2016. február 17.

Február 17. szerda – Ma hajnalban (05:18-kor) a Vénusz a Vízöntő jegyébe lép, így eljön az az időszak, amelyben felszabadulhatnak az érzékek, a testi örömök és vágyak, illetve elkezdhetünk dolgozni a női minőséggel való viszonyunkon, letenni sok éves – évszázados terheket, múltban megélt sérüléseket és élményeket, amelyek a nőiségünket és párkapcsolati működésünket még befolyásolják. Érzelmi téren mostantól a tisztulás, a karmatisztítás, a függetlenedés (lásd: függőségek elhagyása), illetve a szabad áramlás ideje van. Művészi-kreatív tevékenységeinkben ezt úgy élhetjük meg, hogy egyrészt újszerű, modern alkotások születhetnek, másrészt egyedi dolgokat alkothatunk, amellyel valami különlegeset, átlagtól eltérőt adunk a világnak.

A mai nap kitűnő arra is, hogy a bennünk működő gyökereket, anyai és apai mintákat vizsgálgassuk és felülírjuk, tisztogassuk és rendezgessük. A szülői minta szempontjából sose feledjük: mindkét fél megismerése szükséges, nem csak az egyik oldal ismerete! Pláne így van ez az éppen aktuális ikrek Holdnál. Ha olyan ügyről van szó, amelyben legalább két, vagy több szereplő játszik, akkor mindenképpen vizsgáljuk meg az egyik és a másik oldal működését, okait, miértjeit, érzéseit és gondolatait is! Csak így kaphatunk teljes képet a valóságról.

 

A Hold mögött csillagképileg ma a Bika Tejúton nyugvó szarva és Nimród csillagai ragyognak. A Bika szarvai antennaként továbbítják nekünk az égi üzeneteket. Nimród öve alatt (lásd: Orion-öv) 7 és 11:30 óra között halad el a Hold, ez a kozmikus egyensúly időszaka. Fontos üzenet lehet ekkor, hogy bármiben is működünk, abban mindkét oldalon, kint és bent, lent és fent is egyaránt legyünk jelen és azonos időt töltsünk. 18 és 19 óra között már Nimród Tejutat tartó vállánál halad el a Hold, a Betelgeuse csillag felett – ez a magas szintű minőségek és küldetések felvállalásának ideje! Figyeljünk ekkor, mit kívánnak tőlünk az égiek, minek a felvállalására adódik lehetőség? Ez biztosan szól arról, hogy kiléphetünk a karma körforgásából és – bármennyire is nem úgy látszik – önmagunkért és másokért is sokat tehetünk.

 

ZenTaiAnna

Share on FacebookShare on Google+Pin on PinterestTweet about this on TwitterShare on TumblrEmail this to someonePrint this page