2017. szeptember 16. szombat – 17. vasárnap – 18. hétfő

2017. szeptember 16. szombat – 17. vasárnap – 18. hétfő

sky03

A Nap már a Szűz csillagkép ellépő, elrugaszkodó részénél jár, így számunkra is ideje van eltávolodni eddig működtetett, ám már idejétmúlt minőségektől, eszméktől, személyiségvonásoktól. Ideje lerendezni a múltat, lépésről lépésre indulni egy új korszak felé.

SZOMBATON a Hold a Rák csillagképen vonul át, így lelki és szellemi értelemben is érezhetjük, hogy ideje van a belső otthonteremtésnek, belső templomunk építésének. Kezdődhet ez a védelem megteremtésével, majd a befogadás kérdésével (mire érdemes megnyílni, mi az, amit el tud fogadni a lelkünk, amivel azonosulni tud és mi az, amivel nem?), majd a táplálás következik (mi élteti, gazdagítja, erősíti lelkünket, érzésvilágunkat?), végül az elengedés fázisa jön el (mi az, amitől jólesik megszabadulni, hogy önmagunk maradjunk, önazonosak és önállóak legyünk?).

Este (21:03-kor egzakt) a Merkúr és a Mars együttállása teljesedik ki, az Oroszlán csillagképben. Szellemi erőket, gondolatokat mozgatunk nagy erővel, illetve a kommunikáció erejét is. Érdemes ezt őszinte, egyenes, bátor, szeretetteljes módon tenni, egyértelműen megnyilvánulni. Adott helyzetben fordíthatjuk ezt az erőt saját szabad akaratunk érvényesítésére, vagy megint másban önlegyőzésre, szellemi emelkedésre is. Kitörésre régi gondolati rögzülésekből, vagy olyan beszélgetésekre, amelyek által valami új minőség indulhat el. A szellemi erőnk uralása aktuális.

VASÁRNAP reggel a Hold már az Oroszlán csillagkép feje alatt jár, így a múltra és önmagunkra való rálátás által sok felfedezést tehetünk. A délután kedvez a gyógyulásnak és a hit erősítésének. Ez a nap még inkább az önismereté, illetve a múltba tekintés általi felismeréseké.

HÉTFŐN reggel csodaszép égi jelenség lesz az égbolton: a Hold, a Vénusz és a Regulus csillag együttállása látható, a felemelkedés energiájában kapcsolódva az Uránusszal. Az Oroszlán szívénél létrejövő együttállás erős női energiákat mozgat, érzelmi harmóniát, lelki termékenységet, szerelmet, erős szeretet áradását, ezzel együtt inspirációt arra, hogy szabadon, tehermentesen, tisztán létezzünk, hogy a lélek megélhesse a hazatérés élményét. Most érzékelhetjük, hogy milyen terheket akar letenni a lélek, hogy mi is tölti fel igazán lelkünket – és fontos az is, hogy hol, honnan, hogyan, mi vagy ki által kapunk és érzünk teljesen elvárásoktól mentes, tiszta, feltétlen szeretetet?

A Hold ezután tovább vonul az Oroszlán alatt, ösztöneinken való uralmunkat erősítve, majd a késő esti órákban elérve a Merkúr-Mars együttállást, lelki beszélgetésekre és megértésre ad lehetőséget.