2017. augusztus 30. szerda

2017. augusztus 30. szerda

catrin welz-stein

A Hold a Tejútra lép ma, így ismét tágra nyílnak a lélek kapui, az intuíció és az álmok intenzívebben működnek. Ilyen napokon olyan helyzeteket produkálhat a sors, amikben ki kell állnunk az érzéseink, a belső hívásaink mellett, amikor mély megértés születhet bennünk arról, hogy a lelkünknek megfelelően kell éljünk, különben nem fogunk igazán boldogulni.

Délután a Hold és a Szaturnusz együttállása által az érzésekre, érzelmekre, hangulatokra tudunk fókuszálni. Megfigyelhetjük lelkünk minden apró élményét, megmutatkozhatnak időtálló érzések, teljesség érzése, vagy éppen az, hogy min érdemes túljutni, mi nem ad teljességet, mit tudunk most átalakítani. Kisebb lépéseket ma könnyen megtehetünk.

A Merkúr a Regulushoz közelítve ismét terítékre teszi a szeretetteljes kommunikációt, a feltétlenséget, egyben a szellemi és kommunikációs készségeink uralása általi sorsirányítás lehetőségét is (csütörtökön egzakt). Visszatérő feladatként kapjuk hamarosan a szeretet kifejezését, a világos megnyilvánulások erejét. Eközben egyre erőteljesebbé válik az oroszlán Mars és a kos Uránusz emelő aspektusa, ami erő és szabadság, akarat és tisztítás, bátorság és megértés analógiáit kapcsolja egybe. Szombaton lesz egzakt, addig is egyre inspirálóbban, tüzesebben érezzük a terhek letételére, a szabadságra, a tiszta létezésre, a hazatérésre, a kiemelkedésre való ösztönzést. Ebben segít a múltba tekintés által az önmagunkra való rálátás és a nyitottság az újra, a másra, a szokatlanra, a váratlanul beköszöntő, nagy lehetőségekre.

Zentai Anna

asztrozófus

Kép: Catrin Welz-Stein