2016. március 07. – 13.

Március 07. hétfő – 13. vasárnap – Ez a hét is egyre nagyszerűbb és erőteljesebb energiákat hoz, a tisztulás és szabaddá válás fokozódó lehetőségével!
 
A NAP már csak pár napot tölt a Vízöntő csillagkép alatt – a hétfő még tisztán a jövőt tisztító cselekvésekről szól, ám kedden belép a Halak csillagai alá, a hal szájához érve és ettől kezdve beindul a múlt minőségeit visszahozó áramlat. Kedden és szerdán a Nap még egyszerre halad a Vízöntő és a Halak csillagai alatt, így a tisztításból megszülető egység és befejezés időszakát éljük. Csütörtökön aztán maga mögött hagyja a Vízöntőt és már tisztán a Halak csillagzat első halánál, a visszaúszó halnál jár. Lelkünk most ér abba a fázisba, hogy megjelennek a múlt még megoldatlan ügyei (hol nem vittük végig a szeretet-küldetést?), hogy végleg pontot tehessünk ezek végére, ám megjelennek azok a képességeink is, amelyeket a múltból magunkkal hoztunk és most gazdagítani, építeni tudjuk velük önmagunk, vagy mások életét. A Halak idején előtérbe kerül az eddigi utunk összegzése és egy mély, belső korszakváltás, ez alapján.
A HOLD hétfőn a múlt terheinek letételét, a lelki-érzelmi felszabadulást és a családi karma, illetve az anyai minták tisztítását segíti. Kedden ugyanezt már egy boldogabb jövőt célozva tehetjük meg. Szerdán és csütörtökön a Halak visszaúszó halánál járva, visszatérő minőségekkel találkozhatunk általa. Szerdán hajnalban az újhold a Halakban egy olyan új minőséget indít el, amely most a lezárásokról, befejeződésekről, korszakváltásról szól – ideje végleg búcsút intenünk olyan dolgoknak, amik már nem képezik utunk részét és mélyen magunkba nézve, belül rendet téve változni. Érzékelő képességünk is fokozódhat. Pénteken este feltétlenül érdemes a lelkünkben összegezni, számot vetni az elmúlt napok – hetek történéseivel, hiszen ez alapján fogunk szombattól egy új életminőséget elindítani. A hétvégén már új utakra léphetünk, vasárnap pedig már a gyarapodás idejét éljük, különösen az esti órákban, amikor a Hold a Fiastyúk csillaghalmaz alatt halad el – ezek a hónap legtermékenyebb órái!
A MERKÚR és a VÉNUSZ távolodó, de még érzékelhető együttállása érdekesen kettős, mégis hasonló üzeneteket hoz: a Merkúr, mint intellektuális-szellemi töltés, kommunikáció és megértés bolygója, a hét nagy részében a Vízöntő második hullámánál jár, ami a jövő érdekében történő tisztulást jelképezi – vagyis a jövőt érintő tisztázó beszélgetések, tiszta, előre mutató információk időszaka ez. Hétfőn együttáll a Sadalmelik csillaggal, a királyok szerencsecsillagával („király” minőséget képvisel minden vezető minőségben lévő ember és az is, aki ura a saját sorsának), szerdán a Sadalachbia csillag tölti fel fényerővel, majd csütörtöktől már tisztán a jövő kerül előtérbe. A Vénusz, mint termékenység, harmónia, művészetek és emberi kapcsolatok bolygója, ugyanakkor, a Vízöntő első hullámainál jár még, vagyis a múlt terheitől, rögzüléseitől való tisztulást üzeni. Érzelmi-párkapcsolati életünkben, nőiséget tekintve, a múlt rosszul rögzült mintáitól szabadulhatunk most meg. Ezek a folyamatok nagyban segíthetők az ide irányuló szertartásokkal és meditációkkal, beszélgetésekkel, ismeretek gyűjtésével és önvizsgálattal.
A MARS, a szellemi erő és akarat, a fény felé törekvés bolygója, csütörtökön érkezik a Skorpió csillagképbe és szombaton a Kígyótartó alá – ugyanakkor már a Kígyó Fejét tartó kéz alatt jár. Ez hangsúlyos üzenete az erőink kézben tartásának és ideje annak is, hogy felkészüljünk a nemsokára bekövetkező szintemelkedésre (ez az égi helyszín már kezdeti fázisa a Tejútra lépésre való felkészülésnek). Vagyis, itt az ideje letenni mindazt, ami nem méltó a magasabb szintű létezésre, ami nem kell, hogy életünk részét képezze a jövőben (ha ezt nem tesszük meg, akkor lehet intő jel pl. a kéz sérülése). Az álmunkban megjelenő kígyó az ősi tudást, beavatást hozza el, illetve megmutatja, hogyan bánunk most a saját energiáinkkal.
Az Oroszlán csillagkép alá visszatérő JUPITER pedig, életünk tanító mestereként továbbra is a feltétlenségre, az elvárások nélküli szeretetre, saját cselekedeteinkből való tanulásra, ösztöneink uralására és életünk önállóbb vezetésére tanít.
 
ZenTaiAnna
 
ISMÉTLŐ ELŐADÁS BUDAPESTEN!
A nagy érdeklődésre való tekintettel a március 4-én tartott bemutató asztrozófiai előadást megismeteljük!
ÁPRILIS 2-ÁN SZOMBATON 19 órától
Budapesten, a SÓTER KLUBBAN (Dessewffy u. 53.)
ismét
FÖLDRE ÉR AZ ÉGI FÉNY!
Csillagbölcseleti előadás Zentai Anna asztrozófussal.
Az est során szó lesz arról, mi az asztrozófia, hogyan működik, bemutatásra kerülnek a Napút csillagképei és más környező csillagképek, érintve lesznek az élet sarkalatos kérdései.
Belépő: 3000.-/fő
Jelentkezés: csillagkalendarium@gmail.com
(előzetes regisztráció kötelező, a jegy árát a helyszínen kell fizetni!)
BÓNUSZ AJÁNDÉK MINDEN RÉSZTVEVŐNEK!
Az előadást követően minden jelenlévő megkapja az est összefoglaló anyagát és egy pontos dátumokkal ellátott asztrozófiai előrejelzést 2016-ra!
Várunk Szeretettel Minden Kedves Érdeklődőt!