2017. augusztus 06. vasárnap – 07. hétfő

2017. augusztus 06. vasárnap – 07. hétfő

erdős

Uralni tanuljuk életünket, jól kezelni kapcsolatainkat, felszabadítani a lelkünket. Ennek a hétvégének még az elengedés – az új hét kezdetének, a hétfőnek pedig az önismeret általi szabadság és kiteljesedés a mottója.

VASÁRNAP kisebb meglepetések érhetik lelkünket, felszabadító, utat nyitó élményként. Bármilyen helyzetben is vagyunk, a megoldásra érdemes törekedni. A Hold a Nyilas csillagkép végén járva lehozza a magasabb tanításokat, igazságokat, melyeket mostantól átültethetünk a hétköznapok szintjére. Délutántól a Vízöntő jegyébe és a Bak csillagzat feje alá ér a Hold. Lelkünk felszabadulhat, a múltra való rálátás és a magas célok érzékelése is időszerű.

HÉTFŐN a Hold végigvonul a Bak csillagképen, déltájban már a Vízöntő első hullámához érve, így beindul a múlt terhei alól való felszabadulás! Ideje letenni lehúzó gondolatokat, rögződéseket, amelyekkel önmagunkat korlátoztuk eddig.

Este 20:12-kor teljesedik ki a telihold, azaz a Nap és a Hold szembenállása, méghozzá olyan különleges helyzetben, hogy a Nap ekkor éppen lenyugvóban, a Deszcendensen, a Hold pedig felkelőben, az Aszcendensen lesz (horizont), és a Nap még együttáll a Marssal. Napvilágra kerül hát a lélek, az érzések, az intuíció világa, a fény, a világosság pedig befelé irányul!

A Nap az Oroszlán jegyében, a Rák csillagkép elengedő ágától éppen az Oroszlán Napútra hajló, rálátó fejéhez érkezik, a Hold pedig a Vízöntő jegyében, a Bak és Vízöntő csillagképek átfedésénél, a Delfin csillagkép alatt jár ekkor. Milyen megélések kapcsolódnak mindehhez?

Kardinális, fontos, a kapcsolatainkat és a kiteljesedésünket, önérvényesítésünket érintő helyzetek kerülnek elő, ezekben tudunk rálátásra, megoldásra jutni. Nagy erőkkel kapunk tiszta rálátást a múlt helyzeteire, élményeire, miértjeire! Ráláthatunk saját magunkra, saját magatartásunkra, melyből tanulva és teremtő erőinket uralmunk alá véve, az életünket is megfelelő mederbe terelhetjük. Lélekben felismerhetjük, milyen érzések élnek bennünk, felvállalhatjuk rendelt feladatainkat, küldetéseinket, ez által egyből beindul a tisztulás az alól, amit eddig gátló súlyként cipeltünk magunkkal – magunkban. Ehhez kapjuk a frissítő, üdítő erőt, a megújulás képességét. A társas kapcsolatokban a feltétlen szeretet, a nyilvánosság előtt szereplőknek az aktív cselekvés, új kezdetekben az érzésekre, intuícióra való hallgatás, illetve a család és anyaság fontossága is megjelenhet. Az Oroszlán-Vízöntő tengely által teljességet teremteni akkor lehet, ha valóban megismerjük önmagunkat, rálátunk a bennünk élő ösztönökre, érzésekre, ha letesszük terheinket, megszabadulunk attól, ami nem a lélek szerint való és urai vagyunk sorsunknak, ha nem adjuk át másnak az irányítást. Szabadon szeretni, szabadon vezetni, tisztán és világosan látni, a biztos, stabil minőségek felé indulni és ezekre építeni – mindezt elhozhatja a hétfői telihold.