2016. február 11.

Február 11. csütörtök – A tisztulás folyamatát éljük továbbra is, amelyet fizikai szinten böjttel, sok folyadékkal segíthetünk. Most van ideje megszabadulni régóta hordozott terhektől, akár gondolati rögzüléseket, akár gyakorlati feleslegeket illetően, hogy ezzel is helyet készítsünk új és más minőségeknek. A Nap ma a Nashira csillaggal áll együtt, a hagyomány szerint a jó hírek elhozójával. A Sárkány (Bak) vízben ázó farokrésze még az érzelmi tartományokból merítkezik, ám továbbra is jelenlévő lehetőség a sorsfeladataink felvállalása. Ha olyan helyzetben találjuk magunkat, amikor választhatunk a könnyebbik és a nehezebbik út között, vagy már benne vagyunk egy állapotban, amiből még mindig kifelé tekintgetünk – akkor érdemes tudatosítani, hogy a Sors nem a kimenekülést és a megúszást szokta érdemben díjazni.
A Hold továbbra is a Halak csillagképben, az első, visszafelé úszó hal fonalánál jár, amely összeköti őt az összegzés pontjával (Al Rischa csillag). Lelki számvetéseink során a még megoldatlan helyzetek kerülhetnek terítékre. Késő délelőttől érezhető, hogy a Zodiákus körön a Hold a Kos energikus, tüzes, harcias jegyébe lép, így a lélek szintjén az akarat- és küzdőerő kap hangsúlyt, a kezdeményező- és versenyszellem erősödik. Bár a mögöttes térben még a visszatérő minőségekkel találkozunk, lélekben már új kezdet mutatkozik. Megkapjuk az erőt, hogy a (látszólagos) sötétségből kitörjünk a Fényre.

ZenTaiAnna