öntődnek anyagba és ezen teremtő erők kézbe vétele jelenti egyben a gyógyulás útjára lépést is. De ott a Skorpió csillagzat is, melynek fényében a legmélyebb igazságokra is tisztán láthatunk rá önmagunkban.

A látszólag lassan megálló és délután hátraarcot vévő Merkúr a szellemi- gondolati- intellektuális- kommunikációs készségeket, az információk áramlását jelképezi. Mindezekben ideje most megállni egy kicsit, majd e naptól kezdve újragondolni, visszagondolni, bármilyen téren és értelemben. A következő időkben visszatérő kommunikációs helyzetekkel találkozunk. Sokat fog segíteni, ha kicsit megállva visszatekintünk, visszagondolunk az életünk eddigi megéléseire, adott folyamatok eddigi élményeire, lépcsőfokaira, láthatatlan működtető erőire. Kapcsolatok mélyebb megértésére adódik kiemelt lehetőség és a bennünk élő belső gyermeket is gyógyíthatjuk.

Zentai Anna