2017. június 09. péntek

2017. június 09. péntek

teli
Pénteken több fontos, már régóta érlelődő, zajló folyamat éri el tetőpontját. 15:10-kor egzakt a telihold, amelynek ereje egész nap érezhető – a lelkiséget szimbolizáló Holdat ekkor teljesen beborítja a Nap fénye, így lelkünk, érzéseink, ösztönvilágunk számunkra látható, felfedhető része valóban fel is fedeződhet, a most kapott tisztánlátás által. A Nap a Bika szarvai között, a Tejútra emelő szellemi erőkkel átitatva halad, a Hold pedig vele szemben a Tejútra lépve, a Kígyótartó alatt, így erős, mély, beavató érzelmekkel, intuíciókkal találhatjuk szembe magunkat. A mi dolgunk, hogyan kezeljük, irányítjuk ezeket az intenzív érzéseket. Emellett a Jupiter (igazság, magas tudás, életbölcsesség, hit, bizalom, életkedv, joggal és törvénnyel kapcsolatos ügyek, gyarapodás) 16:06-kor direkt mozgásra vált, vagyis előre kezd haladni – most indulnak be hétköznapi szinten, a gyakorlatban is az eddig várakozó, (látszólag) hátráltatott ügyeink, fény derülhet nagy igazságokra, kérdéses ügyekben válaszra, magasabb összefüggésekre. Mögötte a Szűz csillagkép előrelépő része, vagyis most jön el az idő nagy lépések megtételéhez is. Tovább bonyolítja az égi-földi szépségeket, hogy 17:42-kor a Vénusz és a Mars finom, harmonikus kapcsolódása teljesedik be, így fontos meglátásokra juthatunk női-férfi szerepeket, mintákat, működéseket illetően, vagy akár megélhetővé is válnak vágyak és érzések (de legalábbis rájöhetünk, hogyan válhatnak azzá, ezt követően pedig már csak egy kicsit kell hozzátenni az élethez, hogy eredmény is legyen). A Vénusz a Cet fejéhez érkezve, a Kos feje alatt látható, a Mars pedig az Ikrek első lábfejénél, mindezt összeadva a Nimród felett ragyogó Nappal és minden más jelöléssel, elmondható, hogy itt az ideje a nagy felismeréseknek, saját valódi érzéseinkre, belső működéseinkre ébredésnek és annak, hogy mindezt tudatosan kezelve életünkben minőségi emelkedést érjünk el!

Zentai Anna
asztrozófus