2018. április havának égi üzenetei – I. rész

2018. április havának égi üzenetei – I. rész

tavaszos

Bár azt látom egy ideje, hogy a május hónap lesz a nagy beindulás és a folyamatok tetőzésének ideje, mégis, már ez az április hónap is igen sűrű élményeket és csodás új kezdeteket ígér.

A Nap ebben a hónapban az égbolton a Halak csillagképben, majd a Kosban jár. Április 13-ig a visszaúszó hal fonala alatt haladva, a Nap a visszatérő energiákat, helyzeteket, minőségeket és az ismétlődések nem véletlenségét hangsúlyozza. Van időnk elvágni lehúzó kötelékeket, végigvinni karmikus munkákat, megvalósításnak indítani eddig meg nem élt vágyakat. 13-tól aztán a felfelé úszó halacska erőterébe is belép fényes csillagunk, így már a kiemelkedés, felemelkedés, hazatérés erejét működtetjük. 19 csütörtök fontos fordulópont lesz – ezen a napon ideje jön, hogy számot vessünk önmagunkkal, múltunkkal, eddig járt utunkkal. Érdemes magunkba vonulni és összegezni az elmúlt időszak megéléseit, mert ez alapján kezdhetjük meg az új sorskört, amely 20-tól egyből el is indul. (Nap-Al Rischa együttállás 19-én). 23-tól lép majd a Nap a Kos csillagképbe. Az Istenek Útjára néző Kos adja azokat az energiákat, amelyekkel a – még távlati, de hőn vágyott, erőt adó – céljaink felé el tudunk indulni.

A Zodiákus körön ugyanakkor a Kos jegyében vándorol a Nap, az áldozathozatal, a (lelki és cselekvő) kezdetek és szellemi emelő erők jegyében, majd 20-án hajnaltól a Bika ciklusában halad, ami már a biztonságra és bizalomra irányuló tetterő, az anyagi jólét, a szépség és élvezetek időszaka.

Újhold április 16-án, 03:58-kor, telehold pedig április 30-án hajnali 3 órakor lesz.

Zentai Anna

asztrozófus

Kép: Pinterest

Share on FacebookShare on Google+Pin on PinterestTweet about this on TwitterShare on TumblrEmail this to someonePrint this page