2017. január 12. csütörtök

2017. január 12. csütörtök
amai
 A megértés és feloldozás teliholdja köszönt ma ránk. 12:35-kor egzakt a Nap és a Hold szembenállása és ezek a déli órák, amikor a Nap a legmagasabban, a Hold pedig épp a legmélyebben jár az égbolton, különleges lehetőséget tartogatnak a felismerésekre! A Jupiter-Uránusz szembenállásával együtt egy nagy négyszöget képeznek az égen, ami belső erőpróbákon, kihívásokon át az anyagi megvalósítás idejét üzeni.
A Nap a feladataink felvállalását idéző Bak jegyében, a Tejútról lefelé halad, a Nyilas csillagkép erőt és tanításokat kiárasztó részénél, az éleslátó Turulmadár szárnyai alatt. Vele szemben a Hold a Rák intuitív jegyében, az Ikrek csillagkép fejénél jár ekkor, a Kis Kutya felett (aki meg is jelenhet akár fizikai mivoltában, hírt hozva hűségről, bizalomról, barátságról, odaadó szeretetről és gondoskodásról). Egyik oldalon tehát a kettősségek megértése, a különbségek mögött az „egyek vagyunk” érzékelése jelenik meg; a másikon pedig a nem hétköznapi, magasabb minőségű eszmék, tanítások, igazságok tisztánlátásának képessége.
A négyszög másik két csúcsán továbbra is eddigi vetéseink learatása (Jupiter a Szűz csillagképben), egyensúly teremtésének lehetősége, vágyakban mértékletesség, a másik csúcson karmikus tisztítás, felszabadító, eddigi gondolkodásunkban újat mutató, feloldó eszmék és élmények vannak.
A Merkúr kora délután jegyet vált, a tüzes Nyilasból a Bakba lép, így szellemünk a megfontoltság és koncentráció képességével töltődik fel. Kicsit lassúbb, aprólékosabb lesz gondolkodásunk és kommunikációs készségünk a következő napokban – viszont épp annak jön el ideje, hogy felfedezzük és meghaladjuk az önkifejezésünket eddig gátló félelmeket, önkorlátozásokat!
A mai nap mindent összevetve komoly, de tiszta rálátást ad nagy igazságokra, életünk kérdéseinek válaszaira! Ne feledjétek: az igazság gyakran fáj, nehéz vele szembenézni! Nem könnyű elfogadni talán, de mindenképp előre visz.
Mindemellett a késő esti órákban a Vénusz és a Neptunusz együttállása beteljesíti a most zajló tudatmélyi tisztító folyamatokat! Gondoljuk át újra emberi kapcsolatainkban való működésünket és semmiképp ne a másikban keressük a hibát és a megoldást – éppen a mai nap világít rá arra, hogy minden tőlünk függ!
Megélhető még a múlt dolgainak vizsgálata, újraélése által, hogy merjük ragyogtatni saját fényünket! A bak Nap idején tapasztaljuk meg igazán, hogy mit is jelent a tiszta, valódi, feltétlen szeretet – hiszen a szeretet lehet szigorú és következetes is, sőt… a szeretet inkább van jelen ott, ahol érzelgés helyett bizonyosság, illúzió helyett rögvalóság, finomkodás helyett őszinte igazság, kérdések helyett levizsgázott érzések, ígéretek helyett tettek vannak.

ui: egyet mindig tartsatok szem előtt: telihold = saját ösztöneim és lelkivilágom árnyaira való fényderítés

Zentai Anna
asztrozófus
www.zentaianna.hu

 Kép: Stellarium